Az ördög nem alszik. A nacionalizmus ördöge sem. A II. világháborút a németek elvesztették, de a nacionalizmus nem szenvedett vereséget. Mélyen fekvő gyökereivel szerteágazott, és az úgynevezett internacionalizmus bőrében feltörve a felszínre, sikerült elkápráztatnia a világot. Az ördög nem alszik, céltudatosan fészkeli be magát a hatalomba, és uralmát biztosítja azáltal, hogy népeket, nemzeteket, vallásokat szembeállít, s elhinti köztük a gyűlölet magját. Nyomában a félelem halált teremt, mert a vészjelzők nem jelezhetnek, a fékek nem működhetnek. E hatalom mindenütt megtalálja a maga embereit, a kormányokban, az EU-ban, a társadalomban, a mindenfajta hatalomért verekedő emberek között. Amíg nem tudatosítjuk ezt, addig mindig a fenyegetettség állapotában vagyunk. Ha pedig a félelem kényszerzubbonyát már sikerült ránk húznia e hatalomnak, akkor a szellemi halál ránt bennünket a sötétség gödrébe.
Intésként idézem a nagy amerikai néger békeharcost, Martin Luther Kinget: „Ha meg nem tanulunk együtt élni mint testvérek, együtt veszünk el mint bolondok.”
Milyen történelmi helyzetben próbálták a politikai feszültséget tárgyalások útján feloldani a két nagyhatalom, az USA és a SZU között? Akkor, amikor felmerült a kérdés, bekövetkezik-e a robbanás. A rövid hatósugarú rakéták mindkét oldalon készenlétben álltak. A tét olyan nagy volt, hogy kénytelenek voltak a fegyverkezési versenyt leállítani és a béke, a békés egymás mellett élés érdekében tárgyalóasztalhoz ülni.
Akarjuk vagy sem, ma is felmerül a kérdés, ismét meghibásodott „iránytűk” feszítik egymásnak a kis és nagy országokat és nemzeteket? Vajon az EU-ban bátran mernék jelmondatként feltüntetni a nagy békeharcos üzenetét: „Ha meg nem tanulunk együtt élni mint testvérek, együtt veszünk el mint bolondok.”
Mi, közép-európai nemzetek két, egymással ellentétes rendszer diktatúráját éltük meg, háborúk közé ékelve. A két diktatúra mély nyomokat hagyott bennünk. A Szovjetunió fegyverkezési hajszája a világhatalomért s a fegyverekkel megtámogatott béke sok-sok milliárdot emésztett fel. A nép növekvő elégedetlenségét a pártdiktatúra igyekezett elfojtani. A szovjet diktatúrát nem volt szükséges kívülről megdönteni, összeomlott magától.
A diktatúráknak nemcsak áldozatai, hanem haszonélvezői is voltak, akik a közös szocialista vagyonból szerzett javaikat át tudták menteni, és magukat átjátszhatták a következő garnitúra páholyába. Mint a privatizációk pénzes szakemberei épültek be a demokráciába, a gyermekcipőben járó demokráciában ügyesen lavíroztak, hangadóként pozíciókhoz jutottak. Ők azok, akik a nagy üzemeket, gyárakat és állami birtokokat potom áron privatizálták, aztán csődbe vitték vagy nagy nyereséggel eladták. Ők meggazdagodtak, mások pedig munkanélkülivé váltak.
Feltehetjük mi és feltehetik nekünk a kérdést: miért tűrtük az igazságtalanságokat, és hallgattunk egészen addig, hogy a dolgokról nem volt már saját véleményünk. Pásztor nélküli nyáj voltunk, s a megfélemlítések sorozata örökös rettegésbe hajszolt minket. Hallgattunk, mikor beszélni kellett volna volna, olyan lelkiállapotba kerültünk, hogy jobb volt csöndben maradni, mert csak magunknak árthattunk. Így nevelődtünk 40 éven át a kommunista rendszerben, magunkban hordva a fasiszta rendszer mételyét, a nacionalizmust. Az ördög nem alszik.
