Sokan jöttek össze a komáromi magyar gimnáziumban “tetőtér-avatni“, megünnepelni, hogy az eddig csak a galambok által lakott épületrészben – példás összefogás eredményeképpen – gyönyörű kivitelezésben hét helyiséggel bővült az épület. A korszerűen, modern eszközökkel berendezett “harmadik emelet“ a száz évvel ezelőtt épült lépcsők pontos másán közelíthető meg. S ha már együtt voltak: új és öregdiákok, tanárok, szülők, iskolabarátok, támogatók és vendégek, további okokat is találtak arra, hogy ünnepet üljenek az ünnepben. Mint azt alább, az iskola egyik tanárának beszámolójában olvashatjuk, nem is keveset.
2005. szeptember 16-a még sokáig emlékezetes nap marad minden volt és mai
komáromi gimnazista, és minden jelenlévő emlékezetében. Nagy várakozás előzte
meg az iskolaépület újonnan felépített részének átadását. Hosszú előkészítő
munka, a háttérben zajló tárgyalások, megbeszélések eredményeképpen 2003.
április 1-jén – a jelenlegi állapotok szerint egyáltalán nem áprilisi tréfaként
– egy nagyszabású építkezés vette kezdetét. Kezdetben minderre csak a munkagépek
zaja figyelmeztetett, aztán feltúrták a kertet, az udvart, az épületet...
Állványok és dúcok, cserepek és gerendák mutatták az idő múlását s a
munkafolyamat egyes fázisait. Mire megszoktuk volna, hogy a fejünkre pottyanhat
valami, a semmiből kinőtt egy gyönyörű lépcsősor, s a tetőtérbe felhordott
rengeteg tégla falakká, a cserepek, gerendák tetővé álltak össze. Halkultak a
zajok, finomodtak a munkálatok: talajozók, festők, asztalosok, villanyszerelők,
számítástechnikusok dolgoztak sokszor még hétvégeken is, hogy 2005
szeptemberében elkészüljön a tetőtér, helyet biztosítva egy könyvtárnak, három
informatika-, egy osztály-, egy konferencia- és egy nyelvi szaktanteremnek.
Az ünneplésre általában egy ok is elég, mi azonban szinte dúskáltunk a
lehetőségekben. Gimnáziumunk fennállásának 356. évfordulójára is emlékeztünk
ezen a napon. 100 éve döntött az akkori városi tanács arról, hogy a bencéseknek
adományozza azt a telket, melyen a mai intézmény épülete áll. Az 1905-ös döntést
1907-ben már az építkezés követte, s a következő év szeptemberében megindult az
oktató munka, melynek eredményeképpen 1911-ben a bencés gimnázium útjára
bocsátotta első érettségizett diákjait. A háború utáni újjászervezett magyar
gimnáziumi oktatás 55. évfordulójára is emlékeztünk. Az iskola azóta különböző
neveken szerepelt. A leghosszabb életű Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium
intézménynevet mára már teljesen felváltotta a Selye János Gimnázium megnevezés,
s mi meglepődve döbbentünk rá, hogy már 10 éve vette fel iskolánk világhírű volt
diákjának nevét.
* * *
Pénteken, 16-án az események sora 9.30-kor kezdődött a gimnázium épületének 2.
emeletén, ahol az újonnan megépült padlástérhez vezető lépcsőt még szalag zárta.
Az ünnepélyes átadáson Szigeti László, a Szlovák Köztársaság Oktatási
Minisztériumának államtitkára és Fehér Miklós, a Nyitra megyei közgyűlés
alelnöke ünnepi köszöntőjükben jó munkát kívántak tanárnak, diáknak. Az iskola
eddigi elért eredményei alapján kitűnő befektetésnek vélték az új tetőtéri
részt, bízva abban, hogy a további magas szintű, színvonalas munka meghozza majd
gyümölcsét. „Gyakran modjuk, hogy Szlovákiában nincsenek meg a kellő források az
oktatási infrastruktúra fejlődéséhez” – mondta az államtitkár. “Íme, itt az élő
példa: ha megvan a közösségi összefogás, ha mindnyájan egy akaratot szolgálunk,
akkor igenis elő tudjuk teremteni azokat a forrásokat, amelyek segítségével
gyarapodhatnak intézményeink.” Dolník Erzsébet parlamenti képviselő, Nyitra
megye oktatási bizottságának elnöke pár szóval megemlítette komáromi gimnazista
éveit, remélve, hogy a mai diákokat éppoly büszkeséggel tölti el az idetartozás
érzése, mint annak idején őt.
