Alapozó Terápia – megalapozza a gyermekek fejlődésben elmaradt idegrendszerét

Mozgással a könnyebb tanulásért

Napjainkban egyre több az olyan gyermek, akinél a beszéd vagy a mozgásfejlődés nem indult be időben, olvasási, írási zavarral vagy egyéb készséghiányos tünettel küszködik, magatartásbeli problémái adódnak, esetleg figyelemzavar és hiperaktivitás okoz a tanulásban nehézséget. Ha egy gyermek nem tud megtanulni olvasni, érdemes megvizsgálni, hogy mozgásfejlődésében nincs-e elmaradottsága.

Ha a diszlexiás gyereket csak az anyanyelvet gyakoroltató módszerrel akarjuk olvasásra bírni, az olyan, mintha házat építenénk alap nélkül: amit ráépítünk, leomlik, mert a ház alapja az idegrendszer teljes érettsége, ezt kell előbb behoznunk, csak aztán építhetünk rá gyógyító olvasással.

Az Alapozó Terápia, amely különféle mozgások gyakorlásán alapszik, Magyarországon már több mint tíz éve elismert módszer. A terápia az amerikai Carlé Henry Delacato és Temple Fay által kidolgozott mozgásterápiára épül, amelynek alapja a humán specifikus mozgásfejlődési sor. Katona Ferenc professzor ezt továbbfejlesztve kimondja, hogy az emberi, anyanyelvi kommunikáció kifejlődése csak akkor lesz problémátlan, ha a gyermek gond nélkül végigmegy a kizárólagosan emberi mozgás-, érzékszervi fejlődési soron: helyzetváltoztatás-kúszás, felegyenesedés-mászás és helyváltoztatás-járás. Ha a problémás gyermekeknél még egyszer beindítjuk az idegrendszer érési folyamatát, akkor mozgás-beszéd-olvasás-írásbeli hiányosságaik kifejezetten javulnak és eredményesebb fejlettségi állapot érhető el.

A lévai Volter Zsuzsanna a helyi iskolában Strédl Teréz pszichológus látogatásakor szerzett tudomást az Alapozó Terápiáról. Később egy újságban fedezett fel egy hirdetést, melyben háromnapos pedagógus-továbbképzést hirdettek Szlovákiában. Itt a szűrővizsgálatok elvégzésére tanították meg a résztvevőket, s szó esett a mozgásterápiáról is. Zsuzsa jelentkezett egy pesti tanfolyamra is, s kapcsolatba lépett azokkal a szlovákiai magyar pedagógusokkal, akik már elvégezték a kurzust; eddig összesen hatan vannak.

– A résztvevők közül egyedül én nem voltam pedagógus, teljesen más irányú a végzettségem. Úgy látszik, későn érő típus vagyok, mert annak idején hallani sem akartam arról, hogy édesanyámhoz hasonlóan én is óvónő legyek. Most viszont egyre inkább foglalkoztat a gyerekekkel való munka – mondta.
A Volter család mindhárom gyermekét örökbe fogadta, Zsuzsa tulajdonképpen a két kisebbik miatt kezdett a mozgásterápiával foglalkozni. Az alapszintű háromhetes intenzív tanfolyam után egy olyan alapítványi iskolába jártak Zsuzsáék egyéves szupervíziós tanulásra, ahol tantervben kapják a mozgásterápiát azok a gyerekek, akiknek erre szükségük van. Így lett Zsuzsából terapeuta, aki vezethet egyéni és kiscsoportos terápiás foglalkozásokat, valamint nagycsoportos fejlesztésre is kapott engedélyt.
A terapeuta először 30-50 percig tartó tájékozódó vizsgálatot, majd 3-5 havonta kontroll vizsgálatot végez a fejlődés megítélésére. A tesztekből kiderül, hogy a gyereknek mennyire jó az egyensúlyérzéke, mennyire tud a saját testén tájékozódni, a térben hogyan tud orientálódni, a keresztmozgásai mennyire működnek, s van-e összhang mindezek között. A terápia elkezdésének ideális időpontja az 5-6 éves kor. Történnek próbálkozások felnőttek, baleset általi agysérülés vagy agyvérzés után lábadozók megsegítésére is. Az idegpályák újra kiépülhetnek, az idegrendszerben újra létrejöhetnek az ideális kapcsolatok, mégpedig a megfelelő inger, tehát a megfelelő mozgás hatására.

