A pozsonyszentgyörgyi születésű, de magát következetesen dunaszerdahelyi származásúnak valló Vámbéry Árminnak (1832–1913) már szinte kultusza van a Csallóköz szívében, hiszen évekkel ezelőtt megalakult a Vámbéry Polgári Társulás, amely a kiváló magyar keletkutatónak, a magyarországi orientalisztika egyik megalapozójának az emlékét és tudományos hagyatékát kívánja ápolni.
A tudósnak mellszobra van a róla elnevezett dunaszerdahelyi téren, és az ő nevét viseli az az irodalmi kávéház is, amely az elmúlt években egyfajta szellemi fórummá nőtte ki magát, helyet adva szépíróknak, kutatóknak, utazóknak és mindenféle érdekes embereknek, akik gondolataikkal és műveikkel pozitívan képesek hatni környezetükre és olvasóikra. A Vámbéry Polgári Társulás és a Lilium Aurum kiadó közös vállalkozása az a könyvsorozat is, amely egyrészt Vámbéry munkáinak újrakiadását, másrészt a vele, illetve a keleti világgal foglalkozó tudományos munkák megjelentetését tűzte ki célul. A legfrissebb kiadvány szeptember végén hagyta el a nyomdát. Az először 1867-ben napvilágot látott Vándorlásaim és élményeim Perzsiában c. Vámbéry-kötetről van szó, amely közel 140 év után jelenhetett meg újra a jeles magyar turkológus és egykori teheráni nagykövet, Vásáry István professzor szerkesztésében és utószavával. Ebből idézünk: „Ez az útleírás, mely időben és tematikában is csatlakozik a Vámbéryt híressé tevő nagy közép-ázsiai utazáshoz, némiképp igazságtalanul lett, ha nem is elfeledve, de mellőzve. Az érdeklődésnek a hiányát jelezheti már az a tény is, hogy míg a Dervisruhában Közép-Ázsián át és a Küzdelmeim sok nyelvre lefordítva számos kiadást megért, addig a Vándorlásaim és élményeim Perzsiában az 1867-es első pesti kiadás és az azt még ugyanabban az évben követő német kiadása óta egyszer sem jelent meg újra. Tény, hogy a közép-ázsiai utazás szenzációjához és sok tudományos hozadékához képest a perzsiai út jellege és célkitűzései szerényebbek voltak. Maga Vámbéry is, akit elsősorban Közép-Ázsia és a törökség problémái vonzottak egy életen át, szinte csak kényszerűségből vállalkozott a perzsiai útra, mikor az afgán-perzsa háború miatti hosszúra nyúlt kénytelen teheráni veszteglését utazásokra használta fel. Ő maga nevezi munkáját egy helyen könnyű turista műnek, melyhez túl tudományos tárgyalás nem illő. De akárhogyan is van, Vámbéry e mintegy félkézzel mellesleg megírt útleírásával is útleíró irodalmunk egy gyöngyszemét alkotta meg. Mint mindig, pompásan ír, szellemesen fogalmaz és lényeglátó megfigyeléseket tesz. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy úgy mellesleg milyen mennyiségű ismeretanyagot ismertet meg az olvasóval szinte játszva (lásd a Magyarázatok vaskos szóanyagát), akkor nem tagadhatjuk elismerésünket a magyar nyelvű útleíró és ismeretterjesztő irodalom e korai remekétől.”
A legújabb Vámbéry-kötetet – a Vámbéry Irodalmi Kávéház szokásos csütörtök
esti könyvbemutatóján – Dobrovits Mihály turkológus, a miskolci egyetem oktatója
méltatta. Ez az esemény egyébként mintegy nyitánya volt a 2005. szeptember 30 –
október 1-én Az előkelő idegen címmel Dunaszerdahelyen megrendezett III.
Nemzetközi Vámbéry Konferenciának, amelynek felkért előadói Vámbéryról, illetve
orientalisztikai kutatásaikról tartottak érdekes beszámolókat. A tudományos
tanácskozás címét maga a jeles tudós kínálta a szervezőknek, hiszen – mint a
meghívón is olvasható idézetből kiderül – ő maga érezte úgy, hogy nemcsak
Angliában és általában külföldön, hanem hazájában is jobbára „előkelő idegennek”
tekintik. Természetesen az azóta eltelt több mint száz esztendő már nagyrészt
cáfolta ezt a keserű vélekedést, bár az is igaz, hogy még sokat kell tenni
Vámbéry megismertetéséért. Ezt a Vámbéry Polgári Társulás most leköszönt elnöke,
Hodossy Gyula is így vélte, ezért is nevezte fontosnak, hogy Dunaszerdahely
afféle központjává váljon nemcsak a Vámbéry-kutatásnak, hanem a turkológia
legújabb eredményeit bemutató aktivitásoknak is. A tanácskozás idején
megválasztották a Vámbéry Polgári Társulás új elnökét dr. Hazai György
nemzetközi hírű turkológus-professzor személyében, de ugyancsak most került sor
a Vámbéry Tudományos Kollégium megalapítására is, amelynek dr. Vásáry István
professzor lett az elnöke, titkára pedig a már említett dr. Dobrovits Mihály. Ez
a kollégium – mint Hodossy Gyula elmondta – betagolódik a szlovákiai magyar
társadalomtudományi kutatóműhelyek (pl. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Gramma
Nyelviroda, Mercurius Társaság, Pont Kutatóintézet stb.) sorába és elsősorban az
orientalisztika és a keletkutatás területén szeretne tudományos és publikációs
tevékenységet folytatni.