A szalag ünnepélyes átvágását követően a felfelé induló tömeget kellemes
meglepetésként érte a három évvel ezelőtti szalagavatói műsorból élőben
felcsendülő melódia, mely – stílusosan – a Padlás c. musical egyik dala volt az
akkori szereplők előadásában.
Volt igazgatónk, dr. Ipóth Barnabás, aki 10 évvel ezelőtt kezdeményezője és
megvalósítója volt iskolánk „átkeresztelésének“, Selye János emléktáblájának
megkoszorúzásakor a névváltoztatással járó eseményeket idézte fel, Kustyán Ilona
igazgatóhelyettes pedig névadónk életútját ismertette. Az emelkedett hangulatot
egy volt bencés tanárnak és egy volt bencés diáknak Komáromhoz, gimnáziumunkhoz
kapcsolódó, a Borostyán együttes (szintén volt diákjaink) által megzenésített
versei, és Szabó Donáta kvartós diákunk szavalata tették még emelkedettebbé.
* * *
A nap további ünnepi eseményei a Városi Művelődési Központban folytatódtak. A
kultúrműsor művészi színvonaláról, az ünnepség zökkemőmentes lebonyolításáról a
VMK kulturális osztályának vezetője, iskolánk külső munkatársa, Kiss Péntek
József gondoskodott. Sokéves tapasztalatának, fáradságos szervezőmunkájának
köszönhetően időben terjedelmes és eseményekben gazdag, ám roppant gördülékeny,
hibátlanul zajló két és fél órát töltöttek el mindazok, akik meghívott
vendégként köszöntöttként vagy érdeklődőként beültek a VMK nézőterére. Sokaknak
meglepetés volt a színpadon megjelenő műsorvezető személye, aki a komáromi
gimnáziumban diákként kezdte pályafutását, majd 1992-ig mint tanár dolgozott
ugyanitt. Asbóth József jelenleg a Duna Televízió munkatársa, jellegzetes
baritonját naponta hallhatjuk.
Nagy tisztelettel mutatta be a megjelent vendégeket:
Dávid Ibolyát, a Magyar Országgyűlés alelnökét,
Szigeti Lászlót, Bastrnák Tibort és Fehér Miklóst,
Hadnagy Miklóst, az Illyés Közalapítvány budapesti irodájának igazgatóját,
Lendvai Editet, az Illyés Közalapítvány szlovákiai és magyarországi területi
referensét,
Varga Sándort, az Ilylyés Közalapítvány szlovákiai alkuratóriumának egykori
titkárát,
Dr. Entz Géza művészettörténészt, egyetemi tanárt, a Pro Professione Alapítvány
kuratóriumának elnökét,
a testvériskolák igazgatóit, a három történelmi egyház képviselőit, valamint a
megjelent parlamenti, megyei és városi képviselőket.
* * *
1950-től mintegy kétszázan oktattak a komáromi magyar gimnáziumban. Az
intézményből nyugdíjba vonuló pedagógusok száma 22. Megjelent nyugdíjas
kollégáinkat diákjaink egy-egy szál virággal köszöntötték. Dobai János,
Hatvanger László, dr. Miklós Elemér és Török János már csak a felvillanó
fényképeken lehettek közöttünk – rájuk is emlékeztünk ezen a napon.