– Mi az óvodás és kisiskolás csoportokkal foglalkoztunk a legtöbbet, de találkoztam gimnazista gyerekekkel is a gyakorlat folyamán. Magyarországon egyre inkább visszaszorul az óvodás korosztályra, a megelőzés szintjére az Alapozó Terápia, hogy ne kelljen a gyereknek az iskolában kudarcot megélni – magyarázza Zsuzsa.

Idő kérdése, és a türelem és szeretet légkörében személyiségük harmóniába kerül

A lévai Juhász Gyula Magyar Tannyelvű Alapiskolának nincs tornaterme, a foglalkozásokat éppen ezért egy osztályteremben tartották, délután 4-től 6-ig, heti három alkalommal. Szeptembertől öt gyerek járt a terápiára, nyáron szünetet tartanak. Ottjártamkor a gyerekek, négy lány és egy fiú, rutinosan tették el az útból a padokat, székeket, hogy helyet csináljanak maguknak. Előkerültek a tornaszőnyegek, a tornaeszközök, lekerültek a papucsok. Először minden gyermek elmondta, a legutóbbi összejövetel óta milyen jó és milyen rossz dolog történt vele. Sorban következtek a gyakorlatok, a mondókák, énekek. „Parancsolj a szemednek!” – mondta gyakran az oktató, meg azt is, hogy „a saját ütemedben végezd!”, vagy hogy „nem mondjuk, hogy nem tudom, hanem azt, hogy megpróbálom”. Hanyattfekvés, fejemelés, hason fekvés, fejhátrahajtás. A kistigris helyzet mindenkinek ment már: oldalfekvésben kinyújtva az azonos oldalú láb és kéz, behajlítva a másik. Vizsgálatkor ilyen helyzetbe igazítják a gyerekeket, de van, hogy az ideg nem engedi, visszarántódik a végtag. Nem tud kúszni az a kisgyerek, aki a kistigrist nem tudja. „Csak akkor fordul a kistigris, ha csettintek”, vagy „akkor a lányoknál, ha melléknevet, a fiúnál, ha főnevet mondok”. S máris jön a következő gyakorlat: „Vasald ki a hátadat!” – azaz a háton hintázás, ez is egy csecsemőkori mozgást utánoz. Először a mozgás a lényeg, majd jön a beszéd, s később lehet a kettőt összekötni. A megszokott figyelemösszpontosító gyakorlatsor közben pl. az egyszeregyet mondják a gyerekek, vagy szavakat, egy-egy betűt elhagyva: torta, orta, rta, ta, a.

A kisbaba úgy fordul meg, hogy meglát valamit, a kezével nyúl érte, s egyszer csak átfordul. Ezt imitálva a széltében összerakott tornaszőnyegeken a gyerekek hanyatt fekszenek, kezüket, lábukat kinyújtva kezdenek gurulni, az a jó, ha nem hagyják el a szőnyeget. Ez a gyakorlat az egyensúlyt fejleszti, ingerli a belső fület.

