Palásti tükörcserepek

Falu a nyelvhatáron

A történelmi Hont megye közepén, ahol a Korpona és a Litava (Csábrág) patak összefolyik, azaz a mai Lévai járás keleti csücskében, a magyar–szlovák nyelvhatáron települt a vidék gazdag múltú, hagyományőrző faluja, Palást község. A festői táj letelepedésre alkalmas kedvező adottságait már igen régen felfedezték itt, hisz a nagy kiterjedésű határ magába foglalja a folyóvölgyeket s azok teraszait, az őrhelyek kialakítására alkalmas magaslatokat, a rejtekhelyeket nyújtó sziklaüregeket, a szőlődombokat meg a hatalmas erdőrengetegeket, a bő vizű forrásokat, a gazdag növény- és állatvilágot egyaránt. Így nem csoda, hogy már a bronzkor korai szakaszában is élt errefelé ember, s a honfoglalók is korán megérkeztek ide.

A község neve először egy 1156. évi oklevélben bukkant fel Plast alakban. A szó etimológiáját illetően arról értesülünk, hogy a személynévként is alkalmazott magyar palást a régi délszláv eredetű plast szóból keletkezett. Egy másik felfogás szerint viszont a település neve a környék lakóitól származik, s arra utalna, hogy a helység védettebb terepen van a szomszédos településekhez viszonyítva. Való igaz, hogy a 145 méter tengerszint feletti magasságban lévő falut minden oldalról 250-450 méteres hegyek koszorúzzák, s ezek úgy védik az itt lakókat a szelektől és a hófúvásoktól, mint a palást az emberi testet.

Az is tudvalévő, hogy e vidéket egykor a palócok ősének is tekintett kabar nemzetség szállta meg, s a palásti jobbágyok később Hont várát szolgálták. De kapott e helyütt birtokot a bolondocsi váruradalom is, s talán ennek is köszönhető, hogy a királyi földön élt palásti szabadok később a megye középrétegét gyarapították. Már 128l-ben állt a mai nagy kastéllyal átellenben Álmos nemes kúriája s nem messzire a falu temploma; 1342-ben pedig vámok működtek a Ság-Palást-Litva útvonalon, hidak, malmok épültek a bő vizű patakon. A földesúri birtokok osztódásával s a szolganépek szaporodásával a helységből új falurészek: Felsőpalást, Alsópalást, Radópalást, Litvarc, Zahora és Gárdony alakultak ki. A Palásthyak ősi birtokán tehát más nemesek is éltek, főleg a Csákoknak, a Szemerédyeknek, a Dacsóknak, a Lukáknak és a Keszihócziaknak voltak itt zálogbirtokaik. A török időkben a település határában zajlott az egyik legnagyobb mezei ütközet: 1552. augusztus 10-én Ali budai basa tizenkétezer katonája és Teuffel Erazmus (Ördög Mátyás) majdnem ugyanolyan nagyságú császári serege szállt szembe egymással. A vidék számára gyászos végű csatát Tinódi Lantos Sebestyén is megénekelte. A falu népe a hagyomány szerint olykor a község feletti sziklás oldalban, illetve a Kőlyukban rejtőzött el az ellenség elől.

A 18. században ismét nagy lendületet vett Palást fejlődése. A templom közelében Palásthy Ferenc tábornok felépítette emeletes kastélyát, melyben ez idő tájt még a vármegye is tartott közgyűlést. A község 1770-es Urbariális Tabellája igen sok nemesembert, 74 jobbágyot és 44 házas zsellért jegyez. Igen kiterjedt volt a falu határa is, amely közel kilencezer katasztrális holdat tett ki. A 19. században sokszínű volt a falu társadalmi rétegződése is: a korabeli okiratokban olyan foglalkozásnevekkel találkozhatunk például, mint az ács, asztalos, bába, bognár, cipész, csizmadia, csendőrmester, erdész, erdőtanácsos, erdei felügyelő, foltozóvarga, gépész, géplakatos, gépkocsis, gulyás, halottkém, juhász, kanász, kertész, kocsmáros, kőműves, kovács, molnár, pásztor, pintér, szakács, tanító, üzletvezető, zenész stb. Az 1913-as Helységnévtár 1717 palásti lakost jegyez, s mintegy 9 ide tartozó pusztát sorol fel, köztük Brézót, Szkornyát, Jalsót, Középolvárt, Litvát, Olvárt, Sopát, Szállásolvárt és Oszikót.

