Amikor a 2005. év nyarát az őszétől elválasztó meteorológiai határtól számított ötödik napon Magyarország kormányfője fogadta a határon túli magyar politikai szervezetek elnökeit és megkérdezte tőlük, mi a véleményük a javaslatairól, azok bölcsen hallgattak, majd annyit mondtak, szeretnék elolvasni, hogy írásban válaszolhassanak.
Két héttel később megérkezett az írott anyag a miniszterelnök „kormánymegbízottjától”. Ez többek között tartalmazta annak a törvényjavaslatnak első fogalmazványát, amely olyan „speciális igazolvány” kiadására adna lehetőséget, amelyet „magyar személyi igazolványként” és az „Európai Unióba való beutazásra jogosító igazolványként” lehetne használni.
Első hallásra merész, de nem teljesen új az ötlet. Hasonlóról már volt szó
egyszer a státustörvény javaslat korai állapotában, de éppen a mostani
magyarországi kormánypártok utasították el, hogy a Magyar Igazolvány
személyazonosító igazolvány is lehessen, hozzátéve, hogy Magyarország területén
semmilyen jogosultság nem adható. Ezután kezdték huszonhárommillió román
munkavállalóval riogatni a szerencsétlen magyarországi munkanélkülieket és
munkavállalókat, meg a határon túli magyar nyugdíjasokkal a magyarországi
kortársaikat.
Amikor Gyurcsány szájából – az éter hullámain – először hangzott el ez az
elképzelés, Markó Béla, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének elnöke
azt nyilatkozta, hogy nincs ellene kifogása, ha ez olyasmi lenne, mint a magyar
állampolgárság. Kasza József – a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke – pedig
határozottan kijelentette, hogy nekik nem a nyugat-európai utazási lehetőségre
van szükségük, hanem magyar (szerb és magyar kettős) állampolgárságra. Ez elég
egyértelmű beszéd.
Ezzel szemben Gyurcsány Ferenc egy „görög megoldást” javasolt, aminek jogi
mibenlétét nem tudta elmagyarázni, csupán annyit mondott, hogy ilyen módon – egy
speciális igazolvánnyal – utazhatnak az Albániában élő görögök az Európai
Unióba. Ez már majdnem a Rádió Jereván színvonalát veri: nem osztogatnak hanem
fosztogatnak.
Miről szól tehát a javaslat?
Ha rosszhiszeműek lennénk, mondhatnánk: szólhat bármiről, csak állampolgárságról nem, mert ettől „kiütést” kapnak gyurcsányék. Amiről viszont szól, azzal a nemzetpolitika eddigi – főleg az Orbán-kormány idején elért – eredményeit szeretné tönkretenni, noha fejleszthetné is azokat.
Ugyanakkor tévednénk, ha jóhiszeműen azt gondolnánk, hogy a javaslat a miniszterelnök álmatlan éjszakáinak a rémét hivatott elhessegetni, azaz a schengeni határokon kívülre szoruló magyarok vízumkényszerét és további megaláztatását hivatott megszüntetni. Ilyen okból ezt a miniszterelnököt még soha sem gyötörte álmatlanság, és az ötlet sem ettől pattant ki a homlokán.
Rájöttek azonban – ő, vagy a famulusai –, hogyan lehet teljesen kicsontozni a már kedvezménytörvénnyé silányított státustörvényt a „nemzeti felelősség” látszólagos örve alatt.
Az első lépés az alkotmány módosítása lenne, ami a nemzetet közösséggé silányítja. Ugyanez az alkotmánymódosítás kimondaná, hogy „a Magyar Köztársaság a magyar közösség külföldön élő, magyar állampolgársággal nem rendelkező tagjai számára törvényben meghatározottak szerint az ország területén jogokat, határain kívül kedvezményeket és támogatásokat biztosít”. Ez a mondat – az eddigiekhez képest – az egyetlen pozitív vonása ennek a javaslat csomagnak. A következő lépés egy olyan törvény elfogadása lenne, amely ezt az alkotmánymódosítást lenne hivatott végrehajtani – mondják ők.
De miről szólna az új törvény?
Egy igazolvány kiadásáról. Megszerzéséhez első lépésként ugyanazt kellene
teljesíteni, amit a státustörvény szerint a Magyar igazolvány kérvényezésekor
kell megtenni, tehát a kérvényezőnek nyilatkozatban kellene bizonyságot tennie
magyar voltáról.
Ezen túl, azonban arról is nyilatkoznia kellene, hogy felmenői magyarok voltak,
mert csak így válhat a „magyar közösség tagjává”. Ez a követelmény azonban
ellenkezik a nemzetiség szabad vállalásának elvével, noha az állampolgárság
odaítélése előtt, például visszahonosításkor jogosan feltehető ilyen kérdés.