Jákobnak volt hat fia, mind a hat csizmadia, mondják, miközben körben állva egyik kezükkel fogadják, a másikkal továbbadják a labdát, a ritmus egyre gyorsul. Ilyenkor nemcsak a mozgásra, a szövegre, de a társakra is figyelni kell. Jönnek a nagy mozgások – járások: az óriás, amikor fölfelé nyújtott kezekkel, plafonra nézve kell járni, a törpe – guggolva menni, a nyuszi – nyúlugrásban haladni, a pók, rák, skorpió, sánta róka, miközben a hónapokat, a hét napjait sorolják, a nagyobbak akár visszafelé is.
– Kötelező alapnak tekintjük és indító gyakorlatnak a nagy mozgásokat és a csecsemőkori mozgásokat. A terápia bizonyos idő után regresszióba juttatja a gyereket, akinek az idegrendszere olyan mennyiségű és minőségű impulzust kap, hogy visszajuttatja őt abba a helyzetbe, amilyenben csecsemőkorában volt – mondja Zsuzsa. – Első lépésben mindig az olvasás, az írás irányát erősítjük, tehát balról jobbra. Feszes izomtónusú gyerekeknek nagyon sok lazításra, masszázsra van szükségük. Vannak, akik eleinte képtelenek elvégezni a gyakorlatokat, megrövidült az izomzatuk, az ő érdekükben lazító, nyújtó gyakorlatokat is be kell iktatni.
A terápiának tulajdonképpen nincs eszközigénye, de ez egyhangúsághoz is vezethet, ami ronthat a gyerek motivációján. A gyerekek szeretnek játszani, ezért ajánlatos mégis néhány mozgásra ösztönző tornaeszközt bevetni.
– Az iskolában, ahol gyakorlaton voltunk – meséli Zsuzsa, – a gyerekek nagy labdákon ülnek a tanítás alatt is, mert úgysem bírják ki, hogy ne mozogjanak, s közben az egyensúlyérzéküket is fejlesztik, s még a szék sem nyikorog alattuk. A nehéz iskolatáska kompenzálására is jó ez a klasszikus gerinces gyakorlat. Csak a pedagógus helyzete nem irigylésre méltó, hiszen hányingert kap attól, hogy hintázik az egész osztály. A közeljövőben alapítványi pénzekből, a szülői munkaközösség támogatásával a lévai iskolában is több ilyen labdát és nagyobb relaxációs labdát vásárolunk.
A terápia végén levezető gyakorlatokként fejlesztő játékok következnek. Előkerül az egyensúly fejlesztését segítő írisz tölcsér, a trambulin, az ugráló füles labda és a kéz-, szem-, illetve figyelemkoncentrációs feladatok, rész-egész bontása és összerakása, a pexeso, van pl. olyan öszszerakós kártyajáték, melyen a digitális és a mutatós órát kell párosítani, vagy a törteket a tizedes számokkal.

Aki egy embert megment, egy egész világot ment meg

– Elbeszélgetünk a gyerekekkel, hogy miért csináljuk. Az ő szintjükön magyarázzuk el, miért kell keresztben fogni, dobni, miért kell a szemnek pontosan követnie a mozgást, amikor felemeléskor a lábakkal párhuzamos csíkot húzunk. Elmondjuk, hogy ha itt hagyod elcsábulni a szemedet, az osztályban az olvasás órán is elcsábítja azt a következő kép vagy sor, s nem tudod folytatni, mert nem tudod, hol tartasz – mondja meggyőződéssel az oktató.

A lévai gyerekek szeptembertől folytatják a terápiát, hiszen az apró észrevehető jelek erre ösztökélik a szülőket: fejlődik a mozgásuk, a tollbamondásban leírtak minden szót, amit azelőtt még soha, javul az írásuk külalakja... A mozgásfejlesztési gyakorlatok nem helyettesítik sem a logopédus, sem a gyógypedagógus munkáját, de megalapozzák azt. Megérlelődik az idegrendszer, ami által könynyebb lesz a gyerekek gyógypedagógiai fejlesztése. A kisiskolás gyerekek kb. 30 %-a dominancia kialakulatlanságokkal küszködik, a legtöbb ilyen gyerek képességén alul teljesít, amit kudarcként él meg, s elkallódik. Kár, hogy a mi pedagógusaink nem – még a magyarországihoz hasonló szinten sem – kapnak ilyen irányú képzéseket.

VALKÓ ILDIKÓ

(Volter Zsuzsa telefonszáma: +421 - 908 761 551, Szlovákia)

Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag

A forráslap: Szabad Újság - 2005. július 27 – augusztus 10-i (30-32.) szám