Szűcs Szabolcs a lévai 46. számú Kittenberger Kálmán Cserkészcsapat lelke,
motorja, így amikor arról esett szó, hogy ki képviselje a lévaiakat a Külföldi
Magyar Cserkészszövetség megalakulásának 60. évfordulója alkalmából szervezett
táborban New York államban, egyből a tevékeny őrsvezetőre esett Csáky Erzsébet
csapatparancsnok választása. A lévai Magyar Tannyelvű Egyházi Gimnázium
harmadikos diákja a kalandos tengerentúli utazásról a következőképpen mesélt:
„A magyar cserkészet 95 éves múltra tekint vissza, a Külföldi Magyar
Cserkészszövetség – mely magában foglalja a nyugat-európai, észak- és
dél-amerikai magyar cserkészcsapatokat – ötévente rendez tábort. Ha több
jelentkező van, akkor sorsolással döntik el, ki vehet részt rajta. Összesen
tizenketten mehettünk, hat fiú és hat lány. Nekünk, fiúknak szerencsénk volt,
hatan jelentkeztünk, a lányok közül viszont sorsolni kellett. Végül is a
résztvevők Pozsonypüspökiből, Pozsonyból, Újvárból, Szímőről, Udvardról,
Csenkéről, Nyékvárkonyból, Szőgyénből, Szepsiből, Kassáról, Léváról kerültek ki.
Július 29-én Pozsonyból indultunk, a tervek szerint Münchenbe repültünk volna, majd onnan New Yorkba. Nem így történt, valami gond adódott a pozsonyi kisrepülővel, ezért háromórás várakozás után elvittek bennünket busszal Bécsbe, de mire odaértünk, az utolsó járat is elrepült New Yorkba. A repülőtér szállodájában aludtunk, nagyon pazar körülmények között. Ilyen luxusban ritkán van része az embernek. Másnap reggel elrepültünk Frankfurtba, ahol az Egyesült Államokba utazókat alaposan átvizsgálják – a hátizsákot átvilágították, a zsebekből ki kellett pakolni, levettették a cipőt, a zoknit, azokat is átküldték a detektoron, majd bennünket is. A nagy hátizsákokat még Bécsben feladtuk, abban voltak a késeink, elektromos készülékeink. Egynapos késéssel végül is megérkeztünk New Yorkba, ahol már várt ránk az előző csoport és a Külföldi Magyar Cserkészek Szövetségének elnöke, Lendvai-Linter Imre.
A tábor előtt három napot New York egyik külvárosában, Passaicban töltöttünk. Megnéztük a várost, körbehajóztuk Manhattent, busszal bejártuk a belvárost. A buszok kívülről csúnyák, olyanok, mint a konzervdobozok, belülről azonban sokkal kényelmesebbek, mint a mieink. Vécé és légkondicionáló van bennük, ez utóbbi miatt nem lehet az ablakhoz dőlve aludni, mert ott fújja a hideget. Felmentünk az Empire State Building tetejére, kívülről megnéztük a New York-i tőzsdét. A World Trade Center helyén egy nagy gödör van, kerítéssel körbevéve, hatalmas plakátokon írják le, mi történt ott 2001. szeptember 11-én. Következő nap az óceánpartra mentünk, ahol egész napot töltöttünk, hatalmas hullámokban gyönyörködve.
Filmore mellett található táborunk helyszíne, a Sík Sándor Cserkészpark. A 650 táborozó között voltak az Egyesült Államokból, Kanadából, Argentínából, Brazíliából, Ausztráliából, Svédországból, Németországból és meghívottként Magyarországról, Erdélyből, a Felvidékről, a Vajdaságból és Kárpátaljáról. Hat altáborba osztottak szét bennünket, három lány- és három fiútáborba. Mi voltunk a legidősebbek, a fiú 3-asban kaptunk helyet. Egy programtörzs szervezte a közös programokat, a konyhában sokkal többen dolgoztak, mint nálunk szokásos, s volt külön médiarészleg is, valamint gyengélkedő, ahol szakképzett orvosok segítettek. Nálunk ilyen nincs.
