Az unió egyharmadával akarja csökkenteni a tagországok cukorrépa-termelését. A reform a szlovákiai gazdákat, ezen belül a déli járások farmereit és közösen gazdálkodó földművelőit kimondottan érzékenyen fogja érinteni.
Megkérdeztük Patasi Ilonát, a dunaszerdahelyi regionális agrárkamara igazgatónőjét:
– Mi a baj(a) a cukorreformmal?
– A reformmal az a baj(om), hogy valójában nem az én bajom, hanem az összes szlovákiai termelő baja: azaz, a reform után a répaterület nem az intenzíven termelő, öntözés nélkül is 70 tonnás hektárhozamokat elérő Franciaországban, Németországban, hanem minálunk csökken majd jelentősen.
– A régióban nagy területen folyik cukorrépa-termesztés?
– Az idén a Dunaszerdahelyi járásban 4500 hektáron (a szomszédos Galántai járásban pedig 3400 hektáron) termesztenek cukorrépát. A régiónkban sokan foglalkoznak a növényfélével, hisz a cukorrépa termesztése, mivel Szerdahelyen modern, nagy teljesítményű, jól felszerelt gyár várja a termést, eddig jó vállalkozásnak bizonyult.
– Oda se neki, majd átállnak a termelők valami másra.
– Igen? És mire? A gabonát szinte lehetetlen érdemleges áron eladni, a tejtermelés, a sertéstenyésztés alig nyereséges… No meg aztán a mezőgazda, különösen most, amikor a legtöbb szövetkezet és magántermelő napi megélhetési gondokkal küzd, képtelen egyik napról a másikra profilt váltani.
– Hogy érinti a reform a csallóközi termelőt?
– Az elképzelés szerint az eddigi hektárra irányuló támogatást mindenki megkapná. Tehát öt évig azok is hozzájutnának egy bizonyos összeghez, akik abbahagyják a cukorrépa-termesztést. Ezzel azonban azok, akik már megvásárolták a méregdrága technikát, hátrányos helyzetbe kerülnének. Ráadásul a cukorrépa fontos növény, hisz a termésforgóból sem hiányozhat. Én azt mondom: kapjon a termesztéssel felhagyó földművelő „kárpótló” támogatást, az azonban, aki továbbra is termeszti a növényfélét, nagyobb összeghez jusson.
– Van más megoldás is?
– A kérdésre a minap a köztársasági elnök úr már megfogalmazta a választ, amikor azt mondta, hogy „a szlovákiai gazdák számára is ugyanazokat a támogatásokat, termelési feltételeket kell biztosítani, amiket az unió más országaiban termelők már megkapnak”… A mi gazdáink tudnak gazdálkodni, de a gazdálkodásukhoz kellő feltételeket kell biztosítani. A mi termelőink nem akarnak kiváltságokhoz jutni, csak azt szeretnék elérni, hogy legalább külföldi szaktársaikhoz hasonló adókedvezményekhez jussanak.
Az idősebb és a középgenerációs gazdákban mérhetetlenül erős a föld szeretete, lehet, hogy sokuk a szántóföldről fog a föld alá kerülni, a fiatalok számára azonban szükség lenne a jó példára, a pályakezdőknek kedvező jövőképet kellene mutatni, mert ha a mezőgazdaságban „nem látnak fantáziát”, nem adják fejüket a gazdálkodásra. Ez pedig az ágazat elsorvadásához vezethet. S aztán majd gyorsan elárasztja az országot a külföldi áru, s a holland, a német, az olasz, a francia meg a spanyol termelők fogják diktálni az árakat…
Az osztrák terménykereskedő nem engedheti meg magának, hogy külföldről vásároljon a hazai árnál olcsóbban gabonát vagy állatot, mert a környezete kiközösíti, s a vállalkozását más eszközökkel „befullasztják.” Nálunk viszont épp a „hazait” értékelik legkevésbé.
– Tehát ismét talpára kellene állítani a piramist?
– A kezdettől erről beszélek!
Zolczer lászló
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. augusztus 31 – szeptember 7-i (35-36.) szám