Az ügyvitel abban különbözne az eddigitől, hogy a személyi adatokat nem kellene igazolnia a kérvényezőnek, tehát a feltüntetett adatoknak nem lenne ellenőrizhető hitelessége. Ha legalább a Bibliára kellene esküt tenni! – de azt sem. Akkor pedig miértelme az egész tortúrának? Egy ilyen – nem hitelesített – adatokon alapuló igazolványt hogyan lehetne használni akár kedvezmények, akár jogosultságok igénybevételére? Az államhatárokon való átlépésről nem is beszélve. És nem beszélve arról, hogy ha két ország között vízumkényszer van, akkor ilyen igazolvánnyal kilépni sem engedik az országból az állampolgárt, hacsak nem kötöttek erre kétoldalú kormányközi vagy államközi szerződést a szomszédos országgal. De hol van az az ország, amely saját állampolgárait az alapjogok területén megkülönböztető nemzetközi szerződést hajlandó megkötni? Az elképzelés megfogalmazója is érezte, hogy ingoványos talajon jár, mert csak annyit bátorkodott leírni, hogy „kiadható olyan igazolvány, amely belépést és rövid tartamú tartózkodást tesz lehetővé az Európai Unió tagállamaiban”.
Az ötletnek azonban van további sebezhető pontja is. Elfelejtkezik a vegyes nemzetiségű családokról. A státustörvény ezt is méltó módon, a szentistváni intelmek szerint kezeli, meghatározza a nem magyar családtagok számára a hozzátartozói igazolvány kiváltásának a lehetőségét, aminek következtében befogadóan, egy szerkezetben tartja a többnemzetiségű családokat, azaz nem választja szét őket.
A lóláb azonban akkor vágódik ki feltartóztathatatlanul a „nemzeti felelősség” leple alól, amikor leírja a koncipiens, hogy ezzel az új speciális magyar személyi igazolvánnyal vehetik igénybe a szomszédos országokban élő magyarok a „kedvezménytörvényben” biztosított jogokat és kedvezményeket.
De hát erre mindeddig elégséges volt a nemzeti összetartozás új jelképévé
vált Magyar Igazolvány, illetve a hozzátartozói igazolvány.
Ebből a mondatból derül ki egyértelműen, hogy egyetlen szándék vezérli ezt a
lelki beteg és magyargyűlölő miniszterelnököt: mindent tönkre kell tenni, ami
összetartja a nemzetet, főleg, ha ennek eszközét az Orbán-kormány idején
teremtették meg.
Ez a sületlen törvénykoncepció azonban tartalmaz két megszívlelendő ötletet is.
Az egyik, hogy a magyar igazolványt minden, nem magyarországi állampolgárságú magyar megkaphassa. A gondolat ugyan fésületlen, mert abból indul ki, hogy nem lehet visszaadni magyarországi állandó életvitel nélkül a magyar állampolgárságot azoknak és leszármazottaiknak, akik a trianoni békeszerződés értelmében elveszítették azt. De ha a Magyar Igazolvány-t Németh Zsolt megfogalmazása szerint a nemzetpolgárság jelképeként fogjuk fel, akkor birtokosává válhat minden magyar, függetlenül lakóhelyétől és állampolgárságától. A státustörvénynek a soron következő módosítása ha ebben az irányban haladna, előrelépést jelentene a nemzetpolitikában.
A másik ötlet műszaki illetve ügyviteli jellegű, de megszívlelendő a szervezés szempontjából. Minden igazolványt el kellene látni a jövőben olyan elektronikus forgáccsal azaz „chip”-pel, amelyben rögzítve lenne a magyarigazolvány tulajdonosának mindazon jogosultsága, amit igénybe vehet igazolványával – noha a kormánymegbízott szerint az adatok hitelességét senki sem ellenőrizné. Ez a megoldás azonban szavahihetőbb körülmények között azt jelentené, hogy kódolva lenne az igazolvány tulajdonosának nyugdíjasként illetve diákként vagy pedagógusként igényelhető kedvezménye, de azt is kimutatná, hogy az igazolvány tulajdonosa magyar állampolgár-e vagy sem. Ez ma, az informatika fejlettségi szintjén könynyen megvalósítható követelmény.
Az egész ügyben – a rossz vagy a használható javaslatok mellett – egy nagy baj van. A Gyurcsány-kormány esernyője alá tartozó pártok és szervezetek részéről még abban az esetben sem születik egyértelmű, nemzetépítő javaslat, ha azt egy nemzetileg elkötelezett baloldali vagy liberális ember teszi meg.
Kedves nép-nemzeti baloldaliak, gondolkozzatok el fölötte, miért siklottatok ki? !
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. október 26 – november 2-i (43-44.) szám