A mexikói nagykövet feleségét cseh nyelvre, a magyar államtitkárt szlovákra tanította

„Menedzserem maga a jó Isten”

Öt diplomája van – a budapesti ELTE bölcsészkarán végezte a szlavisztikát és az eszperantót, mindkettőből tanári képesítést szerzett, és elvégezte a menedzseri szakot is. Közben beíratkozott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre, teológiából már csak az államvizsgája hiányzik. Rendkívüli hallgatóként szeptembertől megkezdte a kánonjogi doktorátusi képzést, amely pápai státussal rendelkezik, s mellette
az irodalomtudományok doktora képzésre is felvételt nyert. A Lévai járás nagyközségében, Sáróban élő Vykukel Teréz még csak huszonhárom éves.

– 1995-1999 között voltam a lévai pedagógiai és szociális akadémia diákja – kezdi –, s közben, párhuzamosan a középiskolával, 1996-ban Budapesten orgonát és éneket kezdtem tanulni. Anyukám úgy gondolta, hogy az egyetlen lányát nem engedi messzebbre tanulni, mint Nyitra, s nekem sem jutott eszembe, hogy máshová felvételizzek egyetemre. Volt azonban az utcánkban egy fiú, aki mindenáron Pesten akarta folytatni tanulmányait, s rábeszélt engem is, így együtt készültünk, és sikerült. Az ELTE-n megkezdtem a szlavisztikát és az eszperantót, majd később felvételiztem még menedzsmentre is. A katolikus kollégiumban lakom – 1996 óta ugyanaz a szobám – a Pázmány Péter Katolikus Egyetem diákjaival, s már régóta vágyódtam erre az egyetemre, ezért oda is jelentkeztem 2001-ben, s felvettek.

A szlavisztikát még értem, de hogyan jött az eszperantó? – érdeklődöm.

– Az egyetemen jó tanárok voltak az eszperantó szakon, nagyon megtetszett. Rengeteg kapcsolatot lehet kialakítani ezzel az egy nyelvvel, nem kell más nyelveket megtanulni ahhoz, hogy tudjak svédekkel, hollandokkal, indiaiakkal beszélgetni. Sok barátot sikerült általa szerezni. Egyszer a Nyugatiban vártam az anyukámat, amikor arra lettem figyelmes, hogy eszperantóul beszélgetnek mellettem; kiderült, egy belga vendég jött egy magyar eszperantistához. Évente kiadnak ugyanis egy jó vastag évkönyvet, s ha pl. nyáron szeretnék Amszterdamba menni, fellapozom Hollandiát, kikeresem az ottani eszperantisták e-mail címét, írok nekik levelet, tudnak-e fogadni. Mindenütt a világon vannak, akik ezt a nyelvet beszélik, és nagyon segítőkészek. A másik szempont meg az, hogy Magyarországon nyelvvizsgát lehet tenni eszperantóból. Évente kb. 7000-en vizsgáznak, s őket fel kell készíteni, vizsgáztatni kell. Egyetemi szintként kb. 10 évig működött ez a szak, s évente 2-4-en végeztük el, s csak nekünk van egyetemi diplománk, még azoknak a tanároknak sincs, akik bennünket tanítottak, ők kiegészítő szakként végezték. Magyarországon 20-30-an lehetünk, akik nyelvvizsgáztathatunk eszperantóból.

Teréz a zeneiskolát is elvégezte, tizenhárom évig tanult zongorázni. Közel tíz éve hétvégeken négy falu katolikus templomában orgonál, Sáróban, Garamszentgyörgyön, Zsemléren és Vámosladányban.
– Tavaly karácsonytól újévig 31 misén orgonált – szól közbe az édesanya – már én is belefáradtam, pedig csak kísérgettem őt.
Budapesten is orgonál, 1999-től a jezsuitáknál.
– Ott lakom a templom utcájában, hát megtehetem. Nem szeretek korán kelni, ezért van úgy, hogy a reggeli rorátéra, ami 6-kor kezdődik, papucsban szaladok.
Közben munkát is vállal, egy évig dolgozott a budapesti gazdasági főiskolán is, a nyelvvizsga központban. Öt éve egy nyelviskolában csehet, szlovákot, eszperantót, magyart tanít, s vannak magántanítványai is. A mexikói nagykövet feleségét tanította cseh nyelvre, mert a nagykövetet Pestről Prágába helyezték, egy magyarországi minisztériumi államtitkárt pedig szlovák nyelvre oktatott. Egy időben fordításokat is vállalt, de nem szeret egyedül a számítógép előtt üldögélni, inkább tolmácsol, főleg egyházi ügyekben. Beszél angolul és oroszul, az olaszt is érti, az eszperantó révén.
– Mindehhez még angol felsőfok kellene – mondja elszántan –, s ennyi nyelvvel már igazán érvényesülhet az ember.
– Az első államvizsgájának napján felvételizett a doktorira – meséli az édesanyja. – Hazajött, este beültünk a vonatba, s reggelre már Rómában voltunk. Összejártuk a várost keresztül-kasul, majd éjjel beültünk a vonatba, s reggelre Monacóban voltunk, ahol fürödtünk a tengerben. Este újra beültünk a vonatba, reggelre Velencében ébredtünk. Amikor hazajöttünk, már csak két napja maradt a következő államvizsgára, azt letette, majd hazajött Budapestről. Este beültünk a vonatba, s irány Kassa, Eperjes, Bártfa..., nem akarta abbahagyni az utazást.