Ami a konferencián elhangzott előadásokat illeti, elmondható, hogy többnyire
érdekesek voltak és sok új ismeretet adtak a meglehetősen gyér számú
hallgatóságnak. (Az egyik jelenlévő joggal kifogásolta a történelem- és a
földrajzszakos pedagógusok távollétét, noha el kell mondani, hogy jómagam a
helyi Vámbéry Alapiskola igazgatóját és néhány tanárát láttam, sőt végig ott
voltak a két nap folyamán, de tény, hogy a környékbeli iskolákat senki sem
„képviselte”, és sajnos sokan távol maradtak a meghívott hallgatók közül is...)
Vásáry István Cseles Márton jezsuita szerzetesről beszélt, aki sok évszázad
elteltével először hívta fel a figyelmet a Julianus barát napkeleti utazásáról
szóló Riccardus-jelentésre. Cseles, noha nem volt különösebben jelentős tudós,
azért érdemes figyelmünkre, mert Nagyszombat közelében született és élete nagy
részét a Felvidéken töltötte. Dobrovits Mihály azokról a tudós jezsuitákról
beszélt, akik a magyar őstörténet iránt érdeklődtek, sőt egyikük, az érsekújvári
születésű Pray György (1723–1801) azzal írta be a nevét a magyar irodalom- és
tudománytörténetbe, hogy felhívta a figyelmet a Halotti beszédre és több művében
is foglalkozott a magyarok eredetével. A régi történelmi források kritikus
elemzésével is nagy mértékben járult hozzá önismeretünk elmélyítéséhez. Talán
nem lenne haszontalan, ha a most létrehozott Vámbéry Tudományos Kollégium az ő
munkásságát is alaposabb figyelemre méltatná, annál is inkább, mivel művei
jobbára csak latinul olvashatók, s talán időszerű volna már, ha egy magyar
válogatás is megjelenne ezekből. A konferencia résztvevői (is) nagy
érdeklődéssel hallgatták meg Bujna Zoltán fényképekkel bőségesen illusztrált
beszámolóját a nemrégen befejeződött 80 napos Vámbéry-expedícióról, amelyről
egyébként lapunkban is hírt adtunk. Ugyancsak élvezetes volt Szvoboda Dománszky
Gabriella művészettörténésznek, a miskolci egyetem tanszékvezető professzorának
előadása a világjáró festő, Schoefft Ágoston (1809– 1888) életéről és
munkásságáról, akinek műveit többnyire külföldi képtárak és gyűjtemények őrzik
(Pakisztánban „önálló galériája” van), míg szülőhazájában szinte nem is ismerik.
Nagy méretű csoportképei, arcképei tehetséges művészre vallanak, de számunkra
azért is kedves, mert ő rajzolta le az 1830-as évek második felében a nagy
magyar utazót és nyelvészt, Kőrösi Csoma Sándort (1784–1842), amikor több évig
Indiában tartózkodott. Ez a Schoefft-rajz az egyetlen hiteles ábrázolása
Kőrösinek. Dr. Kubassek János, az érdi Földrajzi Múzeum igazgatója Vámbéry
utazásainak földrajzi vonatkozásairól beszélt, de rámutatott arra is, hogy
milyen fontos a magyar utazók tevékenységének kutatása és a velük kapcsolatos
dokumentumok, emlékek gyűjtése. Dr. Kiss László orvostörténész arról a Gáspár
Ferencről (1861–1923) tartott előadást, aki hajóorvosként közel húsz évet
töltött óceánjáró vitorlásokon és utazásairól számos nagy sikerű könyvet is írt.
Hogy a Vámbéry Konferencián volt szó róla, azt két dolog is indokolta. Egyrészt
Vámbéry írt előszót Gáspár hatkötetes útirajzához, másrészt Gáspár doktor
kezelőorvosa volt Vámbérynak, aki gyermekkora óta sánta volt. Gáspár szerint
csípőizületi bántalmak gyötörték a nagy tudóst. A konferencián két „politikai”
témájú előadás is elhangzott: Kovács Attila iszlámtörténész a palesztin
Hamaszról, míg Wágner Péter a szovjet Közép-Ázsiában kibontakozott vahabizmusról
beszélt. Sajnos többen indokolatlanul lemondták betervezett előadásukat, ez
talán okulásul is szolgálhat a 2007 tavaszán esedékes IV. Nemzetközi Vámbéry
Konferencia szervezésekor.
(latimer)
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. október 5 – október 19-i (40–42.) szám