Ön első
alelnök az igazgatók öttagú tanácsában. A Szociális Biztosítónak miért van
szüksége öt igazgatóra?– A Szociális Biztosító hatalmas közintézmény, melyben sokrétű szakmai kérdéskör összpontosul, a nyugdíjreform kapcsán pedig komplikált szervezési-technikai folyamatok zajlanak. Az egyes döntések meghozatala előtt szakmai konzultációkra van szükség. Az 5 tagú igazgatótanács kölcsönös ellenőrzésre ad lehetőséget, ami kizárja az esetleges szubjektív, egyszemélyes döntéseket. Minden igazgatótanácsi tag bizonyos területért felel. Jómagam a gazdasági és működéstechnikai részleget felügyelem.
Ön 1998-ban végzett a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetemen, aztán két jeles bankban (Tatra, HVB) volt tisztviselő, majd az MKP és a munkaügyi miniszter javaslatára a kormány 2003-ban kinevezte jelenlegi tisztségébe. Akkor volt 29 éves. Irigylésre méltó karrier. Milyen érdemeinek köszönhető?
– Mivel a kormány által delegált igazgatótanácsi tagok között nem volt közgazdász, elsősorban gazdasági, pénzügyi ismeretekkel rendelkező szakembert kerestek. E feltételt, többéves bankpiaci tapasztalataimnak köszönhetően, teljesítettem. Természetesen szerencse is kellett ahhoz, hogy ilyen fiatalon ilyen magas pozícióba kerüljek.
Egy volt banktisztviselő milyen tudást és tapasztalatokat hasznosíthat a Szociális Biztosító igazgatói székében?
– Mint arra ön is rámutatott, több pénzintézetben is sikerült tapasztalatokat szereznem. Foglalkoztam költségvetések összeállításával, tervezéssel, szakelemzések készítése, kinnlevőségek kezelésével, kockázatértékeléssel stb. Szakterületem elsősorban a gazdasági és a pénzügy, s ne feledjük, a bankokhoz hasonlóan a Szociális Biztosító is pénzügyi intézmény.
A nyugdíjügyekkel kapcsolatban a közvéleményt a 2004-ben végrehajtott reform izgatja leginkább. A többség, amelyet a változás előnyösen érint, dicséri, a kisebbség, amelyet büntet, átkozza. Mondhatjuk, nagyságrendi a különbség a 2003-ban és a 2004-ben kiszabott nyugdíjak között. Ön is egyetértett a korábbi nyugdíjasokat nagymértékben diszkrimináló reformjavaslattal? Mivel magyarázható ez a némelyek szerint ostoba intézkedés?
– Megjegyzem, hogy a szóban forgó törvény parlamenti elfogadásakor még nem töltöttem be jelenlegi posztomat. A Szociális Biztosító a törvények végrehajtójaként tevékenykedik. Ami az állítólagos diszkriminációt illeti, filozófiai különbségről van szó. A reform elengedhetetlen feltétele volt a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának. A régi, felosztó-kirovó elv szerint működő nyugdíjrendszer az átlag-, ill. magasabb fizetésből élőket sújtotta, akik aktív időszakuk alatti magas elvonásaik ellenére indokolatlanul alacsony nyugdíjra számíthattak. Az új, tőkefedezeti elven működő nyugdíjrendszer a nyugdíjak összegét már az egyén mindenkori fizetésétől és befizetéseitől teszi függővé, miáltal a nyugdíjak is jelentősen differenciálódtak. Értelemszerűen ez az alacsony jövedelmű réteget érinti hátrányosan, amely, ha rászorul, a szociális ellátó rendszer különböző támogatási formáira is számíthat. Lehetővé vált ráadásul a korkedvezményes nyugdíjaztatás és a nyugdíj melletti munkavállalás, annak mindenféle megkötése nélkül. Bárhogy is nézzük tehát, igazságosabbá vált a rendszer. Szeretném azonban leszögezni, hogy továbbra is fontos cél a reform szociális szempontból való elfogadhatósága.
Arra, hogy a régi kis nyugdíjakat az „érdem szerint” tavaly kiszabott magasabb nyugdíjak szintjére emeljék, az államnak nincs pénze. Gondolja, hogy a szelektív valorizációval jóvátehető a baklövés?