A gimnázium öregdiákjai és tanárai Baráti Körének megalakulásáról és
küldetéséről dr. Bastrnák Ferenc nyugalmazott sebész főorvos szólt. Köszönetet
mondott mindazoknak, akik 55 évvel ezelőtt tanárként vagy diákként – fittyet
hányva a korábbi megalázó nemzeti atrocitásoknak – vállalták a bizonytalan
jövőt, s „visszahozták gimnáziumunkat a klinikai halálból az élettel megtöltött
iskolák közé”. Ezt követően Dávid Ibolya mondta el üdvözlő szavait. “Nemcsak az
a fontos” – mondta –, „milyen világot hagyunk az utókorra, hanem talán fontosabb
az, milyen utódokat hagyunk a világra.” A templom, az iskola és a család közös
felelősségét hangsúlyozva kiemelte: „Az a nép, amelyik templomot épít, az a nép,
amelyik iskolát épít és bővít, az bízik önmagában, az bízik a jövőjében.” Az
alelnök asszony ezután Szigeti Lászlóval és Andruskó Imrével együtt átadta az
Arany Matúra okleveleket azon öregdiákoknak, akik 1950-ben – elsőkként a
hontalanság éveit követően, vállalva magyarságukat – anyanyelvükön akartak
tanulni. Az 54 éves érettségi találkozójukat ünneplő aranymatúrások nevében
szószólójuk, Lengyelfalusy Miklós elmondta, hogy a 35 akkor érettségiző fiatal
közül 27-en szereztek egyetemi vagy főiskolai végzettséget, a többiek pedig,
középfokon folytatva tanulmányaikat, szakérettségit szereztek.
Ha az 54 éve érettségizettek azt hitték, ők a rangidősek – tévedtek. Váratlanul,
de annál nagyobb meglepetést és örömet szerzett a legidősebb öregdiák, Prohászka
Otokár jelenléte, aki 67 évvel ezelőtt, 1938-ban érettségizett az akkori bencés
iskolában. Egy szál virággal kívántunk neki mindannyiunk nevében jó erőt,
egészséget, további nyugodt, békés éveket.
* * *
Intézményünket fennállása óta a pártatlanság, a vallási elfogulatlanság, és
származástól, szociális helyzettől függetlenül a tehetség felkarolása
jellemezte. Az 1900-as évek adatai alapján a diákok többsége katolikus,
izraelita vagy református vallású volt. Meghívott vendégeink között nagy
tisztelettel köszönthettük e három vallásfelekezet képviselőjét: dr. Várszegi
Asztrik pannonhalmi főapát urat, Fazekas Lászlót, a Szlovákiai Református Egyház
püspökhelyettesét és Radnóti Zoltánt, a Lágymányosi Zsidó Hitközség rabbiját.
Az egyházi képviselők üdvözlő gondolatai után ismét pedagógusokat
köszönthettünk, akik eredményes, iskolájuk, nemzetük javára kifejtett
tevékenységükért kimagasló állami, társadalmi vagy szakmai elismerésben
részesültek az elmúlt évek folyamán. Horváth Józsefet, Czókoly Bélát, Gáspár
Tibort, Szénássy Zoltánt, Oláh Imréné Domonkos Ilonát, Oláh Imrét, Ipóth
Barnabást, Keszegh Istvánt és Szabó Endrét várta Asbóth József a színpadra egy
rövid, kötetlen beszélgetésre.
Ám mit ér a jó tanár jó diák nélkül? A kimagasló pedagógiai teljesítmények
fogékony alanyokat kívánnak. Iskolánkat, a szlovákiai magyar gimnáziumot, s
egyúttal Szlovákiát 1987-től összesen 17 alkalommal képviselték diákjaink a
különböző világversenyeken. A bőség zavarával küszködve választottuk ki azt a
négy diákot, akik elért eredményeik alapján a diákoknak adható legnagyobb állami
kitüntetés, a Szent Gorazd Emléklap tulajdonosai: Kurucz Keve, Koltai Péter,
Rakyta Péter és Bagócsi Szilvia.
