A szlovák kormány halogatja az 1946-ban kényszermunkára elhurcolt magyarok
kárpótlásának ügyét – írja a radio.hu.
Egy év után válaszolt Mikuláš Dzurinda kormányfő hivatala a Deportálások
Áldozatai és Leszármazottaik Szövetségének kárpótlási igényére. A háromezer
tagot számláló, kassai székhelyű szövetség tagjainak több mint a fele tavaly
levélben sürgette a szlovák kormányfőt, tegyen lépéseket a csehországi
kényszermunkára elhurcolt magyarok kárpótlása érdekében.
A miniszterelnöki hivatal válaszlevelét 2005. március 7-én adták fel –
jelentette ki Krivánszky Miklós, a Deportálások Áldozatai és Leszármazottaik
Szövetségének elnöke, aki nem igazán elégedett a több mint egyéves késéssel
megérkezett válaszlevéllel.
Dzurinda konzultált az ügyben a szlovák igazságügyi minisztériummal, és azt
ajánlja a szövetség tagjainak: forduljanak a parlamenti képviselőkhöz, azok
kezdeményezzenek törvényjavaslatot az anyagi kárpótlásról. Krivánszky úgy véli,
fölösleges lépés lenne, hiszen a kormánynak megvannak a jogosítványai a
szükséges jogszabálytervezet kidolgozásához.
Az 1946 őszén kezdődött deportálások során, 1947 februárjáig 42 ezer felvidéki magyart, köztük gyerekeket és öreg, beteg embereket kényszerítettek otthonaik elhagyására, marhavagonokban szállították őket Csehországba, kényszermunkára.
Krivánszky Miklós, a deportálások kárpótlásáért küzdő szervezet elnöke a cseh és szlovák sajtóban többször elmondta: kérésüket általában azzal utasították el, hogy azzal ismét napirendre kerülnének a Beneš-dekrétumok, erről pedig szó sincs. A szövetség azért követel kárpótlást, mert a csehszlovák állam a magyarok kényszermunkára való elhurcolásával megsértette az általános munkakötelezettséget szabályozó, 1945-ben hozott 88-as törvényt – mondta Krivánszky a cseh sajtóirodának. Krivánszky szerint szervezetük azért alakult meg, hogy a deportálás gyászos eseménye ne merüljön feledésbe, s hogy az áldozatok érdekeit képviseljék. A cseh és a szlovák köztársaság hivatalosan is ismerje el magát a deportálás tényét, hogy az megtörtént, ugyanakkor erkölcsi és anyagi kárpótlást is nyújtson az áldozatoknak. Hivatalosan egyik köztársaság sem ismerte el eddig a tényt magát. A deportáltak zöme 1949 után hazakerült Szlovákiába, és nagy részük vissza is szerezte ingatlanát. Sok esetben sajnos meg kellett vásárolnia saját házát a betelepített szlováktól. Mi egy kérdőívet küldünk szét, amelynek a kitöltése alapján fel tudjuk mérni, hogyan történt mindez, kik dolgoztak gyárban, kik a mezőgazdaságban, majd ki költözhetett vissza a házába. A kárpótlás inkább arra a tényre irányul, hogy a deportáltak sokszor éhbé-rért vagy fizetség nélkül, élelmezés fejében dolgoztak.
Kétféle kártérítés illetné meg a szlovákiai magyarságot a 60 éve, 1945.
április 5-én meghirdetett kassai kormányprogramért – jelentette ki a Kossuth
Rádió Háttér című műsorában Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának
elnöke. Egyrészt a Szlovák Nemzeti Tanács határozatot adhatna ki, bocsánatot
kérve mindazért, amit 1945 és 1948 körül elkövetett a magyarokkal szemben,
másrészt a holokauszt-kárpótláshoz hasonló rendszerű anyagi juttatással zárhatná
le Szlovákia a Beneš-dekrétumok ügyét.
Mint ismeretes, az Eduard Beneš csehszlovák elnök nevéhez fűződő dekrétumok
következtében népbírósági ítéletek, vagyonelkobzások és kitelepítések vártak a
felvidéki magyarokra. Tízezreket űztek el hazájukból a Beneš-dekrétumok
rendelkezése alapján, s 60 év után még mindig nincs igazi rehabilitáció, nincs
kárpótlás. Az anyagi kártérítést azért volna célszerű a zsidó közösségnek
juttatott kárpótlás mintájára megadni, mert személyeket kárpótolni anyagilag már
túl bonyolult volna, és bizony, néhány esetben talán lehetetlen is. A holokauszt
esetében több százmillió koronás lekötést hozott létre a szlovák kormány. 10
évig ennek a kamatát a zsidó közösség használja, és 10 év után a közösség
eldönti, hogy ezt a pénzt mire fogja felhasználni, tehát kultúrára,
oktatásügyre, sok minden másra. A magyar közösség is folytatott tárgyalásokat az
anyagi kárpótlásról, ám eddig sikertelenül.
Tajnay Mária, a belgiumi székhelyű Emberi Jogok Közép-Európai Bizottságának
főtitkára:
– A Beneš-dekrétumokat továbbra sem lehet kizárólagosan átengedni a történészek
kutatásainak, mert e jogszabályok következtében ma is súlyos, hátrányos
megkülönböztetést szenvednek a felvidéki és az onnan elüldözött magyarok a
kárpótlási folyamat során. Emberjogi szervezetünk rendkívül sajnálatosnak
tartja, hogy a magyar politikai elit – tisztelet a kivételnek – az európai
fórumokon továbbra sem emeli fel keményen a szavát mindezek miatt. Szégyen, hogy
az Európai Parlamentben flamand, katalán és német nemzetiségű politikusok
harcolnak a magyarokat sújtó hátrányos megkülönböztetés, sőt antidemokratikus
intézkedések ellen. Jelenleg azon vagyunk, hogy feldolgozzuk azt a több mint 12
ezer levelet, amelyet Magyarországról és Szlovákiából kaptunk a Beneš-dekrétumok
kárvallottjaitól. Mindezek érdekében a nemrég bejegyzett szlovákiai
testvérszervezetünkkel szeptemberben polgári fórumot szervezünk Pozsonyban és
Komáromban, Bernat Joan I Marí katalán nemzetiségű EP-képviselő részvételével.
Ezt követően pedig faluparlamenteket hívunk össze Dél-Szlovákia-szerte.
Mindenképpen ráirányítjuk Európa figyelmét arra, hogy a felvidéki magyarok
továbbra is másodrangú állampolgárok országukban.
(SZÚ-összeállítás)
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. szeptember 14 – szeptember 28-i (37-39.) szám