Sajnos, a különböző társadalmak nem rendelkeznek ellenszérummal sem a nacionalizmus, sem a kommunizmus agressziójával szemben. Mintha ezt a Kelet-Közép-Európát, vagy legalábbis egy részét továbbra is fogságában tartaná két szimbólum: a kereszt és a csillag. Persze nem a kereszténység jelképei, hanem a horogkereszt és a vörös csillag.
Nem vagyunk éberek, a háborúk és a diktatúrák tapasztalatai elhalványulnak, és az észrevétlenül besurranó nacionalizmus ördöge az ifjúság körében kezd fertőzni. A kór legveszélyesebb formája a neonácizmus.
A kormányzó pártok politikusai a nehézségekkel nem képesek megbirkózni, csupán saját hatalmi pozícióik megtartására összpontosítanak, s támogatottságuk érdekében még az ördöggel is szövetkeznének. A politikai színfalak mögé a választók nem tudnak betekinteni, csak a médiák híreiből és kommentárjaiból tájékozódhatnak. A választások közeledtével egyre nagyobb a zűrzavar, s már annyira átláthatatlan egyes pártok felforrósodott légköre, hogy a valamit is magára adó polgár inkább távol marad a választásoktól. Az ország és a nép számára ez a közöny a legrosszabb, de irattassék fel ama kormányvezetés számlájára, amely a hangzatos ígérgetések, mellébeszélések, illúziókeltés helyett nem képes a gazdasági fejlődés irányába elmozdítani az országot. De nem képes a nem tisztességes vállalkozókat sem felelősségre vonni. A kis országok áldozatul esnek a nagy korrupcióknak, a milliomosok milliárdosokká gazdagodnak, a tömeg pedig még jobban elszegényedik. A kis mezőgazdasági országok úgy gondolták, hogy luxushajóba szállnak az EU-csatlakozáskor. Lehet, de ott csak harmadosztályú szolgákként jutunk elhelyezéshez.
A mezőgazdasági termékek exportjára az EU-nak szabványai vannak. Olyanok a
követelmények, hogy még a termelési költségek sem fedezhetők. A heteken át tartó
zivatarok, esőzések, természeti katasztrófák pedig nagyrészt a mezőgazdaságból
élő lakosságot sújtják.
Bennünket elárasztanak a külföldről érkező termékek, tetszetős külsejük,
csomagolásuk alapján szabják meg az árukat, de minőségük már nem egészen
tisztázott. A hazai termék pedig árván szorong vagy elrohad a piacon.
Amit felvázoltam, szomorú tények. Világos értelemmel kellene felmérni a célokat, megítélni fontosságukat, s az adott feltételek között meggondolni a menetirányt és utat. A logika ezt még a különböző pártok politikusaitól is megkövetelné.
A világ milliárdokat fordít annak megtudakolására, van-e élet a földön kívül. Az adófizető polgárokat nem botránkoztatja meg, hogy az ő zsebükből pénzelik a rakétakilövő állomásokat, az atommeghajtású tengeralattjárókat, a levegőben bevetésre készen cirkáló gépeket? Pedig volna min elgondolkodnia a választópolgárnak, amikor a földkerekség nagyobb részén éheznek s a légszennyezettség következtében meghalnak emberek.
Az ördög nem alszik! A világ e démoni hatalma alól pedig csak egy felsőbb szellemi hatalom szabadíthat ki. Mielőtt az irtózatos fegyverek tűzijátékát „végigélveznénk”, nyissuk ki fülünket. Halljunk és lássunk!
Így szólott kétezer éve Isten küldöttje, a Názáreti Jézus: „Én azért jöttem, hogy az ördög munkáit lerontsam”. Ha a világ megpróbálná ezt a világos üzenetet hittel elfogadni, akkor a tanítvány, a nagy békeharcos, Martin Luther King intését is szívünkre vennénk: „Ha meg nem tanulunk együtt élni mint testvérek, együtt veszünk el mint bolondok.”
Szabó Soós Lilla
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. július 27 – augusztus 10-i (30-32.) szám