A
Felvidéki Rockszínház a Szövetség a Közös Célokért társszervezése mellett
szeptember 25-én, vasárnap 14 órától a Komáromi járásban lévő Búcs község
sportpályáján jótékonysági zenei fesztivált rendez neves itthoni és
magyarországi előadók közreműködésével. Cél: az erdélyi árvízkárosultak
segítése. A fővédnökökséget Orbán Viktorné Lévai Anikó és Duray Miklós
vállalták. A rendezvény főszervezője Karkó Henriett, a Felvidéki Rockszínház
vezetője nyilatkozott lapunknak.
Miért érezted fontosnak, hogy jótékonysági koncertet rendezz az erdélyi árvízkárosultak javára?
– Talán szentimentálisnak hangzik, de Erdélyért valami számomra is megmagyarázhatatlan ok miatt már kislány korom óta lelkesedem. Annak ellenére, hogy csak az idén jutottam el oda először, mikor részt vettem a Tusnádfürdői táborban. Öt évvel ezelőtt volt egy kritikus szakasz az életemben, aggódó rokonaimat, ismerőseimet akkor azzal vigasztaltam: „ne aggódjatok, nem történhet bajom, hiszen még Erdélybe is el kell jutnom”. Mikor hírét hallottam a borzasztó árvíznek és annak pusztításainak, egyértelmű volt számomra, hogy valamit tennem kell. Mindenki úgy segít, ahogy tud. Én énekes vagyok, egy színházi társulat vezetője, kézenfekvőnek tűnt, hogy egy nagyszabású kulturális rendezvény bevételével segítsük az árvízkárosultakat.
Egy kulturális rendezvény ritkán hoz nyereséget. Hacsak a fellépők nem ingyen játszanak…
– Itt pontosan erről van szó. Búcsi rendezvényünk valamennyi fellépője felajánlotta, hogy lemond a honoráriumról a nemes cél érdekében. Pedig vérbeli profik is vannak közöttük. Elég lenne már talán az is, ha magyarországi sztárvendégeinket, a Kormorán együttest és Vikidál Gyulát említeném (az ő fellépésük zárja a fesztivált), de valamennyien megérdemlik, hogy felsoroljuk a nevüket: pódiumra lép a Kor-Zár és a Kerecsen együttes, a Kis-Duna Menti Rockszínház, a Doki és a Szívtiprók, a Kicsi Hang, az Érsekújvári Rockszínház, a Dili trió és természetesen házigazdaként a Felvidéki Rockszínház is. Az Emese Ház pedig felvidéki népviseletbe öltöztetett babák kiállításával gazdagítja a programot.
Mekkora segítséget jelenthet ez az erdélyieknek?
– Anyagi értelemben ezt előre nem tudom felbecsülni. Hat különböző belépőjegyet árusítunk, melyek közül a 30 koronás a legolcsóbb, ez úgy hiszem, mindenki számára megfizethető. Akik pedig úgy érzik, ennél többet is adnának, azok 50, 100, 200, 500 és 1000 koronás jegyeket vásárolhatnak. Meggyőződésem viszont, hogy nem az anyagi haszon a leglényegesebb, hanem az, hogy sokan legyünk, és láttassuk, együtt érzünk erdélyi sorstársainkkal.
A rendezvény fővédnökei Duray Miklós és Orbán Viktorné. Miért éppen ők?
– Mivel a fellépők Magyarországról és a Felvidékről is érkeznek, két közismert személyt akartunk megnyerni ügyünknek, egyet innen, egyet pedig az anyaországból. Duray Miklóst nem mint MKP-politikust szólítottam meg, hanem mint azt az embert, aki eddig is a legtöbbet tette a Kárpát-medencei magyarság összetartozása érdekében. Nagyon örültem, hogy rögtön igent mondott. Orbán Viktornak időszűke miatt nem volt módja erre, ám neje, Lévai Anikó örömmel vállalta a fővédnökséget, amit nagy megtiszteltetésnek vettünk.
Mi lesz, ha az időjárás nem lesz kegyes a rendezvényhez?
– Bízunk benne, hogy az lesz, de nincs „ha”! Jótékonysági rendezvényünket esős időben is megtartjuk, mind a színpad, mind pedig a sportpálya lelátója fedett. Egyébként is, erre a feltevésre azt szoktam mondani: „bármilyen is lesz az idő, jobban mint az erdélyiek úgysem ázhatunk el”. Nagyon szeretném, hogy sokan legyünk, és minél több község transzparense megjelenjen Búcson. Körlevelet is írtam a Komáromi és szomszédos járások önkormányzataihoz. Nem pénzt, adományt kértem tőlük, hanem hogy úgy segítsenek, ahogy tudnak. Például indítsanak autóbuszokat Búcsra vagy legalább értesítsék lakosaikat rendezvényünkről.
Azon túl, hogy jótékonysági rendezvényt láthatunk, tulajdonképpen egy születésnapot is ünnepelhetünk Búcson, hiszen az általad vezetett Rockszínház öt éves. Gondoltad volna, hogy ezt is megéritek, mikor annak idején, a millennium évében Bátorkeszin előadtátok az István, a király rockoperát?
