A
világéletében lelkes kultúrmunkás tizenhat évvel ezelőtt a két üzemet is
működtető komáromi pékség igazgatóhelyettese volt. Tóth Kurucz Mária 1977 óta izsai lakos. S 1990 óta az 1600 lakosú falu polgármestere. Azaz, nem polgármester: bírónő.
A
világéletében lelkes kultúrmunkás tizenhat évvel ezelőtt a két üzemet is
működtető komáromi pékség igazgatóhelyettese volt.
– Jól kerestem, s meg is becsültek, hát eszembe sem jutott, hogy hátat fordítsak a munkahelyemnek – emlékezett a minap a „hőskorra”, az indulásra –, egy szép nap azonban néhány Csemadok-vezető felkeresett és megkért, hogy jelöltessem magam falunkban a polgármesteri tisztségre. Tetszett az ötlet, mert szeretek az emberekkel foglalkozni, azonban, mivel Izsán „gyütt-ment” vagyok, gondolkodási időt kértem. Végül is igent mondtam, s – az Együttélés jelöltjeként – vállaltam a megmérettetést.
A község lakói végül is a három jelölt közül Tóth Kurucz Máriának szavaztak bizalmat. S azóta, idestova már tizenötödik éve, a falu életének szerves része. Az induláskor egyszerű és nemes, ám nem egykönnyen megvalósítható célt tűzött maga elé.
– A községet szebbé, az embereket meg jobbá akartam tenni – vallotta be –, ugyanis már akkor is az volt a meggyőződésem, hogy ha az emberek felé szeretettel és megértéssel fordulok, az emberek is a „jó oldalukat” mutatják majd felém. S már akkor is hittem és vallottam, hogy nincs csak jó, meg csak rossz ember, különbözőek vagyunk.
Persze félt is eléggé. Félt, mert olyasmire vállalkozott, ami előtte helybélieknek sem sikerült. Meg aztán, nem is tudta, miképp is működik a demokratikus közigazgatás, s a gyakorlatban mit jelent az önkormányzatiság.
Mégis belevágott.
Az emberek hitték, hogy akar segíteni. S épp azért bíztak meg benne, mert mindenki előtt „nyitott könyv” volt. Az izsaiak ugyanis tudták, hogy Mária asszony képes a problémákat szinte azonnal megoldani.
Mondok a szakmai hozzáértésére konkrét példát. A komáromi pékség sokáig egyetlen gépsorral biztosította a járás számára a kenyeret. S a gépsornak éjjel-nappal megállás nélkül kellett üzemelnie, hogy a régiót fennakadás nélkül ellássa áruval. Ha a „robotpék” akár csak egy-két órára bedobta az unalmast, a járás egy része kenyér nélkül maradt. S azonnal „égni kezdtek” a telefonvonalak.
Mária asszony elmosolyodik.
– Olyan valamit „gyártottunk”, amit nem lehetett raktárra, előre elkészíteni, de nem készülhetett belőle kevesebb sem a megrendelt mennyiségnél. S ez a feszített tempó állandó „jelenlétet”, állandó készültséget igényelt. Nekem, ha valami probléma adódott, azonnal és eredményt felmutatva kellett intézkednem. S munkám eredményét mindig le kellett ellenőriznem.
Munkájára ma is, azóta is állandóan „visszanéz”, s rendszeresen leellenőrzi, hogy a kitűzött célokból, tervekből mit s mennyit valósított meg. Persze, nem csupán saját magától kéri számon az eredményeket, a munkatársait is rendszeresen „visszaellenőrzi”. És addig nem nyugszik, amíg meg nem oldja a felvállalt feladatot.
A falu lakói minden bizonnyal megkedvelték, hisz 1990 óta mindig újraválasztották. A legutóbbi választáson például mintegy nyolcszáz szavazatot kapott, az „ellenfelének” viszont száz körüli vokssal kellett beérnie.
Muszáj volt megkérdeznem:
– Mitől jobb, mint mások?
Kérdésemen sokáig töprengett. Majd halkan azt mondta: „Megfogott. Nem tudom.”
Persze, tovább erősködtem.
– Valami „titka” csak van, hisz sohasem egyedül indult a választáson, mindig voltak „ellenfelei”, de mindig győzött.
– Ez igaz… Talán az, amit már megbeszéltünk: mivel műszaki főiskolára jártam, eléggé gyakorlatiasan gondolkodom. (Emellett persze rendkívül szeretem a kultúrát, az irodalmat is…) Az első perctől úgy vezetem a hivatalt, hogy szolgáljuk a falut, talán azért is érzem sokszor a bírói széket kínpadnak bársonyszék helyett. Sok a kihívás. Sőt, most már, hogy rengeteg jogkört ránk, pontosabban az önkormányzatra ruháztak, már nem csak sok, hanem szinte mind nagy és sokszor konfliktusokat is okoz…
Az iskolából például létszámcsökkentés miatt el kell a leányom barátnőjének az édesanyját bocsátanom. Pedig jó tanerő. Igazi „lámpás”: Ráadásul a közeli szomszédom is... Ettől függetlenül állítom, hogy a jogkörök helyi irányítás alá utalása jó döntés volt, mert az adott települések tudják majd a jogköröket a legjobban, a leghatékonyabban ellátni.
– A falu első emberét másutt polgármesternek nevezik. Az izsai polgármester asszonyt viszont bírónőnek szólítja mindenki. Miért?
Felnevet.