A cserkésztáborban az élet ugyanúgy folyik, mint nálunk: ébresztő, reggeli torna, sátorszemle, reggeli, mosakodás, csak minden kicsit modernebb. Volt pl. központi zuhanyozó, ami nálunk nincs, az illemhely nem latrina, mint a mi táborainkban, hanem műanyag mobil vécé. Mivel mi a központi gyengélkedőtől kicsit messzebb voltunk, a mi altáborunkban volt egy altábori orvos, aki nagyon figyelt ránk. Amikor egész nap építkeztünk, megkérdezte, nincs-e valakinek feltörve a keze. Azt tanácsolta, vegyünk kesztyűt. Nálunk ez furcsa lett volna, de ott jóleső érzéssel töltött el, hogy ennyire odafigyeltek ránk.
A táborban Nagy Lajos király és kora szolgált keretül, s kicsiben felépítették Buda várát. Minden élethűbb volt, mint a mi táborainkban – a király lovon vagy hintón járt, mindenkinek volt keretruhája, s fejvértet is kaptunk. A lovagi tornára mi magunk gyártottuk a lovakat fából. Jól szervezett volt az egész. Minden altábor egy megyét képviselt, mi Háromszék megyét, a lányaink pedig Nógrád megyét, ők vadászlakot is építettek. Egy alkalommal kirándulni mentünk egy nemzeti parkba, ahol szép vízesés volt és a strandot is élveztük. S az is nagy élményt jelentett, hogy sárga sulibusszal mentünk. Portyáztunk is, s megtapasztalhattuk, hogy Amerikában földút nem létezik, az utak kavicsosak, s minden út egyenes.
Az ottani ételeket nem nagyon szerettük, minden nagyon sós és zsíros volt. A táborban próbáltak magyar kaját készíteni, volt, hogy csajka sem kellett, mert a kenyér közepét kiszedték s belerakták a gulyást. Amúgy az amerikai kenyér olyan, mint a papír, de volt egy magyar pékség, ott finom kenyeret sütöttek. Mindennek olyan fura íze volt, de szerencsére rengeteg zöldséget és gyümölcsöt kaptunk. Egyszer valaki a benzinkútnál vett chipset, amikor megkóstolta, furcsa pofát vágott, hát kiderült, hogy a nassolni való ecetes ízű. Amúgy minden nagy volt, a hangyák, a pókok, viszont kullancsot senkiből nem kellett kiszedni. A mókusok szürkék és sok a mosómedve. Gyakran hallottuk egy madár vagy bogár hangját, ami a motor beindítására hasonlított, első nap azt hittük, hogy valaki fát vág. Az ismeretlen állatot elneveztük elektrotücsöknek.
Törzsünk egyik tagjáról kiderült, hogy Nagykaposról származik, kölcsönösen kedveltük egymást. Egyszer meglátogatott bennünket s kérdezte, van-e esőköpenyünk, mert ő hozott nekünk egyet: tele volt pakolva szalámival, kenyérrel s mindenféle jóval.
Íjászatot is tanultunk, hisz lovagapródok voltunk. A táborban tizenkét erényt kellett megszereznünk, abból tizet a cserkésztörvény tett ki, a további kettő a bátorság és a megyeismeret volt. Nem sikerült mindenkinek, de azt mondták, hogy ezt valójában nem tíz nap alatt kell megszerezni, hanem egy egész élet folyamán. Utolsó este lovaggá avattak bennünket, s kaptunk egy kardot, amolyan igazit, nagyon örültünk neki. Az összeset becsomagoltuk egy dobozba, úgy adtuk fel a repülőre, csak akkor könnyebbültünk meg, amikor Pozsonyba megérkezett a doboz.
Ahogy megfigyeltük, más országok cserkészei is ugyanúgy zöld nyakkendőt hordanak, a kicsik meg kéket (régebben nálunk is kék volt, nem tudom, miért tértünk át a sárgára). Ingünk színével váltunk feltűnővé, el is neveztek „mustáros” őrsnek. Náluk szürkésfehér színűek az ingek.
Európai embernek Amerikában minden érdekes. Nagyon örülök, hogy részt vehettem ebben a táborban, s hogy eljutottam a tengerentúlra. Tíz nap táborozás után augusztus közepén jöttünk haza. Visszafelé sima volt az utunk, New Yorkból Münchenbe, onnan Pozsonyba repültünk. A táborban megadtuk az e-mail címünket, megígérték, hogy összesítik és fényképekkel együtt elküldik mindenkinek.”
VALKÓ ILDIKÓ
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. augusztus 31 – szeptember 7-i (35-36.) szám