Van annak már negyvenöt éve is, amikor anyámmal a párkányi Simon-Júda vásárban bóklászva az egyik sátorban a különböző kacatok között egy háromkötetes régi lexikont pillantottam meg. Azért tűnt fel, mert az első kötete nekünk is megvolt, amelyet gyermeki kiváncsisággal gyakran lapozgattam, s módfelett bosszantott, hogy a hiányzó további kötetek miatt a gátvíz címszó után következő fogalmakról és kifejezésekről már nem tudhatok meg semmit. Kértem is anyámat, hogy vegyük meg a lexikont, de a kereskedő drágán kínálta és csakis a teljes sorozatot volt hajlandó eladni, így a könyvek a polcon maradtak. Később más lexikonokkal is összehozott a sors, prágai diákként még az Encyclopedia Britannicát és az orosz nyelvű Nagy Szovjet Enciklopédiát is lapozgattam, sőt sokáig játszottam a gondolattal, hogy az egyik antikváriumban megveszem a csehek „Pallas Lexikonát”, amelynek a címe valahogy így hangzott: Ottův náučný slovník. Talán ha mód lett volna rá, hogy részletekben fizessem ki az árát, akkor meg is vásárolom, de ilyesmire még egy jószándékú antikvárius sem volt kapható, így ez a lexikon is csak egyfajta nosztalgiát kelt bennem, amikor manapság eredeti vagy reprint példányaival találkozom. Korán megismerkedtem a szaklexikonokkal is; a hatvanas években megjelent Magyar Irodalmi Lexikont például már a gimnáziumban gyakran forgattam, amikor az érettségire készültünk, mert akkoriban még csak a régi magyar irodalommal foglalkozó, a Turczel Lajos által jegyzett stencilezett tankönyv létezett, így a későbbi és a legújabb kori magyar irodalomról – jobb híján – a lexikonból tájékozódtunk. Ma is fellapozom olykor, és nagyobb kedvvel, mint a később megjelent irodalmi lexikonokat, mert szócikkei sok esetben tanulmányokra emlékeztetnek, nem puszta felsorolások. Persze, a lexikonnak elsősorban a gyors és megbízható tájékoztatás a feladata, és bosszantó, ha hibás vagy félrevezető információt, adatot közöl, hiszen rendszerint az utolsó olyan forrás, amelyre a közönséges halandó támaszkodni szokott.
Tájainkon – és kivált kisebbségi léthelyzetben – egy ilyen szócikkgyűjtemény azért több holmi adatbázisnál; azt is bizonyítja, hogy itt voltunk és vagyunk, közösségként is, amelyet összetart a nyelv és a sors, s ha az életben talán nem is mindig értettük meg egymást, a lexikon lapjain békésen elférünk egymás mellett. 1918 óta már közel kilenc évtized telt el, s ez alatt sokan születtek és meghaltak, ki mélyebb, ki pedig sekélyebb nyomot hagyva maga után. Persze a mai lexikonok szerkesztői sem tudják igazából megoldani azt a problémát, hogy egy-egy életmű a maga jelentőségében és ne csak a felsorolások szintjén szerepeljen a kötetben. Elvégre a ritkán megszólaló költő vagy író munkássága gyakran sokkal fontosabb, mint a lapokat írásaival elárasztó vagy évente kötettel jelentkező társáé. Ezekbe a gubancokba A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004 szerzői és szerkesztői is időnként belegabalyodtak, jobban mondva változtatás nélkül átvették az előző, 1997-ben megjelent kiadás jó néhány, talán korrekcióra szoruló szócikkét. Különösen a már akkor is lezárult életművek esetében szembetűnő ez, hiszen azok a szócikkek többnyire még a rendszerváltás előtt, az 1980-as években keletkeztek (miután az eredeti tervek szerint a lexikonnak is akkor kellett volna megjelennie). A halottakról könnyebb és egyszersmind nehezebb is írni, mint az élőkről, hiszen a róluk szóló értékelésbe már nem szólhatnak bele, de ha a szócikk írója elveti a sulykot, akkor könnyen leértékelheti vagy éppen túlbecsülheti őket, és ez a jellemzés akár évtizedeken át érvényes maradhat. Az olvasónak, ha személyesen is ismerte a szócikk alanyát és tevékenységét, van némi viszonyítási alapja, de a mi szűkebb közösségünket csak hírből ismerő kívülálló – vagy a most felnőttkorba lépő szlovákiai magyar – számára többnyire egy ilyen szószedet lehet az egyetlen kapaszkodó és világítótorony.
Ezért is nagy a felelőssége a lexikon minden szerkesztőjének és szerzőjének. Azt hiszem, a Madách-Posonium gondozásában most második kiadásban napvilágot látott irodalmi lexikon többnyire eleget tesz a vele szemben támasztott követelményeknek, sőt a felfrissítés nemcsak tartalmilag tette teljesebbé, hanem az eligazodás is egyszerűbbé vált. A kurzívval szedett könyvcímek vagy a művek és az irodalmi hivatkozások apróbb betűkkel történt szedése átláthatóbbá teszi a hosszabb szócikkeket. Az előző kiadáshoz vi szonyítva most több összegző cikk szerepel a kötetben, új témakörök is bekerültek (pl. ismeretterjesztő irodalom), s helyet kaptak olyan alkotók is, akik már az első kiadás megjelenésének idején is aktívan tevékenykedtek, csak éppen érthetetlen okok miatt kimaradtak. Ebben a mostani összeállításban sokan önálló szócikket kaptak ama fiatalok közül is, akiket 1997-ben még csak különböző felsorolások említettek mint ígéretes kezdőket. Olykor talán az értékelés – az idősebb vagy a már elhunyt pályatársakhoz viszonyítva – túlzó, de ez azzal magyarázható, hogy a szócikkek szerzői maguk is a fiatalabb korosztályok képviselői. Ettől függetlenül megállapítható, hogy legalább tíz- évenként szükség van egy újabb kiadásra (amelyben remélhetőleg már fényképek és könyvek címlapjai is lesznek). Közben talán elkészülnek a más szellemi területeken alkotó személyeket bemutató összefoglalások is, hiszen sem a színészeket, sem a képzőművészeket, sem pedig a társadalom- és természettudományok terén vagy a gazdaságban tevékenykedő „embereinket” még nem gyűjtötte össze eddig maradéktalanul egyetlen hasonló célú publikáció sem, nem is szólva a nemzet napszámosairól: a pedagógusokról, az újságírókról vagy a lelkipásztorokról. Mindenesetre ez a most megjelent lexikon magasra helyezte a lécet, amelyet átugrani nem is lesz könnyű.
(latimer)
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. augusztus 31 – szeptember 7-i (35-36.) szám