„Közismert azon gyerekek pszichomotorikus fejlődésében az elmaradás, akik elszakadtak az édesanyjuktól. Később ezen lehet segíteni, bár tény, nehezen szocializálódnak” – kezdi a beszélgetést Bauer Ferenc doktor, az érsekújvári kórház újszülöttosztályának főorvosa. „Tanulmányok sora bizonyítja, hogy ha az első félévet az anyukával együtt, szoptatva éli meg az újszülött, nem jut börtönbe (persze a politikai okokat leszámítva). A társadalomhoz való alkalmazkodás nagy problémájával küzd viszont az a gyermek, aki elhagyatottan nő fel”.
Bauer doktor könnyeivel küszködve beszél az elhagyott csecsemőkről, de még az elhagyó anyukákról is. A 30 év szolgálat őt nem tette kérges szívűvé, mint számos kollégáját, s e nyitott, empatikus orvosra bátran támaszkodnak a betegek és rászorulók.
A beszélgetés során a főorvos kitér az elhagyás okaira, és vázolja a lehetséges megoldásokat.
„Tegyük fel a kérdést, mit jelent az elhagyás a gyermek szempontjából? Erre egy szóval felelhetünk, a gyökerek elvesztését. A köldökzsinór elvágása után alkalmazkodnia kell a külvilághoz, s az anya elvesztésével nincs egy biztos pont az életében. Körülötte állandóan változó emberek. Úgy 20-25 centiről még a nagyon éretlen gyerek is felismeri az arcunkat, érzi a szagunkat, meg tud különböztetni bennünket. Az ő gyógyulásához, világhoz való alkalmazkodásához nagyban hozzájárul az anya biztonságot jelentő jelenléte. Anya és gyermeke közt kialakul egy speciális kommunikáció. Szépen örökítik ezt meg Gárdonyi sorai: „...mikor a gyermek gőgicsél, isten tudja, miről beszél, ….s mint virággal az esti szél, az anyja vissza úgy beszél, oly lágyan és oly édesen, de őt sem érti senki sem. Égi nyelv ez, mély titok, nem értik, csak az angyalok.” Ez is elveszik.
Mit jelent az elhagyás az anyuka szempontjából? Akkor jutunk közelebb a kulcshoz, ha empatikusan kezdünk gondolkodni. Hajlamosak vagyunk ítélkezni – nemtörődöm, rosszul nevelt kislány, erkölcsileg nem igazán feddhetetlen hölgy, aki ebbe a helyzetbe jut. Ezek az anyák valójában roppant nehéz helyzetben vannak, és életük legnehezebb döntését hozzák. Bármilyen mínuszokkal terhelt az édesanya jelene, múltja, jövője, a gyermek vér a véréből. És el kell döntenie – soha többé nem látom. Egészséges lesz, szép lesz, csúnya lesz, okos vagy butuska lesz, soha nem tudhatja meg. Az elhagyással egész életükre kiható, szörnyű súlyt vállalnak.
A legtöbb elhagyó anyuka körülményei annyira szorongatóak, hogy nem tudja biztosítani a gyermek alapvető szükségleteit sem. Jobboldali irányba tolódó társadalmunkban csakis az egyéntől várjuk el helyzete javítását, pedig ez egyértelműen a társadalom feladata is.
Második okként a családi viszonyokat jelölném meg. Prűdek, álszentek vagyunk, és a család gyakran kiveti a megesett leányanyát. Gyakran iskolázott emberek, jó anyagi háttérrel nem tűrik meg a szégyenbe esett lányt. Nem csoda, ha ezzel a megoldással próbál menekülni a krónikus konfliktus elől.
A harmadik csoportba az egyéni okokat sorolnám. Gyakran fiatalkorúak az anyukák, sőt még az is kérdéses, hogy az ő megtermékenyülésük nem törvénybe ütköző-e. Esetleg valaki úgy véli, szakmai, iskolai előmenetelét gátolja a gyermek. Néha szexuális botlásról van szó, mikor az anyuka úgy gondolja, neki ahhoz az illetőhöz semmi köze nincs. Félelmei, szorongásai hatására mond le a gyermekről, mert nem tudja, jövőbeli társa elfogadná-e a gyereket. Ritkán, de az is előfordult a 30 év során, hogy szellemi fogyatékos lányok, asszonyok, nem is tudták, mi történt velük, hogy kerültek ebbe a helyzetbe.
A labilis érzelmű, rendszertelen életvitelű, rosszul táplálkozó, szabados szexuális életet élő anyukáknak már a magzata sincs kedvező helyzetben. Sok szexuális betegség, amit az anyuka alig vesz észre, a magzatot megöli vagy egy életre sérültté teszi. A terhességi tanácsadás elkerülése is tipikus tünete a nem kívánt terhességnek.