– Titulusomat valójában Szabó Rezsőnek köszönhetem. A rendszerváltás után egy izsai falufórumon azt mondta, hogy „hamarosan eljön az idő, amikor minden falunak újra lesz saját orvosa, tanítója s bírója” is. Amikor kilencvenben faluvezetőnek választottak, a „polgármesternő” megnevezést túl előkelőnek tartottam, én ugyanis a polgármestert, elsősorban szépirodalmi olvasmányaim alapján, csakis város elöljárójaként tudtam elképzelni.
A falukban bírók voltak. Ezért maradtam a bírónő megnevezésnél. S mára már mindenki megszokta.
A családjától a kezdet kezdetétől rengeteg segítséget kapott. Különösen az anyósa és a lánya segítségére büszke. Tóth Kurucz Mária ugyanis nem csupán faluirányító, hanem gyakorló édesanya is. Két gyermekük van: a fiú 31 éves, de még nőtlen, a leány pedig 26 esztendős és férjezett. A Tóth Kurucz család összetartó família: a fiú a szülőkkel lakik, a leány és új családja pedig a szülei portája végében épített házat.
Mária asszony egyik öccse Füleken vállalkozó, a másik meg Besztercebányán operaénekes.
Izsa magyar többségű község, a lakosok hetvenöt százaléka vallja magát magyarnak. Tóth Kurucz Mária is magyar.
– A nemzetiség megőrzése alapvető feladat – magyarázta –, magyarságommal soha nem kérkedem, de a hovatartozásom megvallom, s magyarságtudatom (a lelkem mélyén) állandóan jelen van velem. A munkahelyemen dolgozom, otthon meg feleség s anya vagyok. Magyar akkor vagyok, ha a magyarságomat bajban érzem.
Községünkben a szlovák lakosságot „pozitívan diszkrimináljuk”, azaz szeretnénk szlovák nemzetiségű s anyanyelvű polgárainknak megadni mindazt, amit magyarként mi is elvárnánk a nagyobb közösségtől, az országtól.
Az izsaiak jól tudják, hová tartozik. S tudják azt is, hogy a szavának súlya van. „A magyarságát nem azzal akarja bizonyítani, hogy a másik nemzetnek vagy egy másik nemzethez tartozónak árt.
– Izsa nagy falu – mosolygott –, Izsán sokan elférünk. S én mindenki bírónője vagyok!
És meg nem engedné, hogy az emberek a bőr színe, a vallás vagy a nemzetiség szerint ítéljék meg egymást. S addig akar bírónő maradni, amíg a településen békében megférnek egymás mellett az emberek.
Nagy álma, vágya, hogy minden izsainak legyen munkahelye, munkája. Mert az embereket halászni kell megtanítani, mondja, s nem hallal tömni.
Nos, úgy látszik, egyre több izsai tanul meg halászni. Jelenleg ugyanis csak kilencvenvalahányuk munkanélküli. A múlt év elején még a lakosok 29 százaléka volt állás nélkül, jelenleg viszont már csak a 11 százalékuk él „állami segélyen”. A bírónő azonban a 11 százaléknak sem örül, éppen ezért községi ipari üzem vagy más, mezőgazdasági jellegű vállalkozás létesítését fontolgatja.
– Ha még legalább egy tucatnyi embernek sikerülne kereseti lehetőséget teremteni – magyarázta lelkesen –, reggelente sokkal jobb kedvvel ébrednék.
A községben, kisebb-nagyobb sikerrel, 13 bejegyzett társadalmi szervezet működik. A bírónő és az önkormányzat az eredményeket is felmutató szervezeteket anyagilag is támogatja. S persze a falu is számíthat az egyesületekre.
Fordít(s)unk a beszélgetés menetén.
– Sok haragosa van?
Hirtelen elkomorult az arca.
– Ahhoz képest – szólalt meg némi töprengés után –, hogy másfél évtizede igazgatom a falu életét, a mindennapjait, nincs sok. Persze azt sem mondhatom, hogy mindenki szeret. Most, hogy rákérdezett, eszembe jut: mostanság néhányan komoly fejtörést okoznak számomra. Olyanok fordultak ugyanis az elmúlt hónapokban ellenem, akik korábban a leglelkesebb támogatóim voltak. Sajnos egyelőre nem sikerült kiderítenem pálfordulásuk okát. Valamivel kiválthattam az ellenszenvüket, csak még nem derítettem ki, mivel. A helyzet nagyon bánt, mert azt vallom: egy bűnös nincs, tehát valahol nekem is hibáznom kellett. Még csak nem is sejtem azonban, hogy hol. Mások talán elhessegetnék maguktól a gondolatot, én nem tudom megtenni. Nekem ugyanis a bizalom lételemem. Nekem ahhoz, hogy dolgozni tudjak, tenni tudjak a közért, éreznem kell az emberek bizalmát, szeretetét…
– A község önkormányzata a vállalkozók, vállalkozások igazgatására már 1992-ben általános érvényű rendeletet hozott. Miért?
– Rendkívül fontosnak tartom, hogy minél több vállalkozónk legyen, mert munkát adnak az embereknek. Éppen ezért nyugodtan kijelenthetem, hogy önkormányzatunk vállalkozóbarát. Sajnos, újabban több kisvállalkozó visszaadta az iparengedélyét: úgy látom, a kicsik nem tudják a nagyokkal tartani a versenyt.
A községháza majd száz embert foglalkoztat.
Mária asszony az MKP tagja. A párt izsai alapszervezetében és járási vezetőségében nincs tisztsége, az országos tanácsának viszont oszlopos tagja.
ZOLCZER LÁSZLÓ
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. augusztus 31 – szeptember 7-i (35-36.) szám