– A nyugdíjakat mindig a hatályos törvények szerint határozzák meg. Az átmeneti időszakban pedig az állam kiegészíti a kiskeresetűek újonnan meghatározott nyugdíját. A régi kis nyugdíjak alacsony volta épp az akkor hatályos nyugdíjrendszer igazságtalanságában keresendő. Tény, hogy vannak, akiket a reform negatívan érint, ilyen nagy törvényi változás során azonban ez sajnos elkerülhetetlen. A reform több apró módosításon ment már keresztül, a szakminisztérium keresi a rendszer optimalizálásának lehetőségeit. Idén júniusban épp az MKP egyik parlamenti képviselője, Sárközy Klára javaslatára emelkedtek a legalacsonyabb nyugdíjak leginkább, ezzel is csökkentve az alacsony és magas nyugdíjak közti túl nagy különbséget.
Mekkora a különbség a legkisebb és a legnagyobb nyugdíjak között? Kik kapják az egyiket, kik a másikat?
– A nyugdíjak közti különbségek, mint már említettem, nagyban differenciálódtak. Folyósítunk nagyon alacsony, pár ezer koronás nyugdíjakat, illetve 20-30 ezres összegeket is. Alacsony nyugdíjuk a nyugdíjaztatásukat megelőző években kis fizetésből élőknek és azoknak van, akik hosszabb ideig voltak munkanélküliek. Magas nyugdíjat azoknak folyósítunk, akik az átlagosnál magasabb jövedelmet értek el, és ráadásul a nyugdíjkor elérése után is dolgoztak.
Szlovákia déli járásaiban, ahol a magyarság zöme él, a nyugdíjak az előző és részben a jelenlegi rendszer diszkriminatív gazdaságpolitikája miatt nem lehetnek olyanok, mint az ország iparosított északi vidékein. Mit tesz a szociális politika a nyilvánvaló sérelmek enyhítéséért?
– A gazdaság- és szociálpolitika a mindenkori kormány hatáskörébe tartozik. Én, mint a törvények végrehajtója, nem tartom szükségesnek, hogy állást foglaljak ebben a kérdésben.
Gondok vannak a második pillérrel is. Ön szerint érdemes vagy nem érdemes nyugdíjra spórolni ebben a formában?
– Ami a 2. pillért illeti, úgy látom, a munka nagy részével már sikerült megbirkóznunk. Hatalmas feladat volt. A befizetett járulékok átutalása a magán-nyugdíjpénztáraknak egyre zökkenőmentesebb, a felmerülő problémák megoldásán pedig a munkáltatókkal, befektetési alapokkal karöltve folyamatosan dolgozunk. Szeptemberig több mint 4,5 milliárd koronát utaltunk át a pénztártagok magánszámlájára, ami több mint 1 millió szerződést jelent a 2. pillérben.
A nyugdíjrendszer 2. pillérébe való be- vagy nem belépés nagyban függ az egyén korától, keresetétől. A belépésről minden potenciális magán-nyugdíjpénztártagnak magának kell döntenie. Kivételt csak a pályakezdők képeznek, akiknek kötelező a 2. pillérbe való belépés. Az előnyökről és a kockázatokról, buktatókról gyakran olvashatunk a sajtó hasábjain, s az érvek segíthetnek a döntésben. Nehéz egyértelmű választ adni, mivel lehetetlen előre megjósolni, milyen hozamokat érnek majd el a nyugdíjalapok 20-30 év múlva, milyen törvényi szabályozás lesz érvényben akkor, s mekkora lesz a súlya az 1. pillérnek, aminek meghatározása politikai döntés. A közkiadások lefaragására irányuló állami törekvéseket figyelembe véve nem valószínű, hogy az 1. pillér túlságosan bőkezű lesz. A húszas, harmincas éveikben járó, az átlagnál magasabb fizetéssel rendelkező fiataloknak valószínűleg kifizetődő a 2. pillérbe való belépés. Nagy pozitívum, hogy a saját számlán levő összeg örökölhető.
Előfordul, hogy hónapokig is eltart, amíg a járulékként befizetett pénzt átutalják a nyugdíjalapokat kezelő társaságoknak, hogy ott kamatozzon. Miért ez a késlekedés, amely már a pénzpiacot felügyelő hivatal gyanúját is felkeltette?
– El kell ismernem, hogy a Szociális Biztosítóban is van mit javítani. A késedelmek nagy részét viszont – ahogy arra már a sajtóban is felhívtuk a figyelmet – a munkáltatók hibásan kitöltött nyilvántartási lapjai és az okozta, hogy a kismamák elmulasztották bejelentkezésüket a Szociális Biztosítóba.
