A világban nagy népszerűségnek örvendenek a Ki kicsoda? (Who is who?) jellegű kiadványok, amelyek gyakran szakterületek szerint gyűjtik össze a jelentős személyiségek legfontosabb adatait, s olykor olyan részletekről is fellebbentik a fátylat, amelyekről a nagy nyilvánosság addig nem is tudott. Persze nem intimpistáskodásról van szó, inkább az adatközlők bőbeszédűségéről vagy feltűnési vágyáról, ami elsősorban a művészvilág és a politika képviselőire jellemző. Általános vélemény szerint, aki nem szerepel valamelyik Ki kicsodában, az nem is fontos. De vajon igaz-e ez az állítás megfordítva is? Valóban mindig arra érdemes emberek kerülnek egy-egy ilyen összeállításba? Nos, ezekre a kérdésekre nem lehet tárgyilagos választ adni, bár a nagy múltú kiadványsorozatok esetében a „megbízhatóság” jóval nagyobb, mint az induló és emiatt az összes „gyermekbetegség” tüneteit magán viselő munkánál. A szlovákiai magyar szellemi glóbuszon a rendszerváltást követően több Ki kicsoda? is napvilágot látott. Az első még 1993-ban, éppenséggel egy Kárpát-medenceinek szánt sorozat (A századvég magyarsága) első darabjaként Ki kicsoda Kassától Prágáig címmel. Noha a szerkesztés szempontjait már a kezdet kezdetén szigorúan megszabták, azt több munkatárs is eléggé sajátosan értelmezte, s emiatt az egyes szócikkek terjedelmileg eléggé különböztek, s ez nemcsak aránytalanságokhoz vezetett, hanem olykor visszatetszést is keltett. Arról nem is szólva, hogy több fontos közéleti személy kimaradt a válogatásból (az egyik legkirívóbb példa: Ág Tibor népzenekutató hiánya). Igaz, ezt magyarázhatják az adatgyűjtés bonyodalmai, de olykor az érintetettek sem tudatosították, hogy a lexikon szerkesztői nem írhatják meg a róluk szóló szócikket megbízható adatok nélkül. Emlékszem, a kiküldött kérdőívek mintegy 20-25 százaléka hiányosan kitöltve – vagy egyáltalán nem – érkezett vissza. Ennek ellenére mégis fontos munka volt, amit az is bizonyít, hogy a sorozat további kötetei csak évekkel később jelentek meg, ha egyáltalán elkészültek. A szekszárdi Babits Kiadó vállalkozását az AB-ART összeállítása követte (Szlovákiai magyar ki kicsoda?, 2001), amely az előbbire építve, de arányosabban megírt szócikkeket (köztük számos újat is) tartalmazott. A kiadvány egyik szerkesztője, Ardamica Zorán tavaly elhatározta, hogy elkészíti az első szlovákiai magyar CD-ROM-os ki kicsodát, amely egyrészt a legjelentősebb szlovákiai magyar közéleti személyiségeket, írókat, képzőművészeket, szellemi alkotókat, politikusokat vonultatja fel, másrészt felsorolja és röviden jellemzi a szlovákiai magyar intézményeket („jogi személyeket”). A számítógépes adatfeldolgozás eredményeinek közzététele talán digitális formában a legegyszerűbb és a legkevesebb kiadást igényli, másrészt lehetővé teszi az adatok bővítését, amelyet persze minden felhasználó maga is elvégezhet, de nem a CD-ROM-on, hanem az onnan a számítógépébe átmentett változatban. Ardamica, mint a Bevezetőben megjegyzi, tudatában volt a nehézségeknek, »mégis úgy gondoltam, az Európai Unióba való belépésünk után elég nagy az információéhség (kivált az újra egyesülő nemzetrészek között…), érdemes lesz ötévenként aktualizálni az adatbázist egy praktikus, digitalizált formában, amely komfortosabb, s bizonyos szempontból inkább felhasználóbarát, mint a könyv. Eredeti szándékom szerint mindkét média publikálásra került volna, a könyv és a CD is. Szívesen írnám most ide, hogy objektív okok akadályozták meg a cél elérését, de ez csak féligazság lenne. Szubjektív okoknak, vagyis néhány „pozícióban levő” személynek is a számlájára írható, hogy két év munka után a kiadás a tervezettnél néhány hónappal későbbre esik, s hogy csak CD hordozza az adatokat. Az olvasó hiába keresné pl. a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumát, Kormányhivatalát, az állam közszolgálati