A közelmúltban Dunaszerdahelyen tartott előadást
dr. Szvoboda-Dománszky Gabriella, a miskolci egyetem bölcsészkara összehasonlító irodalomtörténeti és művészettörténeti tanszékének a vezetője. Ekkor beszélgettünk vele arról a festőművészről, akit a laikus érdeklődők nemigen ismerhetnek, hiszen kevés szó esik róla.
– Schoefft Ágoston (1809–1888) világjáró festőművész volt, aki talán leginkább a vagyongyűjtés szándékával vágott neki a világnak, s tette meg azokat az utakat, amelyek végül sikerrel jártak. Vajon mi a magyarázata, hogy Schoefft Ágostont még a mesterének is tekinthető Markó Károly nevének felidézésekor sem hozzák szóba, s hogy csak a művészettörténészek ismerik, a nagyközönség nem?
– Természetes, hogy nem ismerik, hiszen Schoefft Ágostonnak szinte nincs is képe Magyarországon, mert ő a világot járta és szerte Európában, Ázsiában, Amerikában dolgozott. Ott maradtak a művei. Az indiai közönség, a szikek bezzeg mind a mai napig jól ismerik és tisztelik ezt a magyar festőt.
– Mielőtt erről részletesebben is beszélnénk, talán „festhetnénk” egy kis portrét Schoefft Ágostonról. Ki volt ő, mikor élt és mit érdemes tudni róla?
– Schoefft Ágoston a 19. században élt, szinte végigélte a századot. 1808-ban született Pesten egy harmadik generációs festőcsaládban. Németföldről vándorolt be a nagypapa, aztán a papa és a fiú Magyarországon jó magyarrá lett. Mindannyian a bécsi akadémián tanultak, utána pedig járták a világot, de mindig megtartották magyar kötődésüket, mindig vállalták magyarságukat. Schoefft Ágoston gyakran hazatért hatalmas ázsiai, afrikai és amerikai útjairól. Igaz, élete végén aztán Londonban élt és ott is halt meg.
– Úgy tudom, a testvérei között is voltak művészemberek.
– Igen, ez egy kifejezett művészdinasztia volt. Ágoston lánytestvére, Borbála 1840-ben, az első magyar festészeti kiállításon szerepelt is egy képecskével. Ő volt az egyetlen, aki ebből a családból kiállított. Öccse, Tivadar Rómában tanult és az egyiptomi alkirály pártfogoltja volt. Schoefft Ottóról tudunk még, a legkisebb testvérről. Ő feltehetően élete végén igen jelentős fotóművész lett, aki nyugati fényképészként először fotózta Egyiptomot és eljutott a Fekete-Afrikába, ahol etnográfiai felvételeket készített.
– Említettük, hogy Schoefft Ágoston világjáró festő volt. Megkérem, gondolatban röviden kövessük az útját, amely eléggé kacskaringós volt. Hol mindenhol fordult meg a világban és ki mindenkit festett le közben, mert nyilván azért is kelt útra.
– Előrebocsátom, abban a korban nem volt szokatlan, hogy egy festő útrakel és bejárja a világot. Nemcsak a mi festőink, mások is utaztak, ki meddig jutott el. A mi mestereink előszeretettel utaztak például Bukarestbe, ahol jelentős megrendeléseket kaptak, de az osztrákok és különösen az olaszok és más nemzetek fiai is jártak-keltek a világban, vadásztak a megrendelésekre, mert meg kellett élniük. Nagyon gyakran be is vált ez a pénzszerzési igyekezet, Schoefft is óriási sikert ért el és hatalmas vagyont hozott számára. Schoefft Ágoston a bécsi akadémia elvégzése után először egy nagy európai körútra indult, valószínűleg ezen az útján találkozott Markó Károllyal Itáliában. Természetesen beutazta Olaszországot, Franciaországot, majd eljutott egészen Amszterdamig és aztán Észak-Európát is bejárta. Hazatért, de nem tudott Pesten letelepedni, mert a pesti közönség még akkor nem volt érett arra, hogy egy nagy formátumú festőművészt eltartson. Ez majd a század második felében válik reálissá. Tehát a festő újra útnak indult, mondhatjuk azt is, hogy kenyérkereseti szükségből. Az első útja Bukarestbe vezetett, ahol a moldvai fejedelem és a román bojárok nagy örömmel fogadták és rengeteg megrendeléssel halmozták el. Aztán végül Moldvából továbbment Konstantinápolyba. Ott a szultánt festette. Onnan elutazott az egyiptomi alkirályhoz, majd Egyiptomból áthajózott Indiába, a mai Pakisztánba. Bombey-ben szállt partra, aztán felfelé haladt északra. Kalkuttában találkozott Kőrösi Csoma Sándorral, ami életének nagy eseménye volt. Évekig időzött Indiában, később Indiát elhagyva Afganisztánon keresztül újra Konstantinápoly következett és onnan tért haza. 1842-ben, megérkezése másnapján régi megrendelőjénél, mondhatnám barátjánál és támogatójánál Széchenyinél ebédelt, amint erről Széchenyi Naplója tanúskodik. De újfent nem tudott Magyarországon meggyökerezni, ezért kénytelen volt továbbmenni. Velencébe utazott, s azzal a hihetetlen nagy vagyonnal, amit Indiában keresett, letelepedett. Megvett egy csodás nagy palotát, amit szállodává alakíttatott, de Velencéből később továbbment Párizsba, onnan Szentpétervárra, majd Londonba, ahol végül letelepedett.
– Melyik volt élete legnagyobb alkotói korszaka?
– Ez az indiai Lahore-ban töltött időszakhoz kötődik. Ott festette az utolsó maharadzsákat.
