József Attila születésének 100. évfordulóján különösen sok szó esik a költő megítéléséről. Ő az, akinek életében és költészetében máig sok a vitatott pont, ugyanakkor irodalmi jelentősége vitathatatlan. Cserhalmi Zsuzsát, az ELTE Alkalmazott Irodalom Tanszékének tanárát arra kértem, mutassa be olvasóinknak, hogyan változott a költői életmű értelmezése 1937-től napjainkig.
– József Attilára nemcsak a centenárium kapcsán figyelünk oda hangsúlyozottan, hanem azért is, mert rendkívül érdekes költészetének hatás- és befogadás-története. 1937 decemberéig, abban a 15 évben, amelyben alkotott, különösen jelentős hatást nem gyakorolt műveivel a nagyközönségre, a korszak irodalmárai sem súlyának megfelelően számoltak vele. Németh Andoron kívül csak Radnóti Miklóst és Márai Sándort foglalkoztatta költészetének értékelése. Radnóti saját nemzedékének legnagyobb poétájaként tartotta számon. Az első részletes pályakép Németh Andor tollából született, aki könyvében egyértelműen kimondta: életút és életmű egymástól elválaszthatatlan. Ezzel van összefüggésben az a pozitivista hagyomány is, mely szerint József életművére úgy gondol a magyar olvasó, mint ahol minden más költőnél szorosabb összefüggés van a műalkotás, az életmű, az életsors egyes állomásai között. Az életműve befogadásának 2. szakaszában – még a világháború előtt – jelent meg József Jolán A város peremén című könyve. Ebben még nem szerepeltek azok a kommunista párttal kapcsolatos történetek, mint pl. hogyan vitt a fiatal Attila Rákosi Mátyásnak ebédet stb. Ezek a pártállam nyomására az 1948-ban megjelent második kiadásban már olvashatóak. A kor egyik ideológusa, Horváth Márton a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójaként Szántó Juditot is alkalmazta. Ennek ismeretében érdekes lenne nyomon követni, hogyan kerültek a múzeum tulajdonába bizonyos kéziratok, míg mások hosszú évtizedekre eltűntek, s csak Horváth Márton fia, Iván hozta őket később nyilvánosságra. Ezekből a kéziratokból érdekes filológiai újdonságok is felszínre kerültek, pl. az, hogy a Karóval jöttél... c. vers végleges szövegváltozatában Kóróval jöttél... volt. Az 50-es évek József Attila-képe egyértelműen a mozgalmi verseket emelte ki, ekkor lett belőle proletárköltő. A 60-as években Szabolcsi Miklós, a 70-es, 80-as években pedig Németh G. Béla kutatásainak köszönhetően állt be fordulat a József Attila-költészet értelmezésében. A munkásmozgalmi versek helyett az elégia és az óda keverékéből született műfajú költemények, ill. az önmegszólító versek kerültek előtérbe. Szabolcsi ugyan még arra törekedett, hogy az ideológián belül tartsa József Attilát, ám Németh G. Bélát ilyesmi már nem érdekelte. A József Attila-i recepcióban ez utóbbi hajtotta végre a legnagyobb fordulatot.
– Mit mond az irodalomtudomány napjainkban József Attiláról?
– Olyan kérdéseket fogalmaz meg, melyek következményei túlmutatnak a költő életművének megítélésén. Minden az Eszmélet-vitával vette kezdetét. Kulcsár-Szabó Ernő, a berlini egyetem tanára, az ELTE Összehasonlító Irodalomtudományi Intézetének professzora József Attilát Szabó Lőrinccel egyenrangúan, paradigmaváltó poétikai újdonságokat végrehajtó költőnek nevezte. József Eszmélet c. verséről pedig azt állította, hogy az nem egyetlen vers, hanem versciklus, versfüzér, különálló versekkel, amelyek sorrendje akár fel is cserélhető. Állítása szerint az Eszmélet a posztmodern fordulat felé mutató alkotás, minden versszaka másfajta lírai elbeszélőt mutat, a versen belül nincs a lírai Én-nek koherenciája, összefüggése. Márpedig ha nincs egyetlen, következetes identitásunk, az posztmodern tapasztalat, mert azt állítja, hogy amit mi Én-nek nevezünk, azt a világ felőrölte. A tudományban a József Attila-értelmezésnek ma ez az alapkérdése. Ezzel szemben Szabolcsi az Eszméletet láncszerűen építkező versnek nevezte, állítása szerint József hitt a költészet társadalmi szerepében, nem rendült meg hite a nyelvben sem, vagyis cáfolja, hogy az, ami az Eszméletben megjelenik, egy posztmodern paradigma lenne. Ugyanakkor Szabolcsi állításából kiindulva: ha költőnknek nem rendült meg a nyelv használhatóságába vetett hite, hogyan lehetséges, hogy mégis állandóan újrafogalmazta verseit? Ha tényleg bízott a nyelvben, miért maradt fönn az összes szövegváltozat? Ha nem rendült meg a nyelvbe vetett hite, miért vándorolnak egyes szövegek kész motívumként más versekbe? Hiszen ez is jellegzetesen posztmodern eljárás. Pillanatnyilag mindkét állítás megállja a helyét, egyrészt az életmű értelmezhető a posztmodern felé történő nyitásként, másrészt viszont József Attila klasszikus modern költő is. Ehhez járul egy újabb kutatási irány, amely kimondja: ha mindkét állítás méltányolható és igaz, akkor ebből csak az a következtetés vonható le: az életmű lineárisan – hiteles módon – nem megközelíthető. 1929-32 között illegális közéleti költészetet művelt, esztétikailag ezek a versek aligha értékelhetőek túl magasra. A 30-as évek legjelentősebb fordulata az Eszmélet c. vers, amely életében és költészetében is lezár bizonyos dolgokat. Ezt a személyiségfelbomlás azon versei követik, amelyek legerősebb motívuma a személyiség egyben tartása. Ezt követően a freudi kérdéseket engedi be a poézisbe, nevezetesen a felettes Én-nek és az ösztön Én-nek a kettősségét. Egy bizonyos: az időrendben megközelített József Attila-kép szaktudományos szempontból tovább nem tartható. Amit egyszer a költő poétikailag kikísérletezett, és az eredményesnek bizonyult, azt a poétikai eljárást élete végéig használta. Tehát életművét leginkább a poétikai eljárások szerint lehetne csoportosítani: nyugatos, avantgárd, tárgyias versekre, ill. vallomásos lírára. Mind a négy megnevezés a lírai beszédmód dominanciájára vonatkozik, egyik sem zárja ki lírájában a többi jelenlétét, a 15 éves alkotói szakaszra mind a négy típus egyaránt jellemző. Ez a tudomány jelenlegi álláspontja, de kimondja még, hogy a 32 éves korában elhunyt költő építette az életművét, kísérletezett, rendkívül erős volt a koherencia-teremtő igénye, egészen különböző filozófiai és ideológiai hatások alá került. Egy-egy új hatás gyakran felülírja nála az előzőt, nem lehet folyamatosságot, kontinuitást teremteni. Erre önmaga sem volt képes egy régebbi és egy újabb elmélet-filozófiai és ideológiai álláspont között. A költő rövid élete okán sajnos nem adatott meg számára a fordulat és a kiteljesedés lehetősége.
Zsebik Ildikó
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. augusztus 31 – szeptember 7-i (35-36.) szám