Teréz nyáron Németországba kirándult, részt vett a kölni világtalálkozón, s találkozott a pápával. Az egyetem és a katolikus egyház révén szinte ingyen jutott el a nagy eseményre, de az édesanyját ez nem vigasztalta, mert a nyaralás a londoni terrortámadások után volt, s nagyon féltette egyetlen leányát.
– Pedig nagyon jól sikerült az egész – emlékszik vissza Teréz. – Pesten, még indulás előtt lerobbant a buszunk, s kaptunk helyette egy vadonatújat. Másnap missziózni indultunk Passauba, ahová már nagyon szerettem volna eljutni. Tavaly anyukámmal Bécsben álltunk a pályaudvaron, bent állt a mariazelli és a passaui vonat, nehezen döntöttük el, melyikre szálljunk fel, akkor Mariazellt választottuk. Ezért örültem annyira, hogy eljuthatok végre Passauba is. A városban egy órát énekeltünk kórusban, majd egy óra városnézés következett. Sétáltunk a hídon, amikor összefutottam az egyik legjobb barátommal, akit 3-4 éve nem láttam, óriási élmény volt. Koncerteken, előadásokon, katekéziseken vettünk részt, sok emberrel megismerkedtünk. Bonnban voltunk elszállásolva, a pápa érkezésekor az ételért 4-5 órát kellett várni, de nem zavart, mert szóba elegyedtünk a mellettünk állókkal.

– Én persze mindezt másképp éltem meg – idézi fel a közelmúlt eseményeit az édesanya. – Láttam a tévében, hogy nagy hátizsákokkal 20 km-t gyalogolnak a zarándokok. Nagyon féltettem a lányomat.
– Amikor megláttuk a pápát, rohantunk a Rajnába, nem számított, hogy vizesek lettünk – mondja még most is lelkesen Teréz. – Hajóját, a kontinenseket jelképezve, öt különböző hajó kísérte.
S mi jelenti ennek a fiatal lánynak a pihenést, kikapcsolódást?
– Amikor otthon vagyok és süthetek, biciklizhetek, futhatok, hímezhetek. Hétvégeken sütiket sütök, nagymamámtól tanultam, de mindig kitalálok újakat is. Imádok hímezni, leginkább vizsgaidőszakban.
– Más szülőknek ösztökélniük kell a gyermeküket, nekem mindig visszatartani – mondja nem kis féltéssel a hangjában az édesanya –, mert túl sok mindent vállal. Az első promócióra júniusban mentünk, tele volt az ablakom napfénnyel, és visszaemlékeztem arra, amikor az ELTE-re készült a felvételire. Február 28-a volt az utolsó nap, amikor be lehetett adni a felvételi kérvényt, de emiatt át kellett utazni Magyarországra. Már egy hónappal előtte kért, anyuka, menjünk már. Én azonban elleneztem, hogy olyan messze tanuljon, ezért halogattam a dolgot, reménykedve, hogy meggondolja magát. Február 27-én nagyon fájt a fogam, be volt dagadva az arcom, de ő csak nyaggatott. Nem megyünk sehova, beteg vagyok, mondtam, de megígértem neki, hogy másnap, ha jó idő lesz, elmegyünk Esztergomba. Télvíz ideje volt, de reggel, amikor felkeltem, hétágra sütött a nap, ugyanúgy, mint a diplomaosztó napján.
Mi szeretne lenni, ha befejezi tanulmányait, faggattam.
– Ez még a jövő titka – mondja. – A túlképzetteknek nehéz elhelyezkedni. Mindenképpen olyat választok majd, ami érdekel, amit szeretek csinálni.
Arra a kérdésre, hogyan győzi ezt a túlfűtött életritmust, a válasza:
– Nekem van a legjobb menedzserem a világon, maga a jó Isten. Az ő segítsége és beléje helyezett bizalmam nélkül biztos, hogy nem tudnám ezt csinálni. S nagy adag akaraterőre is szükség van.

VALKÓ ILDIKÓ

Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag

A forráslap: Szabad Újság - 2005. szeptember 14 – szeptember 28-i (37-39.) szám