A hatvanas évek végén a felsőbb szervek nyomására megkezdődött a nagyobb mezőgazdasági területek kialakítása, ami a gyakorlatban annyit jelentett, hogy összevonták a szomszédos szövetkezeteket. 1971 január 1-től egy irányítás alá került a korábban önálló vállalatként működő péterfalai, dobfeneki, ajnácskői és almágyi földműves-szövetkezet, az egyesítést követően a gazdaság központja Almágyba került. Akkor talán még a helybeliek sem sejtették, hogy a „kiválasztás” jelentősen befolyásolja majd a község fejlődését.
Két évvel később, amikor a helyi nemzeti bizottságokat vonták össze, Almágy a szövetkezet révén már kiemelt községnek számított, ezért természetes volt, hogy a Rimaszombati járás egyik központi településévé nyilvánítják. A központi falvak előnyöket élveztek, a felsőbb szervek figyelme is ezen települések felé irányult. Mivel a Rimaszombati járás lakosságának a fele magyar ajkú és a járási székhelyen akkortájt adták át rendeltetésének a korszerű szlovák alapiskolát, a járás vezetői ennek „ellensúlyozásaként“ kezdeményezték egy hasonlóan modern magyar alapiskola felépítését is.
Kezdetben közel egy tucat település szerette volna megszerezni a magyar alapiskola építésének jogát, amikor azonban kiderült, hogy a létesítmény a Medves alá kerül, a kérelmezők száma leszűkült háromra. Egyházasbást volt az egyik, amelyet szintén központi településnek nyilvánítottak, és huzamosabb idő óta működtetett teljes szervezettségű magyar alapiskolát. Szerette volna felépíttetni Ajnácskő is, amely, bár nem volt központi falu, teljes szervezettségű magyar alapiskolát működtetett, és a hatodik évfolyamtól Ajnácskőn tanultak az almágyi gyerekek is. Almágyon a hetvenes években kéttanerős iskola volt, a tanulók létszáma elérte a 60-70 főt, helyszűke miatt azonban délelőtt és délután is folyt a tanítás. Tehát Almágyon is nagy szükség lett volna már egy új iskolára – amit végül meg is kapott. Ma már nyílt titok, miért volt erősebb az almágyi lobbi a vetélytársainál.
Az almágyi Agócs Lídia, az egykori efsz főkönyvelője az iskola ügyében oroszlánrészt vállalt. A közép-szlovákiai kerület képviselője volt, és beválasztották a tizenöt tagú kerületi tanácsba is. Így emlékszik a hetvenes évekre: „Az egyik minisztériumi dolgozó szivarozott, szövetkezetünk pedig dohánytermesztéssel foglalkozott, a szőlőültetvények már teremtek..., szóval volt miből reprezentálni, így a cél érdekében a szálak gyorsan kiépültek Rimaszombat, Besztercebánya és Pozsony felé. Az iskola alapkövét 1975-ben rakták le: nagy ünnep volt az akkor Almágyon, mindenki örült, a falu kocsmárosa például több karton pezsgőt ajándékozott ennek tiszteletére. Egyet bontatlanul elhelyeztek az alapkő mellett. Megalakult a népdalkör, amely ezen az ünnepségen lépett fel először. Ma is emlékszem, hogy a felsőbb szervek a lelkemre kötötték, a kórus repertoárjában szerepeljen legalább egy szlovák népdal is. Ezt volt a legnehezebb teljesíteni, idősebb asszonyok is énekeltek, ők nehezen tanulták meg a szlovák szöveget. Az iskola átadását jelentős politikai eseményként kezelték. A szalagot Viliam Šalgovič, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke vágta el, aki egyébként akkor három napot töltött a faluban.
1979. szeptember 1-jén huszonnégy lelkes pedagógus 9 osztályban 350 tanulóval megkezdte a tanítást az Almágyi Magyar Tannyelvű Alapiskolában. A krónika tanúsága szerint az épületkomplexum nem készült el teljesen. Az étkezdét, a tornatermet, a könyvtárat, a műhelyt és néhány szaktantermet csak később vehettek birtokukba a gyerekek.
Agócs Dezsőt egy évvel az átadás után helyezték az almágyi alapiskolába, és 1990-ig volt az intézmény igazgatóhelyettese. „Kezdetben a legtöbb problémát a funkciók szétosztása okozta. Volt üvegházunk, az osztályoknak saját parcellájuk, a konyhát elláttuk zöldséggel. Tanulmányi eredményekben is szép sikereket értünk el, a járás három legjobb iskolája közé tartoztunk. Tagadhatatlan, mi mintaiskola voltunk, a járási vezetők általában hozzánk hozták látogatóba a külföldi vendégeket, bemutatták, a Rimaszombati járásban nemzetiségi iskola is lehet szép“ – mondta Agócs Dezső.
Lukács Annamária negyedik éve áll az iskola élén. A kinevezése után kérte az intézmény jogalanyiságát. Az első évben közel 90 ezer koronát takarítottak meg, a pénzt az iskola rekonstrukciójára fordították. A kvótarendszer bevezetése óta azonban megváltozott a helyzet, az alapfokú képzésre megkapják a fedezetet, az óvoda, a napközi otthon és az iskolakonyha működtetéséhez azonban csak hozzájárul az állam. A többi pénzt a fenntartónak, tehát a 710 lelket számláló településnek kellene előteremtenie. Súlyosbítja a helyzetet, hogy évről évre kevesebb gyerek látogatja az iskolát – pedagógusokat kell elbocsátani.
„Az első és az ötödik osztályt szeptembertől összevonjuk, mert kevés a gyerek, és sajnos nyolcadikból sokan kikerültek, ezért az elkövetkező tanévben csak egy kilencedik osztályunk lesz“ – magyarázza az igazgatónő. „Az óvodánk hét gyerekkel kezd, hatéves óvodásunk nem is lesz, mivel 2000-ben Almágyon egy gyerek sem született. Még talán a jövő év lesz kissé gyermekben szegényesebb, aztán valamivel jobbak a kilátások. Reménykedünk, hogy túléljük ezeket a hónapokat. Az önkormányzat mindenben segít bennünket: a nyári szünidőben kijavították a lépcsőt, öt osztályt kifestettek, egy osztályban padlóburkolatot, az óvodában világítást cseréltek, kifestették a tantestületi és az igazgatói irodát... Az eredményeket tekintve iskolánk országos szinten a jó középmezőnyben foglal helyet. Pedagógusaink jól felkészültek, lelkesek, pedig csak alapbért kapnak, mert jutalmat, illetve személyi pótlékot, sajnos, nem tudunk fizetni.
Farkas Zoltán, Almágy polgármestere szerint az iskola egyfajta jelképe lett a falunak, az önkormányzat a jövőben is mindent megtesz azért, hogy működtetni tudja. „Még nem tartozott az önkormányzat hatáskörébe, amikor kijelentettük, hogy a falu életében nagy jelentőséggel bír az iskola és az önkormányzatnak érdeke annak fenntartása. A kultúránkról, gyermekeink jövőjéről van szó... Egyébként is: elődeink nem azért harcolták ki, hogy mi most feladjuk.
Augusztus közepén jártam utoljára az iskolában, nem számoltam, de az intézményben és annak környékén legalább harminc közhasznú munkás dolgozott. Az igazgatónő meg is jegyezte: „olyan polgármestert kívánok minden iskolának, mint nekünk van.“ Azt mondta, erőt ad nekik az az igyekezet, amelyet az önkormányzat tanúsít az iskolával szemben.
Farkas Ottó
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. augusztus 31 – szeptember 7-i (35-36.) szám