Önnek mit jelentett a Magyar igazolvány kiváltása? – kérdeztük a kassai
magyar értelmiség jelentős személyiségét, Gyüre Lajost.
– Ahol jó a közérzetem, s valami belső nyugalom azt mondatja velem: itthon
vagyok, az az én otthonom. Ehhez hozzá tartozik az a nyelv, amelyen ki tudom
fejezni érzelmeimet, s Illyés Gyula szerint tudunk együtt hallgatni, a kimondott
szavak nélkül is megértjük egymást. A ki nem mondott szavakkal talán le sem
irható valami, ha elhangzik Petőfi altatódala „Cserebogár, sárga cserebogár".
Örültem, amikor a magyar parlament elfogadta a Magyar igazolvánnyal kapcsolatos
törvényt. Olyan érzés töltött el: végre odatartozom, ahová eddig is tartottam
magam, de ezáltal a kis zöld könyvecske által nyilvánosságot kapott az, ami
belül, lelki világomban már eszmélő gyermekkorom óta bennem élt. Nejemmel az
elsők között igyekeztünk azt kiváltani. Mikor Miskolcon átvettük a magyar
koronával díszített igazolványt, férfi létemre könny szökött a szemembe, s én
nem szégyelltem.
A vele járó kedvezményekért is érdemes kiváltani az igazolványt…
– Természetesen az is lehet egy indító ok – vélte Gyüre Lajos felesége,
Zsuzsa aszszony – azonban nem ez a lényeg. A belső kapocs, hogy tudom, érzem,
hova tartozom. Amikor a Hollandiában élő unokáimmal a parlament előtt
megálltunk, s láttam a szemükben az érdeklődést, mikor az épülettel, s az
őseinknek a Kárpát-medencébe való jövetelével kapcsolatban feltettek, úgy
éreztem, nem volt hiábavaló az a kis utánajárás, amely az igazolvány
megszerzéséhez szükséges. Az igazolvány felmutatását követően soron kívül,
jegyek vásárlása nélkül nézhettük végig a koronaőrség felvonulását. Láttam, hogy
az unokáim egy életre szóló élménnyel gazdagabban térnek haza, és bátran
vállalják magyarságukat. Van mire büszkének lenniük.
Miért van az, hogy mégsem váltja ki minden felvidéki magyar az
igazolványt?
– Ezzel kapcsolatban hadd idézzem Ignotus egy mondását „A magyar, úgy az
ura, mint a parasztja: hivatali és földtúró nép. És úgy a hivatal, mint a föld:
marasztaló természetű” Mennyire igaza van! Nem mintha nem szeretné eléggé a
nemzetét, de mozdulnia kell: Fényképet készíttetni, irodába menni, nyomtatványt
kitölteni – még ha ehhez segítséget is nyújtanak. De otthon akkor is a magyar
tévét nézi, a magyar futball eredményeinek örül(ne), büszkeség tölti el, mikor
arra gondol, hogy ilyen kis nemzet mennyi tudóst, Nobel-díjast adott a világnak.
Miként lehetne ebből a nyugalmi állapotból kimozdítani az embereket? Talán a
mindinkább eluralkodó világpolgárrá való törekvés mellett erősíteni, fokozni
kellene a jó értelembe vett nemzeti hovatartozás érzését.
Striho Viktória
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. október 5 – október 19-i (40–42.) szám