A Magyar Kultúra Napjai

Terített asztal

Néhány esztendeje a hagyományteremtés szándékával indult a szlovák fővárosban, majd pedig a kelet-szlovákiai metropolisban a Magyar Kultúra Napjai elnevezésű rendezvénysorozat, amely egyfajta ízelítőt kívánt adni a szlovákiai közönségnek mindabból, ami napjainkban a magyarországi kultúrában a legizgalmasabbnak és a legérdekesebbnek számít. A szervezők nemcsak alkotásokat és életműveket igyekeztek reflektorfénybe állítani, hanem lehetőséget szerettek volna teremteni a személyes találkozásra is a kortárs magyar művészet jeles képviselőivel. Az idén sem volt ez másként, hiszen október 18-a és 25-e között remek dolgokat láthattunk és hallhattunk. A 36. magyar filmszemlén bemutatott alkotások közül hármat vetítettek le Pozsonyban: a fődíjas Fekete kefét (rendezte: Vranik Roland), a Dallas Pashamendét (rendezte: Pejó Róbert), valamint Koltai Lajos Sorstalanság című, vegyes fogadtatású munkáját. A képzőművészetet ezúttal a múlt század harmincas éveiben született „nemhivatalos” alkotások képviselték. Ezek Nudelman László magángyűjteményéből kerültek a Pálffy-palotában található Pozsonyi Városi Galériába, Várkonyi Gábor művészettörténész válogatásában. Barcsay Jenő, Bálint Endre, Korniss Dezső, Vajda Júlia és Vajda Lajos itt kiállított munkái azokkal az irányzatokkal mutatnak rokonságot, amelyeket akkoriban Paul Klee, Pablo Picasso, Georges Braque és a húszas-harmincas évek szürrealistái fémjeleztek. Ezért találó az október 30-ig látható tárlat címe is: Európai iskola.

A szervezők az irodalomról sem feledkeztek meg. Az idén, József Attila centenáriuma kapcsán, szinte természetesnek tűnik, hogy erre a nagy költőre és életművére fókuszálódott a figyelem. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében az Intézet és a Kalligram közös vállalkozásában nemrégen megjelent szlovák nyelvű József Attila-válogatást mutatta be Marno János költő és műfordító.

A komolyzene rajongói is kedvükre ízlelgethették a gazdag teríték kínálatát. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Kovács László vezényletével Kodály Galántai táncok, Dohnányi Ernő Konzertstück és Bartók Zenekari Concerto c. művét szólaltatta meg, Varga Tamás gordonkaművész közreműködésével. A csupán két esztendeje alakult Bolla Quartet igen fiatal és tehetséges muzsikusokból áll, a vezetője, a klarinéton és szaxofonon játszó Bolla Gábor mindössze 17 éves, de a legidősebb Oláh Zoltán is (az ő hangszere a nagybőgő) csak 31 éves múlt, míg Szakcsi Lakatos Róbert (zongora) 30 és Mohay András (dob) 26 esztendős, ennek ellenére már komoly nemzetközi sikerek állnak az együttes mögött. Az idén megnyerték a 14. avignoni jazzversenyt, Szakcsi Lakatos Róbert pedig elhozta a legjobb szólista díját.

Az idei rendezvénysorozat mintegy kicsúcsosodása volt a Győri Balett előadása, amelyet William Fomin koreografált Mozart Don Giovanni c. operájának zenéjére. Mint Gombár Judit ismertetőjében írja: „Don Giovanni valóban gátlástalan nőcsábász? Vagy a gátlástalan hölgyek vitték őt pokolra? Mozart véleménye az opera zenéjéből kicseng. Hallgassuk csak meg az elkárhozási jelenet után felhangzó kárörvendő kar ujjongását. Ők ujjonganak, akik Don Giovannit a pokolra kívánták. Ők, akik szerelmet, odaadást mutattak eddig. Micsoda képmutató társaság! Hozzájuk képest Don Giovanni bátor, szavát álló hős, aki felemelt fejjel vállalja hibáit, tévedését. Elképzelhető, hogy egy férfi azért esik minduntalan csapdába, mert az ideált kergeti? Mi elképzeltük.” A Győri Balett előadását óriási várakozás előzte meg, a jegyek már hetekkel korábban elfogytak.

Végül néhány szót arról, hogy Kassán 2005. november 6–16-a között kerül sor a rendezvényre, igaz némiképp módosított programmal. A jazzt a Dés Szeptett, az irodalmat Nádas Péter, a balettet Kun Attila koreográfusi estje képviseli majd, míg a Magyar Rádió szimfonikusai két Liszt- művel (Les Préludes, A-dúr zongoraverseny) és Bartók Zenekari Concertójával mutatkoznak be, a szólista pedig Farkas Gábor zongoraművész lesz. (lager)

 


Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag

A forráslap: Szabad Újság - 2005. október 26  – november 2-i (43-44.) szám