– Nem, az akkor egy alkalmi előadásnak készült, ám a fogadtatása olyan volt, hogy nem lehetett, és nem is akartunk leállni. És ma már ott tartunk, hogy hetven előadást tudunk a hátunk mögött. Emlékszem, 2000-ben sokan rámcsodálkoztak, mikor sorra kérdezgettem az énekelni tudó embereket, hogy volna-e kedvük beállni egy ilyen társulatba. Magam sem hittem volna, de ma már itt van egy 100 tagú csapat, amely nem akar szétszakadni. Az István, a király után a Megfeszített rockoperát vittük színpadra. Ez egy olyan alkotás, melyet véleményem szerint minden olyan magyarnak, kinek fontos a nemzeti hovatartozás, látnia kell. Nem feltétlenül tőlünk, de látnia kell.
Úttörőknek számítottatok, és ma már három magyar rockszínház is van a Felvidéken. Nincs köztetek rivalizálás?
- Nincs, én személy szerint nagyon boldog vagyok, hogy így „megszaporodtunk”. Azt, hogy rivalizálásról szó sincs, mi sem bizonyítja jobban, hogy most mindhárman fellépünk Búcson. Ilyenre egyébként eddig még nem volt példa.
Milyen szakmai háttérrel láttál hozzá a társulat létrehozásához?
– A pozsonyi konzervatóriumban ének-zongora szakot végeztem, de szerintem nem ez a döntő, hanem a hit, az akarat, a hozzáállás és elsősorban, hogy nagyszerű társakat találtam ehhez. Egy jó értelemben vett fanatizmus is kell például ahhoz, hogy annyi ember fogja magát, a család és a munka mellett három napra bezsúfolódjon egy kultúrház falai közé próbálni. Nekem a kezdetkor még csak 14–15 évesek voltak a gyermekeim, ma már nagy örömömre mindkettőjüket a rockszínházunkban láthatom.
Szakmabeliek mondják, hogy gyönyörűen énekelsz. Megalakulásotok idején még Koppány lánya szerepében énekeltél az István, a királyban, ma viszont már nem állsz a pódiumra. Miért?
– Egyrészt a rendezői és a szereplői tevékenységet nehezen tudom összeegyeztetni, másrészt pedig az idő halad, és ezt bizony magamon is érzem. Azért az éneklésnek nem fordítottam hátat, egy-egy ünnepségen ma is szívesen kiállok például egy szobor elé szólót énekelni, azaz csak a színházi szerepekkel hagytam fel.
Búcson hallunk téged?
– Ez még számomra is kérdés. Ha jó lesz a hangulat, és nem leszek kimerült, akkor legalább a kedvenc dalomat, a Kormorán által megzenésített A gólyához című Tompa Mihály-költeményt valószínűleg most is elénekelem majd.
Milyen tervek vannak még a tarsolyodban a Felvidéki Rockszínházzal?
– Az István, a királyt és a Megfeszítettet továbbra is műsoron kívánjuk tartani. Továbbá szeretnénk a Kormorán Jöjjön el a Te országod című történelmi–zenés alkotását is színpadra vinni. Talán az Egri csillagokkal is megpróbálkozunk. Sőt, ez utóbbi megvalósításához az eredeti darabban Dobó Istvánt alakító Vikidál Gyula is felajánlotta segítségét, amely nagyon sokat lendíthet előre a dolgon. Itt viszont újabb verbuválásra is szükség lesz, nagyon sok „törökre” van ugyanis szükség.
Az eddigi elhangzottakból úgy tűnik, a Kormorán együttesnek nagy hatása van pályafutásodra…
- így van, az élet nagy ajándékának tartom, hogy megismerkedhettem velük. Nagyon sokat tettek le a magyar nemzeti kultúra asztalára, A költő visszatértől kezdve a Honfoglaláson át a Zúg márciusig. Az örömöm még nagyobb volt, mikor készséggel elvállalták a búcsi fellépést.
A szereplőket, a fővédnököket és téged ismerve, valamint az elmondottakat hallva akár egy jobboldali nemzeti eseménynek is tarthatjuk a hétvégi búcsi rendezvényt…
– Ez így most nem helytálló, ugyanis egy teljesen politikamentes rendezvény lebonyolítása a célunk, amely résztvevői között egyáltalán nem lényeges, hogy ki szavazott jobbra, vagy balra. Azt viszont nem tagadom, a nemzeti értékek és a magyar kultúra ápolása rendkívül fontos a számomra, és nem kapok hidegrázást akkor sem, ha azt hallom, hogy valaki Trianonra megoldásként határrevíziót említ. Nem vagyok szélsőséges, egyszerűen csak átérzem és átélem a történelmünk sebeit. El sem tudnám képzelni, hogy én nem magyar nemzeti darabok, hanem például amerikai musicalek bemutatását akarjam megvalósítani. Hogy miért csinálom, amit teszek, azt még magamnak sem próbáltam megfogalmazni, talán nem is fontos, egy belső kényszer hatására ezt tartom természetesnek, vagy ha merhetek így fogalmazni: küldetésemnek. Boldog vagyok, amikor azt látom, hogy egyre több gyermek tűnik fel a magyar nemzeti rock területén. Ők már minden bizonnyal ezen az úton maradnak, nekünk felnőtteknek pedig feladatunk úgy cselekedni, hogy még többen legyenek.
Így legyen, és viszontlátásra vasárnap.
Oriskó Norbert
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. szeptember 14 – szeptember 28-i (37-39.) szám