Miniszterkeringő

Rusko ment, Malchárek jött, Kaník megy, és helyette újabb személy jön majd a szlovák kormányba. Ha elfogadjuk Dzurinda miniszterelnök véleményét, hogy a miniszteri poszt politikai állás és nem szakmai (ugyanis ezzel védekezett Malchárek esetében, mikor többen felvetették, hogy szakmailag alkalmatlan a gazdasági minisztérium vezetésére), tulajdonképpen teljesen mindegy, ki lesz Kaník utódja. És ez bizonyos szinten minősíti a kormány többi tagját is. Bár, mentségükre legyen mondva, Dzurinda véleménye nem szentírás, amit azért ők is tudnak.
Kaník talán éppen azon kormánytagok közé tartozott, akik igenis kezükben tartották a tárcájuk irányítását. Mint ahogy ez elmondható Palko belügyminiszterről, Mikloš pénzügyminiszterről is, és tulajdonképpen az agrártárcát vezető Simon Zsoltról is.

Kaník, mostani távozása ellenére tartósan otthagyta „kézjegyét” a szlovák társadalomban, ám ennek objektív elbírálására valószínűleg még évekig várni kell. Nem csoda hát, hogy valamennyi szlovák tévécsatorna a múlt héten Kaníkot meghívta politikai vitaműsorába. A közszolgálati tévé Öt perc múlva tizenkettő műsorában a vita sajnos nézhetetlen volt, mivel annak moderátorai – már hosszú ideje – tejesen alkalmatlanok a viták vezetésére. Őket nézve az az érzése támadhat az embernek, kiválasztásukra annyi hangsúlyt helyeznek, mint például arra, ki legyen az ország gazdasági minisztere?! (-on-)


Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag

A forráslap: Szabad Újság - 2005. október 5 – október 19-i (40–42.) szám