József
Attila sorai – Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni – a legszorosabb
értelemben is teljes mértékben érvényesek Hajnal Mihály grafikusra, festőre,
alkotóra. A sorstársai megjárták a poklok poklát, a gettó gyötrelmeit:
Auschwitzot, Mauthausent, átélték mindazt a szenvedést, amelyet csak ember tud a
másik embernek okozni, s amelyet csak az ember bír és tud elviselni.Egy Tisza-táji kisközségben, Anarcson született 1935. augusztus 2-án. Gyerekként bebarangolta a Tisza nádasait, hallgatta a vadrucák estéli húzását, pihent a szénaboglyák árnyékot adó hűvösében, s megjárta Nyíregyháza, Miskolc macskaköves utcáit, hogy aztán a véres háborút feledve gyönyörködhessen Prága gótikus tornyainak szépségében. Végül mégiscsak Kassa adta meg neki azt az életre szóló élményt, azt a kitárulkozási lehetőséget, életformát, amely a benne szunnyadó tehetségnek teret nyitott azáltal, hogy találkozott a „Mester”-rel, Feld Lajos grafikus művésszel, akitől elleste a képzőművészeti mesterség csínját-bínját, és eljegyezte magát az alkotás fájdalmas örömével. Mosolyt fakasztó, anekdotába illő történetet mesélt el nekem egy bensőséges kitárulkozása alkalmával. Az egyik kiállítási teremben Kassán egy Feld posztumusz kiállítást rendeztek. Amikor Hajnal Mihály a kiállítást megtekintette, egyik saját alkotását ismerte fel a kiállított képek között, amelyet még a mester életében ajándékozott – a tanítvány a mesterének. Ennek alapján grafikusnak kellene tekintenünk Hajnal Mihályt? Igen is – meg nem is. Munkássága alapján nehéz besorolni, beskatulyázni bármelyik képzőművészeti kategóriába, mert hogy Löffler Bélának is tanítványa volt egy időben, akiről tudott dolog, hogy szobrász volt. Ezzel csak leszűkítenénk azt az alkotókört, amelyben Hajnal Mihály otthonosan mozog.
Igaz, hogy pályáját annál a kassai grafikusművésznél kezdte, aki, mondhatni irányt szabott korában az egész szlovákiai grafikus nemzedéknek, s ez nem volt más, mint a törpe Feld Lajos. Igaz, hogy Hajnal Mihály munkásságának oroszlánrészét a grafika teszi ki. Különösképpen a gótika vált ki belőle szinte folyamatos ösztönzést a művészi megjelenítésre. Itt kap teret virtuóz technikája, a fekete-fehér ellentét itt oldódik keze nyomán művészi ihletettséggé. A kassai dóm kőcsipkéi, vagy a prágai Szent Vitus templom, s a Lőportorony cirádáiról egyformán verődik vissza a fény. De ugyanakkor különleges technikájával, lino-metszet sorozataival újra- és újra átéli a haláltáborok borzalmát – ha ugyan ő maga nem is élte meg, de vérei szenvedését művészi ihletettséggel átélve figyelmeztet: Európa vigyázz! Auschwitznak, Buchenwaldnak, Dachaunak nem szabad megismétlődnie!
Hajnal Mihály szerelmese a tájnak. Témái legtöbbször a Tátra, a romantikus falusi környezet, a fák, virágok tavaszi tobzódása, egy-egy gyerekfej nagyságú hortenzia-csokor, és nem utolsósorban a tenger, a dél-olaszországi napsütötte táj. A belső rezdülések így nyernek külső formát, a többé-kevésbé még az impressziók hatása alatt alkotott képek életszerűsége itt fogalmazódik meg, s válik a mester egyéni ecsetkezelése folytán művészi értékű, elmélyült alkotássá. Ezért tud vele azonosulni képeinek tárlatán az önfeledt látogató, legyen az Miskolcon, Bécsben, Prágában, vagy Kassán. Mondanom sem kell: külön öröm számomra hogy, ezt a mélyen érző, humánummal telt embert barátomnak mondhatom, aki a kassai Thália Színház számára díszleteket és jelmezeket is tervezett.
A 2000-es évek döntő befolyással voltak további életére, művészi kiteljesedésére. Kassai életében a grafika volt túlsúlyban. A fekete-fehér kompozíciók variálása más-más alapszín kombinációival (arany, ezüst) – de a realista ábrázolásmód, különösen a grafikában ez idő tájt háttérbe szorított minden más irányváltást, szerkezeti felépítést és alkotói oeuvrét.
Ez a művészi szabadságot, alkotói szárnyalást mindinkább gúzsba kötő állapot szűnik meg a prágai új otthon megteremtésével. Egymás után születnek meg a művészi képzelőerő adta ciklusok, monotipiák, grafikák (Szent Vitus katedrális, a Lőportorony, stb.) – de különösen a Prágában kibontakozó olajpiktúrája, új ecsetkezelése, melyben szinte lubickol teremtő, újra fogalmazó kedve. Megvalósulnak az évek óta érlelődő témái: a lélek rezdüléseinek, a holocausti borzalmaknak, a vallási hiedelmeknek már-már mitikus megfogalmazásai – és előtérbe lép egy korábban háttérbe szorult kifejezési forma: a nonfiguratív olajfestészet. Megszületnek a színek harmóniáját és ellenpontozását tükröző monumentális alkotások a megszokott miniatűrök helyett. A tompa, sötét színkompozíciókat olajképein felváltja a színek orgiája.
Ötévi prágai tartózkodása után ismét visszatér Kassára, de már a Prágában végbemenő formai váltás jegyében éli meg a tárlatlátogató a művész 70. életévének ünneplésére rendezett kiállítást. Grafikáinak „mini-kiállítása” a Löffler-múzeumban a budapesti Körmendy-Csák Galéria jóvoltából látható – mivel minden alkotását az említett galéria vásorolta meg. A kassai Visegrádi Napok alkalmából rendezett kiállításon vehette át Hajnal Mihály a Magyar Örökség Minisztériuma kitüntetését, a „Pro Pátria Hungaricá”-t, a Magyar Köztársaság kassai főkonzuljától.