Talán nem árt, ha felidézzük az átutalási folyamat harmonogramját, sokan ugyanis nem ismerik a 2. pillér törvényben meghatározott időintervallumait: Ha valaki májusban írja alá szerződését a 2. pillérbe, járulékainak elvonása a következő hónaptól kezdődik. Júniusi bérét viszont az alkalmazott csak júliusban kapja meg. Így a Szociális Biztosító csak júliusban tudja meg, mennyi is tulajdonképpen az ügyfél járulékösszege. A biztosító az elvonás összegét a továbbiakban legkésőbb 45 napon belül köteles a magán-nyugdíjpénztártag számlájára átutalni. Extrém esetben tehát a szerződés aláírása és az első járulékok magánszámlán való megjelenése között akár 4,5 hónap is eltelhet.
A pénzzel, mint ahogy az emberrel is, minden megtörténhet. Sokan nem hiszik el, hogy az összekuporgatott és a magántársaságok kezelésére bízott pénzek idővel nem vesznek (sikkasztódnak) el. Alaptalanul teszi, aki ettől tart?
– A lakossági megtakarítások maximális törvényi védelmet élveznek. A befizetéseknek a magánnyugdíjpénztárak csak a kezelőik, csőd esetén tehát azok továbbra is az ügyfél tulajdonában maradnak, ráadásul az évek során felhalmozódott egész összeg örökölhető. A törvény aprólékosan tárgyalja a maximálisan kivethető kezelési és számlavezetési költségeket – amelyek egyébként a legalacsonyabbak közé tartoznak világviszonylatban is –, és megszabja a hozamok minimális százalékarányát. Mindez felett a Pénzpiaci Felügyelet őrködik.
A jelenlegi törvények szerint a nyugdíjak kifizetését az állam garantálja, mégpedig a Szociális Biztosító szolidáris tartalékalapján lévő összeg értékének 50%-áig.
Kudarc vagy sikkasztás esetére nem lenne indokolt a teljes állami kárpótlás?
– Napirenden van ennek módosítása. Várható, hogy az állami kárpótlás mértéke tovább emelkedik, mégpedig a 2. pillérben lévő teljes összeg 100%-áig. A pénzügyminisztérium azonban ezt egyelőre ellenzi, azzal érvelve, hogy túlságosan nagy kockázatot jelentene a közpénzekre.
A reform után előfordult, hogy hat hónapig is eltartott az új nyugdíjak meghatározása. Nem tudtak felkészülni az új ügyfelek rohamára?
– Kapacitásunk korlátozott. A törvény hatályba lépésének idején sokszor a szokásos kérvénymennyiség 2-3-szorosával kellett megbirkóznunk. Ráadásul a kérvények egy részében hiányosságok is voltak, így előfordultak késések. Természetesen nem örülünk nekik, és mindent megteszünk azért, hogy számukat minimalizáljuk.
Talán sokan nem tudják, hogy a nyugdíjak értékének kiszámítása igényes feladat, nagy szakértelmet követel. A nagy leterhelés miatt intézetünkben jelentős a munkaerő-vándorlás. Egy szakavatott dolgozó betanítása 9 hónapot is igénybe vehet. Ráadásul a gyakori törvénymódosítások állandó továbbképzést tesznek szükségessé.
A biztosítónak 5600 alkalmazottja van. Tavaly nem kaptak 13. és 14. fizetést, viszont az öt igazgató a fizetésén túl 3,5 millió korona, vagyis fejenként 700 ezer korona jutalmat is kapott. Rendjén van ez?
– Kérdése pontatlan. Alkalmazottaink, mint ahogy általában, tavaly is kaptak jutalmat. Igaz, hogy az előző évekhez mérten kevesebbet, kezelési alapunk állapota azonban sajnos magasabb összeget nem tett lehetővé. Ami jutalmainkat illeti, úgy gondolom, azok nagysága arányos azzal a felelősséggel, amellyel ez a poszt jár. Ne feledjük, hogy több mint 130 milliárd korona kezelését végezzük, és minden döntésért saját vagyonunkkal is kezeskedünk. A jutalmak kifizetésének ráadásul pontosan meghatározott feltételei vannak, amelyek teljesítését a törvény alapján a felügyelőtanács ellenőrzi, ahogy az igazgatótanács egész működését is.
