A képzelet lenyomatai, a mesei elem, az emlékek misztikuma, a hús-vér
realitás és a líra keveredik N.Tóth Anikó Fényszilánkok című regényében, amely
nemrégen jelent meg a Kalligram gondozásában. A szöveg Kovács Magda
írásművészetének csodás darabjait invokálja. Persze más ez a próza, de ezen is
átsüt a női lélek intuitív, beleérző képessége, s a „hajlam” felmutatni a
fájdalmasan szépet, a múlóban a maradandót, az eltűnőben az örököt. Ha egy
regényt el lehetne „mondani” egy versben, akkor a Fényszilánkok című regény
lényegét Ozsvald Árpád Valahol otthon című verse foglalná össze: „Hozzuk a
vízzel teli kancsót, / alján a régi kutak álma pihen, / a csoda-madár már nem
iszik belőle, / alkonyi csendben a vízimalmok / muzsikája úszik a patakban. ...
/ Hozzuk a frissen sült, foszlós / mákos kalácsot, melegedik mellette a hunyó
lelkiismeret; N. Tóth Anikó pedig ezt írja egyhelyütt: „ Tésztát gyúrunk.
Nagymama egy fehér tálba szitálja a lisztet. Finom por száll, tüsszentek.
Beletúrok az ujjaimmal, simogatok. Jönnek a tojások, belecsücsülnek gödreimbe.”
– Amikor az ember egy regényt vesz a kezébe, hirtelen átlapozza, általában
inkább egy illusztrációra, grafikára bukkan először a betűrengetegben, mintsem
fotóra. Mindenesetre ez a könyv csupa amatőr felvételt tartalmaz. Idősebb,
fiatalabb nők, férfiak falusi környezetben, tájfotó, csupa életkép. Mindjárt a
címlapon néhány fényképnek a montázsa látható. Ennek persze megvan a maga
magyarázata, pontosabban a regény maga a magyarázata annak, miért kerültek bele
a kötetbe ezek a régi fotográfiák. De miért is?
– Amióta kisgyermekként az eszemet tudom, édesapám folyton fényképezett. Egy
hatalmas kupac fotó gyűlt össze ennek örömére. Bevallom, nagyon szerettem
nézegetni ezeket a fényképeket, sokszor a nagyításnál is jelen voltam a
sötétkamrában, s gyermekként az előhívás, a rögzítés folyamatát is
megtapasztaltam és ez számomra akkor még egy nagyon különleges dolog volt,
titokzatos folyamat, s ez a titokzatosság egy kicsit a regény szövegében is
megnyilvánul.
– Miért érezte úgy, hogy ezeket a fényképeket mindenképpen a kötetbe kell
illeszteni? A szöveg és a fényképek hogyan kapcsolódnak egymáshoz?
– Van ebben a regényben egy szólam, amely a képek elemzését tűzte ki célul,
tehát képleírásokat olvashatunk. Természetesen több a képleírás, mint amennyi
fotó belekerült a kötetbe. De a szöveg és a fotó a könyvben nem feltétlenül
egymás mellett jelenik meg, tehát időben és térben el van tolva, de az olvasói
figyelem összekapcsolhatja őket.
– Három síkon fut a regény, pontosabban három szál keveredik ebben a
könyvben, három különböző ember, személy látása, látásmódja tükröződik a
szövegben. Ez a hármas látásmód mennyire segíti vagy éppenséggel mennyire
zavarja az alkotót, aki egymaga kénytelen mind a három személyt valamiképpen
megjeleníteni, megtestesíteni, egyesíteni és különválasztani is a regényben?
Lehet, hogy kissé naiv a kérdés, hiszen azért író az ember, hogy ezt meg tudja
oldani, de az olvasót érdekli, érdekelheti az írás folyamata is. Tehát hogy is
van ez?
– Semmiképpen nem zavaró. Óriási játéklehetőség három különböző nemzedéket
megszólaltatni, megjeleníteni egy gyermeknézőpontot, egy érett férfi nézőpontját
(ezt nőként persze), és egy idősebb asszonynak a nézőpontját. Ezek a figurák egy
család különböző nemzedékének a nézőpontját képviselik ebben a regényben és
ugyanazokat a történéseket, ugyanazokat az eseményeket járják körül, persze
különböző hozzáállással.
– A regénybeli események, történések elindulnak valahonnan és megérkeznek
valahová, vagy inkább csak állapotokat, villanásokat rögzítenek a szemlélők, a
szereplők?
– Nyilván elindulnak valahonnan és megérkeznek valahová, de szerintem az
olvasóra kellene bízni, hogy ezt eldöntse, felfedje.
– A cím, a Fényszilánkok azt is sugallja annak az olvasónak, aki még nem
olvasta a könyvet, hogy fel-felvillanó fénydarabkák, töredékek, szilánkok,
szikrák vetítik vissza a múltat, a múltnak egy-egy átélt epizódját, amely aztán
el is tűnik az emlékezés ködében és lehetséges, hogy az ember szemében még
káprázatként egy ideig látható, de ténylegesen már nincs is. Lehetnek ezek a
fényszilánkok a megsárgult, repedezett fotókról felénk villanó
életkép-töredékek, amelyek sehol máshol nem találhatók már, csak a papíron, meg
az egyes ember emlékezetében. Ott is hiányosan. Ezek a fényszilánkok a regényben
összeállva egy egész képet vetítenek elénk, amennyiben az olvasó figyelme – mint
mondta – egésszé szublimálja a könyvben elmondottakat.
– Aki az utóbbi évek prózatermését végigolvasta, annak nem lesz nehéz az az
olvasástechnika, amelyet ez a könyv „megkövetel”. Aki lineáris
cselekményvezetést vár, annak az olvasónak kétségtelenül lesz dolga a regénnyel.
Tehát nem adja magát könnyen a szöveg.
– A könyv bemutatóján elhangzott, hogy ezt a regényt nyugodtan ajánlani
lehetne a pedagógusoknak elemzésre, a diákok számára. N. Tóth Anikóról tudjuk,
hogy pedagógus, az ipolysági gimnáziumban magyar szakos tanár. Mit szól ehhez az
észrevételhez?
– Meglepődtem, de örültem neki. A regényemet persze nem fogom a saját
diákjaimmal elemeztetni, de lehet, hogy majd megteszi ezt valaki más.
– E regény után most mi következik? Ugye tudjuk, hogy hangjátékot is ír,
időnként meséket is. Most meg itt van ez az érdekes regény. Készül-e már az
újabb mű?
– Egyelőre nem készül, de én egy nagyon lassan és nehezen alkotó szerző
vagyok, s így nem tudom, hogy a közeljövőben születik-e valami. Elképzelhető,
hogy meséket tartalmazó könyv, mert van egy kislányom, aki elvárja, hogy minden
nap meséljek neki, tehát lehet, hogy ebből egy meseregény születik ismét.
Lacza Tihamér
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. szeptember 14 – szeptember 28-i (37-39.) szám