A forradalmak, háborúk hullámai, a gyakori ország- és közigazgatási határmódosítások Palástot sem kerülték ki. A közbirtokos Palásthy Géza Jellačič ellen harcolt 1848-ban. Nedeczky Géza fiatalként indult a szabadságharcba, s főhadnagyként tért haza. (Ő a község evangélikus temetőjében pihen.) De akadt palásti azon tisztek között is, akik a honti nemzetőrök kiképzésére jöttek vissza a megyébe. Az első világháború mintegy 62 palásti áldozatot követelt. A trianoni határmódosítások áldozatának tekinthető a falu lakója, Ivánka István tudós nemesember is. A háború után az itteni lakosok közül 282-en vallották magukat „csehszlovák“ nemzetiségűnek. 1924-ben megalakult a szlovák állami iskola. Ezt megelőzően, a 20. század elején Zmeskall György Trencsén megyéből érkező szlovákoknak adott el többet is itteni birtokából. Báró Berg a szomszédos Rakonca község szlovák lakosainak árverezett el palásti birtokából 117 kh területet. Az első köztársaság alatt innen is többen vándoroltak ki Kanadába munka után, s akadt, aki sosem tért haza.

1938. november 9-én Palástra is bevonult a magyar hadsereg, a falut visszacsatolták az anyaországhoz, s az új országhatár a község kataszterében húzódott. Érdemes megemlíteni, hogy mindez nem jelentette a település csekély számú szlovákságának megsemmisítését vagy erőszakos asszimilálását. Hisz 1939-ben már újra indult a község szlovák tannyelvű kisiskolája is. 1942-ben hősi emlékművet avattak a falu központjában az országzászló mellett. Rendeztek egy nagyszabású falunapot is a kastély udvarán, melyen dr. Hetényi Ferenc alispán is megjelent. A kultúrának s a társadalmi életnek Paláston mindig nagy hagyománya és jó táptalaja volt. Ott voltak a helybeliek az 1943-as Honti Napokon is Ipolyságon, ahol a dudával kísért „mártogató“ táncukat mutatták be. Ugyancsak jól működött a Széchenyi Magyar Kultúr Egyesület meg a helyi tűzoltócsoport. S nagy hagyománya volt a színjátszásnak is.

Sajnos a II. világháború újabb sebeket ejtett: A harctereken 44 palásti katona esett el, a községen átvonuló front pedig 40 szovjet, 19 német és 5 magyar katona halálát okozta. De volt a világégésnek 28 civil áldozata is a faluban. S vajon mit hozott a helybeliek számára a békésebb időszak? A falu lakosainak egy részét például nemzetiségükben alázták meg, amikor a templomban betiltották a magyar nyelvű istentiszteletet, amikor bezárták a magyar iskolát, amikor 122 családot csehországi kényszermunkára jelöltek ki. Közülük vagy százat deportáltak is: fiatalokat, idősebbeket, gyermekeket és betegeket egyaránt embertelen körülmények közt, marhavagonokban szállítottak a cseh munkapiacokra, hogy rabszolgaként árulják őket. Ez a megfélemlítés a lelkek mélyén évtizedeken át éreztette hatását.

Néhány év múlva Palást mégiscsak talpra állt. Megalakult a Csemadok, újraindult a magyar iskola, anyanyelvükön fohászkodhattak Istenükhöz; hazajöttek a csehországi száműzöttek. Igaz, nemsokára a szegényparaszt kevéske földjét is elvették erőszakkal, bevitték a szövetkezetbe. Ám az 1950-es és 1960-as évek fordulójától mégiscsak fejlődött a település. Új utcasorok épültek, lett iskola, kultúrház, óvoda, három orvosi szakrendelő, gyógyszertár, posta, új községi hivatal stb. A falufejlesztésnek persze voltak múltat temető nyomai is: eltűntek a malmok és a malomárkok, tönkrementek a nemesi temetkezési helyek, néhány szép park és nemesi kúria.

