Nők, akik végső elkeseredésükben vagy önvédelemből öltek

Felmentés vagy enyhe ítélet

A bírósági szakértők, a pszichiáterek és a pszichológus egyaránt úgy vélték, a fiatal nő mindent elkövetett, hogy harmonikus, szép kapcsolatot építsen ki a férfival, s hogy boldog családjuk legyen. Ez azonban nem és nem sikerült, a férfi, akit választott és gyermekének apja lett, agresszív viselkedésével mindent tönkretett. Mielőtt a nő ölt volna, már hónapokkal előbb rettegésben élt, ezért nem csoda, ha fegyvert ragadott. Zora mellett, aki nővérként dolgozik, kiállt 25 munkatársa is. A bíróságon elmondták, megbízható, jó munkatárs, aki mindig is rendezett életet élt. Mindent elkövetett, hogy élettársát a rossz útról a jóra térítse. Gyakran jelent meg kék foltokkal a testén a munkahelyén, de soha nem árulta el, hogy azok verés nyomai.

Azzal kell élnie, amit elkövetett

„Semmi sem változtathat azon, amit elkövettem. Nem bírom elviselni az erőszakot. Nem akartam ártani neki, sosem fordítottam hátat neki. Sajnálom és nemcsak azért, mert itt állok a bíróság előtt, hanem azért is, mert a kezem által halt meg az az ember, akit szerettem. Sajnálom az eltékozolt emberi életet.” Ezeket a szavakat mondotta, könnyeivel küszködve, a fiatal nő a taláros testület előtt.
Miután megtudta, hogy felmentették, azonnal kisfiához sietett. A csatát azonban még nem nyerte meg, hiszen az ügyésznő fellebbezett. Bárhogy is alakul a sorsa, nem lesz könnyű, hiszen túl nehéz a keresztje, amit cipelnie kell. Megölt egy embert. Gyermeke apját. S ezt egyszer a még csak totyogó kisfiúnak is el kell mondania.

Nincs egyedül

Sajnos nem Zora az egyetlen nő, aki nem bírta tovább elviselni párja agresszivitását. A 49 éves, főiskolai végzettségű Alena, amikor hozzáment a nála 11 évvel fiatalabb tehénpásztorhoz, még nem tudta, hogy egy zsarnok lett a férje, aki iszik, ütlegel és a lelki terrorhoz is „ért”. Egy nap agyonlőtte, lepedőbe csavarta, berakta egy fémhordóba és elásta. Első házasságából származó 12 éves kislánya világított neki elemlámpával. Később bejelentette férje eltűnését, akit egy idő után halottnak nyilvánítottak. A csonka család ezután 11 évig élt békességben, mikor egy napon az akkor már felnőtt lány a rendőrségen elmesélte a borzalmas nap eseményeit. Az ügyet lezárták, nem került bíróság elé. Alenának új partnere van, akivel ugyanabban a házban él, mint régen. Amikor napvilágra került az igazság, 23 éves lánya öngyilkos lett, egy szikláról a szakadékba ugrott.
A 41 éves Annát a Besztercebányai Bíróság hároméves fegyházbüntetésre ítélte, mert figyelembe vette, hogy a nő évekig – 15 évig – testi és lelki terrornak volt kitéve. A Legfelsőbb Bíróság viszont megszigorította a döntést, az asszonynak 11 évet kell a börtönben töltenie. A kétgyermekes családanya 2002 szeptemberében egy veszekedés során előbb felpofozta 44 éves férjét, majd addig ütötte-verte és rugdosta, míg kiszenvedett. A féfi vérében akkor is 2,5 promile alkoholt mértek. Idült alkoholista volt, evés helyett is csak ivott, mindent eladott, hogy a napi pálinkaadagjához hozzájusson. Családját többször kidobta a házból.

(ž. ju)


Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag

A forráslap: Szabad Újság - 2005. szeptember 14 – szeptember 28-i (37-39.) szám