A HZDS a regionális választások esetében még nem kötött minden megyében koalíciós szerződést, ezért tovább folytatják a tárgyalásokat. A múlt héten Dunaszerdahelyen járt a néppárt nagyszombati vezetése, Tibor Mikuš parlamenti képviselővel az élen. Kérésükre fogadta őket Pázmány Péter polgármester is. Pázmány egyértelművé tette, a Magyar Koalíció Pártjának döntése végleges, a Dunaszerdahelyi járásban egyedül vágnak neki a megyei választásoknak. Mikuš elmondta, ez nyilvánvaló a számukra is, hiszen az MKP-nak a dunaszerdahelyi járásban abszolút domináns szerepe van
Miért szorgalmazták mégis a találkozót?
– Egyértelmű, hogy az MKP-nak reális esélye van, hogy valamennyi jelöltje bejusson a megyei önkormányzatba. Ahogy ez történt négy évvel ezelőtt is, mégis ennek ellenére a megyei közgyűlésben ellenzékben vannak, programjuk teljesítése érdekében nekik is tárgyalniuk kell. Gondolom, vannak olyan területek, ahol a két párt céljai megegyezhetnek, mint például a régiófejlesztés, a közlekedési hálózat bővítése, a munkanélküliség csökkentése. Azért jöttünk, hogy egyeztessünk.
Mint energetikai szakembernek, mi a véleménye arról, hogy valószínűleg Malchárek lesz a gazdasági miniszter?
– Elképesztőnek tartom, hogy ilyen fontos tisztséget megfelelő szakmai háttér nélkül is betölthet valaki. Ebben a választási időszakban már a harmadik olyan miniszter vezeti majd a gazdasági tárcát, amely felkészületlensége okán alkalmatlan erre a feladatra.
A régiófejlesztés esetén ön szerint mekkora beleszólást kell kapniuk a megyéknek?
– Azokban a kérdésekben, melyek az életkörülményeiket határozzák meg, mindenképpen azoknak kell dönteniük, akik az adott területen élnek. Viszont az sem helyes, ha valaki csak a megyei határokig tekint, az ország egészének érdekeit is szem előtt kell tartani.
Több mint tíz évvel ezelőtt nagy vita volt a bősi vízi erőmű megépítése, illetve befejezése kapcsán. Ön szerint jó lépés volt üzembe helyezni az erőművet?
– Gazdasági szempontból egyértelműen azt kell mondanom, hogy igen. Az erőmű az ország villanyenergia-szükségletének 8%-át képes előállítani, és ha Magyarország megépítené a nagymarosi szakaszt, még hatékonyabb lenne. Olyan időket élünk, amikor az energiaforrásokról, mint kincsről beszélhetünk. Energetikai válságok várhatóak világszerte, azok az országok lesznek jó helyzetben, melyek önerőből fedezni tudják saját szükségleteiket. Ezért szerintem az Európai Unióba való belépésünkkel vállalt kötelezettségünket, hogy a Jaslovské Bohunicében lévő atomerőművet leállítjuk, szerintem úgy kell eljárnunk, hogy az szükséghelyzetben ismét üzembe helyezhető legyen. Tehát egyfajta laboratóriumi kutatás folyhatna addig ott. És ezért helytelennek tartom azt is, hogy külföldiek privatizáljanak egy olyan fontos vállalatot, mint a Szlovák Villamosművek.
A bősi vízierőmű megépítését ellenzők a Csallóköz ivóvízkészletét is féltették...
– Ennek így is kell lennie, jómagam az ivóvizet a legfontosabb természeti kincsek közé sorolom. Most az amerikai katasztrófa során is látjuk, hogy milyen óriási értéke lehet egy-egy pohár víznek. Úgy vélem azonban, hogy az erőmű nem veszélyezteti a Csallóköz csodálatos ivóvízkészletét.
A bősi erőmű ellenzői érvei között szerepelt az is, hogy gyakorlatilag elvágtak a külvilágtól három csallóközi falvat. Pázmány Péter is említette, hogy a Csallóköz közúti fejlesztésében még sok a tennivaló, és hogy ő személy szerint örömmel fogadná, ha Győr a Csallóközön keresztül csatlakozna a Pozsony és Nagyszombat közötti autópályára.
– Ezen a téren valóban nagy tartalékaink vannak még. Az autóutak építése mellett legalább akkora figyelmet kell fordítanunk a vasúthálózat fejlesztésére is, ugyanis a magas benzinárak miatt egyre nagyobb szerephez juthatnak majd. Pontosan ezek azok a problémák, melyekre pártszínektől függően meg kell találnunk a megoldást.
(oriskó)
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. szeptember 14 – szeptember 28-i (37-39.) szám