Mikor fordulhat elő, hogy nem fizetik ki az éppen esedékes nyugdíjakat vagy táppénzt?
– Nem gondolom, hogy ilyen eset előfordulhat. Kifizetésükért az állam felelősséggel tartozik. Szükség esetén erre szolgálnak a privatizációból félretett pénzek is.
Sokan nagy összegekkel tartoznak a Szociális Biztosítónak. Noha az igazgatói jutalmak egyik feltétele a tartozások behajtása, önök annak ellenére is mesés összegeket kaptak, hogy a 2003 végén kimutatott 65 milliárdos tartozás 2004 végére 72 milliárdra nőtt. Ez is rendben van?
– A tartozások nagy része 2004 előtti. Ide tartoznak a kórházak, vasút, közszféra és a volt Állami Munkahivatal tartozásai, melyek nem a mi vezetésünk alatt gyűltek össze. Több tartozás csődeljárás alatt álló céget érint. A kinnlevőségek egyébként nem csak járuléktartozások, hanem az ezek után számított büntetőkamatok is. Az össztartozás mértéke 2005-től folyamatosan csökken.
Ha az éves tartozásnövekedés mértékét a teljes kezelt, ugyancsak növekvő pénzösszeg nagyságával vetjük össze, mintegy 5-6%-os kiesést kapunk, ami véleményem szerint elfogadható. Nem árt tehát szélesebb összefüggésekben vizsgálni a kérdést.
Annak idején az igazgatói tanács elnökének részéről elhangzott az ígéret, hogy az adósok listáját közszemlére teszik az interneten. Végül csak azoknak a nevét írták ki, akik 250 ezer koronánál többel tartoznak a biztosítónak. Miért léptek vissza eredeti szándékuktól? Valóban egyes politikai pártok nyomására?
– Az adósok listájának nyilvánosságra hozása törvényben meghatározott feladatunk. Az összeg nagyságának meghatározása azonban már az igazgatói tanács hatáskörébe tartozik. Technikailag sajnos nem voltunk megfelelően felkészülve arra, hogy az előzőleg deklarált, minden 100 koronánál nagyobb összeggel tartozó szubjektum nevét nyilvánosságra hozzuk. Ezért emeltük 250 ezer koronára a határt, ezzel is minimalizálva az esetlegesen hibás, nem objektív adatokat. Politikai nyomásgyakorlásról szó sem lehet.
Mit tehetnek a súlyos és láthatóan egyre növekvő tartozások s az ezekben vétkes adósok ellen?
– A tartozások behajtása, illetve kezelése legfontosabb feladataink egyike. A kinnlevőségek elemzésére és kezelésére versenypályázatot írtunk ki, mely még nem zárult le. A győztes az elemzés elvégzése után javaslatot tesz bizonyos hányaduk eladására, fennmaradó részük pedig saját hatáskörünkben marad. További lehetőség, s ezzel élni is fogunk, a gyorsabb reagálás a hátralékokra, és az agresszívebb fellépés az adósokkal szemben.
Hogyan dönt az igazgatók öttagú tanácsa?
– Az igazgatók tanácsa a Szociális Biztosító kollektív döntéshozó szerve. Minden döntéshez legalább 3 tag, akik közül az egyik mindig az elnök, jóváhagyása szükséges. Olyan döntés, amellyel az elnök vagy a megbízott alelnök nem ért egyet, nem fogadható el.
Dzurinda kormányfő ma már úgy gondolja, felül kellene vizsgálni az eddigi nyugdíjreformot, és enyhíteni szélsőségeit. Ön szerint mi minden várható még a megkezdett nyugdíjreformban?
– A nyugdíjreformról elmondhatom, hogy a nehezén már túl vagyunk. Ami még előttünk áll, az az ilyen nagy reform után óhatatlanul felszínre kerülő szépséghibák korrigálása. Elsősorban az alacsony és magas nyugdíjak közötti túl nagy különbségek enyhítésére gondolok, ami valószínűleg a nyugdíjak között különbséget tevő valorizációval, illetve az átmeneti időszak meghosszabbításával érhető el. Már a törvények elfogadásakor tudtuk, hogy a szükséges változtatásokat csak a mindennapi gyakorlat mutatja meg. A megfelelő korrigálás azonban a politikusok feladata.
Reméljük, nem mulasztják el. Igazgató úr, köszönöm a válaszait.