A 2001-ben elfogadott barcelonai egyezmény beszél nem csak az anyukák, de az újszülött jogairól is. Míg az anya jogai nagyon is köztudottak, az újszülött jogairól alig tudunk valamit. Az egyezmény kimondja, ugyanolyan joga és méltósága van, mint a többi embernek. Joga van a legmagasabb orvosi, rehabilitációs és preventív szolgáltatásokra, a kockázat nélküli életre. Nem diszkriminálhatóak faji, nemi, vallási, gazdasági és egyéb téren. Újdonság, hogy joga van apára vagy az apaság megállapítására.
Ennek ellentmond az anyának az a joga, hogy szabadon dönthet a magzat sorsáról. Tegyük fel, ő maga akarja felnevelni, egyedül vállalja. Hol maradnak ilyenkor a gyermek jogai? Hogy szeretne-e apa nélkül felnőni?
A tudomány mai állása szerint az életképességi határ a 24. magzati hét. Ezért született az a döntés, hogy a 24. hétig lehet orvosi abortuszt végezni. Ha nem tudják vállalni a gyereket, számomra a fogamzásgátlás mindig jobb, mint az interrupció, netán az elhagyás.
Hogy csökkentsük a gyermeküket elhagyó anyák számát, őket és családjukat szociálisan, gazdaságilag és egészségügyileg is támogatni kell. Nem lehet minden egyéntől elvárni, hogy önmaga megoldja a problémáit. Ha valakit az úttesten fekve találunk, és nem tud felállni, kivonul a mentő. Annak az anyukának, aki olyan külső-belső konfliktusokkal küszködik, hogy nem tudja egyedül megoldani, segítő kezet kell nyújtani.
Megoldás? Sokat segítene leányanyaotthonok létrehozása, ahol szociális és egészségügyi dolgozók segítenék a kismamákat, akik a szülés után is itt tartózkodhatnának bizonyos ideig. Így biztosítva lenne a gyermek egészséges fejlődése, aki az aránylag nyugodt kisgyermekkor hatására a társadalomba is zökkenőmentesebben illeszkedne be.
Egy következő lehetőség a babamentő inkubátor. Heteken belül a mi kórházunk előtt is elhelyezünk ilyet.
Ha megszületik a nagy döntés, és az anyuka lemond csemetéjéről, mi, egészségügyi dolgozók nem ítélkezünk, inkább segíteni próbálunk. Régebben, ha az anya lemondott a gyerekéről, azt azonnal elvitték, és többé nem került vele kapcsolatba. Ma a taktikánk egészen más – megmutatjuk a gyereket az anyukának, hogy lássa. Hangsúlyozzuk azt a jogát, hogy mellre tegye a gyereket azzal a nem titkolt szándékkal, hátha e kontaktus alapján másként fog dönteni. Harmadik jog, hogy nevet adjon a gyereknek – ezzel is inkább a kötelék erősítését szolgáljuk.
Az utóbbi időben meglepően szép számban vannak olyan édesanyák, akik, ha el is mentek haza vagy lemondtak a gyerekről, egy idő után remegve futnak vissza, hogy itt van-e még a baba, mert meggondolták magukat. Bizony a legszerényebb otthoni körülmény még mindig jobb, mint az intézet.
Másik alternatíva az örökbe adás. Az csak természetes, hogy a befogadó család szeretné tudni a befogadott gyermek családi hátterét. Nyíltnak kell lennünk a gyermek múltját illetően – minden genetikai elváltozását, esetleges veleszületett betegségeit, neurológiai állapotát figyelembe véve szabad csak örökbe adni. Kötelező a maximális tájékoztatás, hogy ne adják vissza a már megszokott gyermeket.
Sok-sok emberi szenvedés előzhető meg, ha nem gyógyítjuk, hanem megelőzzük a problémákat. „...mint költő élő lelkiismeret: szétkürtölöm most minden égi tájra, hogy vannak züllött ifjú emberek, kikből nem lesz se szent, se honfi hős! S e fiúkért valaki felelős!” – kereshetjük Mécs László papköltőnkkel együtt a felelősöket. Egyre nehéz rámutatni, mert ha különböző mértékben is, de mind az egyén, mind a szülők, az iskola és a társadalom is felelős.
A lelki gondok, félelmek, gyötrődések épp olyan súlyúak, mint a fizikai bajok. Ha a hendikeppel bajlódó emberek felé nem nyújtjuk ki kezünket, nem teljesítjük a II. János Pál pápa által hirdetett elképzelést, hogy igazságra, igazságosságra és szolidaritásra épült társadalom építése a feladatunk. A mennyországba csak úgy lehet bejutni, ha itt a földön építjük a mennyek országát. Ebben hiszek. A mai világ lerázza magáról mások gondját, de ha keresztény hitünket félre is tennénk, az ország szempontjából is ez a racionális. Ha deviánsként jönnek vissza ezek az emberkék a társadalomba, gondot okoznak. Egyszerűbb lenne a megelőzésbe és esetleg a gyógyításba fektetni pénzt és energiát.
Lejegyezte Bokor Klára
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. október 26 – november 2-i (43-44.) szám