Palást fejlődése napjainkban folyamatos. A községnek van víz- és gázvezetékhálózata, megépült nemrégiben a szennyvíztisztító állomás, s tovább fejlesztik a közművesítést. Tevékenykedik a Dakota nevű agroturisztikai egyesület, lehetőséget kínálva többek közt a lovasturizmusra is. Több munkalehetőséget biztosít a Hortex nevű textilüzem és a H+H Unipo korlátolt felelősségű vállalat, amely építkezési és mezőgazdasági tevékenységet végez alkalmazottaival. Pezsgő társadalmi-kulturális élet is folyik errefelé. A községnek van könyvtára, falumúzeuma, kisgalériája és néprajzi gyűjteménye. Tevékenykedik a Csemadok folklórcsoportja, férfi- és női kara, aktívak a tűzoltók, a sportegyesület és a vadásztársaság tagjai. Évente megrendezik a szüreti felvonulást s a palásti csata tiszteletére a falunapot. Az utóbbi mindig nagy esemény a falu életében. Azon kívül, hogy ilyenkor vendégül látják a két testvérközség, a magyarországi Ócsa és Kóspallag küldötteit, s több kulturális rendezvényre kerül sor, még mással is gazdagítják településüket. Néhány éve például kívül-belül felújították szép templomukat, s a régi, ugyancsak felújított egyházi iskola épületében megnyitották a falumúzeumot. Tavaly a szabadtéri színpadot tették rendbe. 2005-ben befejezték a Palásthy-kastély külső rekonstrukcióját. A több mint kétszázhetven éves épület így csodálatos pompájában díszeleg a falu felett, s benne a Palásthy Pál Magyar Tannyelvű Egyházi Iskola működik. Rendben van a másik hajdani nemesi épület, az Ivánka-kastély is, amely a Központi Cserkészszövetség egyik otthona. Csak kevés falu dicsekedhet a környéken két ilyen gyönyörű s szépen karbantartott épülettel. Ugyancsak az idei falunap alkalmával állították a kitelepített és deportált magyarok tiszteletére a templomkertben a szépen megmunkált emlékkeresztet. A felújítási munkálatok szervezése terén nagy érdeme van a helyi önkormányzatnak s Korcsok László polgármesternek, aki különösen a műemlékkastély felújítását tartotta szívügyének. A munkálatokhoz a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala is hozzájárult anyagi támogatásával. De nagy segítséget nyújtott e tekintetben az Illyés Közalapítvány is.

Sajnos, azt is el kell mondanunk itt, hogy a fenti tények ellenére még mindig magas a községben a munkanélküliség. S egyre fogy a lakosság is. Amíg például 1961-ben 2193 lakos volt, addig 1991-re ez 1804-re apadt. Nem jobbak a 2001-es népszámlálás adatai sem, hisz Palástnak akkor már csak 1735 lakója volt. Pillanatnyilag 1697-en laknak a faluban. 2001-ben a lakosság 69,22%-a vallotta magát magyarnak az előző 73,95% helyett. Ma hivatalosan a lakosság 70%-a magyar, 30%-a pedig szlovák. A két nemzet békességben él egymással, a kétnyelvűséget itt minden tekintetben betartják. Az viszont elgondolkodtató, hogy a 30 százaléknyi szlovákságnak Paláston népesebb iskolája van, mint a több mint kétszer annyi magyarnak.

Úgy gondoljuk, Paláston van remény a pillanatnyi problémák orvoslására. Hisz a falu fejlődőképes, még mindig van sok-sok többgyermekes család is itt, s talán a nemzetiségi öntudat is egyre egészségesebbé válik. A falu ezerarcú nagy határa vonzóvá teheti az ittmaradást s a turistákat gyakori idelátogatásra készteti. Hisz lehet errefelé nagyokat túrázni, téli és nyári sportokat űzni; vadászni, halászni, lovagolni, úszni és táborozni. Gyönyörködhetünk a szebbnél szebb műemlékekben: a falu felett álló, vörös téglából épült, neoromán elemeket is felsorakoztató szecessziós templomban, az ott látható szép freskókban és festményekben; az 1730-ban épült, eredetileg barokk, ma klasszicista stílusú, U alaprajzú, középrizalitos Palásthy-kastélyban, az egykori Nedeczky-kúria későklasszicista stílusú épületében, a klasszicista Ivánka-kúriában stb. De felkereshetjük az 1552-es csata színhelyén épült emlékkápolnát, Nedeczky Géza szabadságharcos síremlékét, a szakrális kisemlékek egész sorát, köztük Nepomuki Szent János klasszicista szobrát, a Szent Orbán-kápolnát, a Fájdalmas Szűz szobrát, a Szentháromság-szobrot stb. S áll még a gárdonyi malom épülete, látni megannyi régi parasztházat. Természetesen a múlt tárgyi emlékeit a falumúzeumban is megcsodálhatjuk, ahol korabeli fotók is jól illusztrálják a hajdani viseletet, népi építészetet, népművészetet. Egyedülálló a falu egyháztörténeti tárlata is. Mindezeket régebbi és újabb kiadványok is dokumentálják, melyeket a falumúzeumban megvásárolhat a látogató. S akkor még nem beszéltünk a csodálatos patakvölgyekről, melyek elvezetnek például a csábrági várhoz vagy a nyelvhatáron túlra. De szólhatnánk a tiszta vizű forrásokról, a hangulatos pincesorokról, a Drázgáról és a Russóról, a szebbnél szebb dűlőkről, hegyekről, az Estétóról, a Konyerádról, a Csizsérről és másról. A természet és a történelem nagy könyvét őrzik itt úgy, hogy mindenki előtt szívesen kitárják. Érdemes hát ellátogatni Palócia végvárába.

Csáky Károly

Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag

A forráslap: Szabad Újság - 2005. október 26  – november 2-i (43-44.) szám