kultúráját koordináló vagy működtető egyéb intézmény nevét (a televíziót és rádiót kivéve) a támogatók között«. Természetesen akadtak támogatói is a vállalkozásnak, sőt maga a felelős szerkesztő is utal rá, hogy a sajtó viszonylag gyakran tudósított a szándékról és az előkészületekről, de a szerkesztők maguk is levélben és a Világháló segítségével igyekeztek minden érintettet és illetékest nemcsak tájékoztatni, hanem adatokat is beszerezni tőlük, hiszen – mint Ardamica Zorán megjegyzi – „kiadóként úgy tartanám helyesnek, hogy a szlovákiai magyarság lényeges adatai különböző szempontok szerint válogatva és szerkesztve különálló, speciális célokkal rendelkező publikációkban jelenhessenek meg, s ezek mellett létezzen egy összesített, folyamatosan aktualizált adatbázis is. Lehetőleg háromféle hordozón legyen hozzáférhető: könyvben, hiszen a papír illata, a lapozás, böngészés hangulata utánozhatatlan az informatizáltság korában is, offline adathordozón, legyen az CD, DVD, memóriakártya stb. és online módon, ahol a naprakész frissítések is elérhetőek. Bízom benne – s erre utal a Fórum Kisebbségkutató Intézettel való együttműködés –, hogy ez nem álom. A kölcsönös adatcsere elkezdődött, a Plectrum kiadó bizonyos időn belül hozzájárulni készül az online közléshez, amit reményeink szerint a felhasználók ingyenesen vehetnek majd igénybe. Ez a kiadó válasza azoknak, akik kizárólag kommersz, mindenféle közszolgálatiságot nélkülöző vállalkozásként kezelték e CD megjelenését”.
A losonci Plectrum gondozásában és elsősorban Losoncon élő személyek, ill. a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem Hungarisztika Tanszékének néhány munkatársa közreműködésével készült CD-ROM (Szlovákiai magyar ki kicsoda 2005) ábécé-sorrendben vonultatja fel a személyekről és az intézményekről készült szócikkeket, de a két kategóriát külön is tanulmányozhatjuk. A személyek általában maguk „töltötték ki” a róluk szóló szócikket, ezekben legfeljebb a legszükségesebb szerkesztési korrekciókat végezték el. Most is többen kimaradtak, nyilván a saját közömbösségük miatt (vagy mert nem jutott el hozzájuk a kitöltendő adatlap), de ez nyilván pótolható lesz. Ami az intézményeket – „jogi személyeket” – illeti, nos egyrészt a „bőség” kelt meglepetést, másrészt a szembeötlő „hiányzás”. Pl. több Csemadok-alapszervezetről is megtudhatunk adatokat, de a ma is működő két-háromszáz közül csak alig egy tucatról. Néhány szlovákiai magyar kiadó megtalálható az összeállításban, de más kiadók hiányoznak. Aztán vannak szinte minden részletre kiterjedő szócikkek, viszont – bosszantó módon – alig használható információkat közlők is. Megtudjuk például, hogy kik és mikor alapították a Jókai Színházi Társaságot, de magáról a Komáromi Jókai Színházról csak annyit, hogy 1952-től működik, tevékenységi köre kulturális és közművelődési, és Kulisszák címmel kiadványa jelenik meg. Egyetlen színész neve nem szerepel a szócikkben, s a telefonos elérhetőség sem, noha más szócikkekben még a villámposta címe is megtalálható. Csupán egy példát ragadtam ki, és nem is azzal a szándékkal, hogy a számítógép előtt kényelmesen helyet foglalva kritizálgassam mások minden bizonnyal fáradságos és a legnemesebb szándékkal végzett munkáját. Inkább az érintettek figyelmét szerettem volna ezúton is felhívni arra, hogy önmagunk megismerése közügy. Ardamica Zorán joggal kifogásolja, hogy hiányzik a kellő tudományos és intézményes háttér az effajta kiadványok elkészítéséhez. A szerkesztők csakis a hozzáférhető adatok kínálta terjedelemben tudták elvégezni vállalt feladatukat, de talán éppen a most feltárt problémák segítenek majd abban, hogy a következő kiadás már jóval egységesebb és ezáltal használhatóbb is legyen.
(latimer)
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. augusztus 31 – szeptember 7-i (35-36.) szám