Ki hinné, hogy a ma is rendkívül tevékeny Fónod Zoltán már 75 éves? Évekkel ezelőtt jóval túl a nyugdíjkorhatáron vállalta a Szabad Újság és az Irodalmi Szemle „főszerkesztését”, s noha időközben a hetilapot „leadta”, a Kárpát-medence egyik legrégebben megjelenő magyar irodalmi fórumát továbbra is szerkeszti, ráadásul egymaga, ami egészen szokatlan dolog még napjainkban is. A kemény munkát és a kihívásokat persze már korán megszokhatta, hiszen még 14 éves sem volt, amikor egyenruhában a fronton találta magát és szinte kalandfilmekbe való eseményeket élt át Németországban. Később, már a háború utáni zűrzavaros években, a magyar–csehszlovák határon ide-oda surranva járt a csurgói református gimnáziumba (a néhai Ozsvald Árpáddal együtt), hogy aztán a budapesti közgazdasági egyetemre történt sikeres felvételi ellenére szülőföldjén maradjon és botcsinálta tanítóként magyar szóra oktassa azokat, akik éveken át szlovákul kényszerültek megbirkózni a tudományok elsajátításával. Már jócskán elmúlt húszéves, amikor beült az egyetem padjaiba és szerzett magyar–történelem szakos tanári oklevelet. 1955 és 1960 között előbb a Szabad Földműves, majd pedig az Új Szó munkatársa és kulturális rovatának vezetője volt. 1969-ben belekóstolt a könyvkiadás irányításába is, miután kinevezték az akkor alapított Madách Könyv és Lapkiadó igazgatójává. De 1970–1972-ben ismét az Új Szóban dolgozott, ezúttal a külpolitikai rovatot vezette. Aztán ismét a Madách igazgatója lett, de 1979-ben „visszaminősítették” főszerkesztővé. Tudományos pályafutása 1983-ban kezdődött, amikor a pozsonyi Comenius Egyetem magyar tanszékére került. Itt előbb megszerezte a történelemtudomány kandidátusa fokozatot, majd egyetemi docenssé nevezték ki. 1986–1989-ben a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékét vezette, a rendszerváltást követően pedig még nyolc éven át tanított az egyetemen. Újságíróként több száz interjút készített a szlovákiai irodalmi élet megannyi jeles – magyar és szlovák – képviselőjével, emellett számtalan könyvről, kiállításról, színházi előadásról stb. közölt kritikát és rencenziót. Ő rendezte sajtó alá a Fábry Zoltán életmű-
vét bemutató könyvsorozatot, amelynek 12 vaskos kötete jelent meg, de emellett a legteljesebb monográfiát is ő írta Fábryról (Megmozdult világban, 1987, ennek rövidített változata Perben a történelemmel címmel jelent meg 1993-ban). Többször is nekirugaszkodott a szlovákiai magyar irodalom története megírásának, de eddig csupán az 1918–1945-ig terjedő időszak részletes összefoglalásával készült el (Üzenet, 1993; 2002). Természetesen különböző tanulmányköteteiben (pl. Tegnapi önismeret, Kőtábláink, Szétszóródás után és főképp a Számvetés c. válogatásban) szondázta az 1945 utáni korszakot is, de egy nagyobb szintézisre egyelőre nem vállalkozott. Alighanem arra a legbüszkébb, hogy sikerült több mint egy évtizedes vajúdás után világra segítenie az A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona c. kötetet, amelynek az idén a második és átdolgozott kiadását vehettük kezünkbe. Csak kevesen tudatosítják igazán, hogy milyen fárasztó és helyenként sziszifuszinak tűnő feladat is volt ez. Kezdetben, még a pártállam idején, a politikai gáncsvetések nem engedték a kötet megjelentetését, később a pénzhiány nehezítette a munkát. Én személy szerint ezt a szószedetet tartom Fónod Zoltán „főművének”, természetesen nem alábecsülve kritikusi, irodalomtörténészi és – alig méltányolt – irodalomszervezői munkásságát. Mert azt sem szabad elfelejteni, hogy éveken át volt a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának ügyintézője, sőt mindenese, aki, ha kellett, szemináriumokat és tanácskozásokat szervezett, de intézte az idős írók támogatását, és persze arra is volt gondja, hogy a jubiláló alkotókat méltó módon köszöntsék, s ha netán a teremtő valamelyiküket magához szólította, olykor még a temetés megszervezését is elvállalta.
Az Irodalmi Szemle főszerkesztőjeként (persze ez a „beosztás” az ő helyzetében úgy hangzik, mintha tábornoka lenne egy nem is létező hadseregnek) szinte a semmiből teremt irodalmi lapot, hiszen már rég elmúltak azok az idők, amikor a szerzőknek a szlovákiai magyar glóbuszon csak egyetlen irodalmi fórum kínálkozott. Ma már sokan, főleg a fiatalabb nemzedékek képviselői inkább magyarországi folyóiratokban publikálnak és kissé le is kezelik a Szemlét, amely pedig igyekszik valamennyi korosztálynak és irányzatnak helyet és teret adni. Mindezt Fónod Zoltán magától értetődőnek tartja, miután mindig is mélységesen elkötelezettje volt a szlovákiai magyar irodalomnak és szellemi életnek. Olykor saját vágyait is háttérbe szorította a közös ügy érdekében. Pedig úgy hírlik, hogy igencsak foglalkoztatja egy önéletrajzi könyv terve, amelyben mozgalmas pályájáról adna számot. 75. születésnapján jó egészséget és töretlen alkotókedvet kívánunk neki.
Lacza Tihamér
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. október 26 – november 2-i (43-44.) szám