– Ezeket a képeket hol őrzik? Úgy tudom, hogy Schoefft Ágostonnak a hazáján kívül egyetlen helyen van egy nagy gyűjteménye. Ez más magyar festőnek szinte nem is jutott osztályrészéül.
– Ez érdekes dolog. Schoefft Ágostonnak ma a pakisztáni nemzeti múzeumban van egy összefüggő nagy gyűjteménye, amely több mint hetven képből áll. A szikek nemzeti festőjükként tisztelik és mind a mai napig ott őrzik azokat a műveket, amelyeket Londonban a száműzött utolsó maharadzsa Schoefft Ágostontól megvásárolt. A 20. században a maharadzsa leánya révén jutott a gyűjtemény a pakisztáni állam birtokába.
– Indiai útja során találkozott a nagy magyar utazóval, Kőrösi Csoma Sándorral, akiről egy rajzot is készített. Tulajdonképpen ez az egyetlen hiteles portréja a nagy utazónak. Hogyan keletkezett ez a mű, mit lehet erről tudni?
– Ezt maga Schoefft írta meg hazaküldött tudósításában, amelyet Széchenyi lapjában tett közzé. Feltevésem, hogy nem véletlenül kereste meg Kőrösi Csoma Sándort, hanem Széchenyi kérte meg erre. Kalkuttában 1841-ben találkozott vele egy társasági összejövetel alkalmával. Kártyáztak, – egy angol tiszt, a felesége és mások társaságában, – s kártyázás közben, amikor Kőrösi Csoma nem figyelt, a vázlatfüzetébe Schoefft Ágoston lerajzolta őt. Kőrösi Csoma Sándor nem akarta, hogy lerajzolják és a rajzot is el akarta venni Schoefft Ágostontól, de megmentették. A festő hazahozta és ez az egyetlen Kőrösi Csoma Sándorról készült hiteles arckép, és minden más portré, amit ismerünk, erre az egyetlen képre vezethető vissza.
– A sors furcsa iróniája, hogy épp ez az eredeti nincs is már meg, vagy legalábbis nem tudni, hol van most.
– Igen, ez a rajzocska még akkor elveszett a nyomdában, amikor sokszorosításra átadták. A rajzhoz egyébként Schoefft Ágostonnak egy nagyon szép írása fűződik, amely az akkori lapokban megjelent. Úgy jellemzi Kőrösi Csomát, hogy kedves, vidám ember volt, és szívesen beszélgetett vele Magyarországról.
– Schoefft Ágoston ugye Indiából hatalmas vagyonnal érkezett haza, amelynek a nagy része egészen könnyen szertefoszlott és ő ismét útra kényszerült azért, hogy a megélhetését biztosítsa. Így jutott el Amerikába is, ha jól tudom.
– Igen, jelentős vagyonnal tért haza, de ez egy hosszú történet. A vagyon nem olyan könnyen ment el, sok évzizeden át tartott, amíg szerte nem foszlott. Valahogy úgy elfolyt. Szerencsétlen gazda volt a festő, nem tudott a pénzével bánni. A csodálatos egyetemes képzőművészeti gyűjteménye, amelyben Tiziánok, Tintorettók meg egyebek voltak – ezeket Velencében vásárolta össze –, szerencsétlen módon kikerült a kezéből. Nem tudott a pénzzel bánni, s bizony élete második felében anyagi nehézségei támadtak, de azt hiszem, a szegénység távol állt tőle. Az, hogy már nem volt nábob, nagyon gazdag, mint amikor Indiából hazajött, ez késztette őt arra, hogy elutazzon Amerikába, ahol újfent egy király, vagy császár környezetében kívánt érvényesülni. Megkerteste Miksát, Ferenc József öccsét, akit mexikói császárnak választottak, s mint tudjuk, később ki is végeztek. De amíg ki nem végezték, addig Schoefft Ágoston az ő udvari festőjeként működött. Miksa halála után pedig – érdekes módon – indián törzsfőnököket, mint fejedelmeket festett. Az amerikai gyűjteményekben van tőle indián törzsfőnököt és feleségét ábrázoló festmény. Igen érdekes, ahogy a szigorú tekintetű indián törzsfőnökök a bécsi biedermeier hagyományainak megfelelően jelennek meg Schoefft Ágoston képén.
– Mit mondanak a művészettörténészek, hol helyezkedik el Schoefft Ágoston művészete, portréfestészete? Lehet-e valakihez rokonítani, milyen értéket is képviselnek ezek az alkotások túl azon, hogy – gondolom – történeti értékük nagyon nagy.
– Érdekes és nagyon fontos kérdés. Schoefft Ágoston művészettörténeti, történeti értéke vitathatatlan, s az is jelentős dolog, hogy a lahore-i udvart az angol gyarmatosítás előtti utolsó pillanatban, és teljes virágzásában megfestette, hisz utána egy-két éven belül az udvar össze is omlott. Ez elorozhatatlan, hatalmas érdem. Mint művész igen figyelemreméltó. Bécsben tanult, a bécsi akadémiai modort sajátította el, de nagyon flott, könnyed. Valószínűleg francia útja alkalmával a francia csataképfestészet lehetett rá nagy hatással. Kitűnően színez, remekül komponál. A kompozícióinak a felépítése egészen példaszerű. A magyar festészetben senkivel sem rokokítható, mert ezekben a harmincas, negyvenes években, amikor Schoefft Ágoston fő műveit alkotta meg, Magyarországon senki sincs, aki hozzá hasonlítható lenne. Olyan kvalitású, olyan nagyszabású és olyan nagy igényű festő, mint ő, majd csak a 19. század második felében jelenik meg, az ötvenes, hatvanas, hetvenes, sőt nyolcvanas években fog fellépni.
Lacza Tihamér
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. október 26 – november 2-i (43-44.) szám