* * *
Körünkben köszönthettük testvériskoláink igazgatóit is: a budapesti Szent István
Gimnáziumét, Lázár Tibort és a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium
igazgatóját, Laczkó Györgyöt. Lázár Tibor iskolájának tantestülete nevében a
Szent István Emplékplakettet adományozta gimnáziumunknak, erdélyi
testvériskolánk pedig Orbán Balázs képeiből összeállított fotóalbummal és egy
népművészeti szőttessel ajándékozott meg bennünket. Megható pillanatokra került
sor a színpadon, amikor Andruskó igazgató úr az iskolánk tantestülete és
diáksága által összegyűjtött pénzösszeget átnyújtotta az árvíz sújtotta
székelyudvarhelyi barátainknak.
Az emlékműsor szórakoztató részében iskolánk jelenlegi és volt diákjai léptek a
nézőközönség elé tehetségük és tudásuk legjavát nyújtva a színpadon. A szereplők
között ott volt énekkarunk Holczhei Viktória tanárnő vezetésével, a közelmúltban
végzett diákjaink közül Czuczor Nóra, Csémy Balázs, Ficza István, Finta Márk,
Kanozsay Katalin és Écsi Anikó, az immáron sikeres színészi pályájukon mozgó
Holocsy Katalin és Holocsy Krisztina, Csontos Róbert és Szvrcsek Anita
színművészek, iskolánk egykori diákjai.
Utolsó műsorszámként a Generációk néptánccsoport előadását élvezhettük.
Andruskó Imre, intézményünk jelenlegi igazgatója zárszavában Szőcs István Ének a
búzamezőkről c. filmjéből vett gondolatokkal zárta az ünnepet: „Akármilyen
nyomorúság és pusztítás szakadjon az emberiségre, az élet erősebb a halálnál.
Szántanak és vetnek. Az új életbe vetett hittel és bizalommal.“
Spátay Adrianna
„Olyan körülmények között vagyunk sorstársak magyarságunknak megőrzésében,
amikor Európa nagyobb és gazdagabb népeinek uniója önző érdekekre hivatkozva
feledtetni próbálja velünk, hogy kik vagyunk, és mit képviselünk mi,
anyaországon kívüli magyarok.
Iskolánk névadója, Tamási Áron szavait tettük jelmondatunkká: »És rátok bízom az
itt maradó kincset. Mindannyian tudjuk, hogy az itt maradó kincsek megőrzésében
és gazdagításában … csupán a székely furfangra számíthatunk.« Ebben az
önfenntartó küzdelemben jólesik, hogy társaink vannak, hozzánk hasonló végvári
vitézek az anyanyelvi oktatás fölvállalásában. Mulandó anyaországi politikai
hatalmaktól függetlenül mi tudjuk és tesszük a magunk dolgát.”
Laczkó György, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium igazgatója
*
„Most mi itt vagyunk ebben a kettészakított városban, az anyaországtól pár
méterre. Kinéztünk a tetőről, átláttunk a folyón, láttuk a dombokat, láttuk a
madarakat, és tudjuk azt, hogy kisebbségben lenni fájdalmas, könnyes dolog. Ám
tudjuk azt, hogy a kisebbségi lét lehet boldogságos is, hiszen olyan felelősség
van rajtatok, hogy ti őrzitek meg a hagyományt a gyermekeiteknek. Csak ti
adhatjátok át, senki másra nem várhattok. S ha az ember ezt jól csinálja, szépen
mesél és jót mesél, az nagyon boldoggá tesz. …a könnyeket Isten számba veszi, ez
nem a mi dolgunk, nektek az legyen a fontos, hogy soha ne maradjatok fekve a
földön.”
Radnóti Zoltán, a Lágymányosi Zsidó Hitközség rabbija
*
„Pál apostol mondja: nem az számít, aki ültet, aki öntöz, hanem egyedül az, aki
a növekedést adja. E város ültetett, a jezsuiták, a bencés atyák, és most ti
újra, öntöztök, de egy iskola nem a falaiban, hanem tanítványaiban hordozza
erejét. Ezért az a fontos, aki a növekedést, az életet adja.
Isten áldja a Selye János Gimnázium tanárait, diákjait!”
Dr. Várszegi Asztrik,
pannonhalmi főapát
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. október 5 – október 19-i (40–42.) szám