A
Budapest melletti Mogyoródon immár huszadik alkalommal rajtolt el a száguldó
cirkusznak is nevezett Forma 1-es autóverseny Magyar Nagydíja. Emlékezhetünk,
akkortájt óriási szenzációt jelentett a hír, hogy a Forma-1 a „vasfüggöny” mögé
terjeszkedik. A volt kelet-európai szocialista országok utódállamaiban viszont a
mai napig csak Magyarországon rendeznek Forma 1-es futamot. Vannak ugyan, akik
csak üzleti fogásnak tartják e sportrendezvényt, viszont sok nyugati turista
kizárólag csak ennek köszönhetően kereste fel Budapestet az elmúlt két
évtizedben, és ismerte meg valamelyest Magyarországot.
Tikkasztó hőség köszöntötte a Hungaroringre látogatókat. A levegő hőmérséklete a rajt idején 34 fokos volt, ám az aszfalt felületén 47 fokot mértek.
Már az időmérő edzés nagy meglepetést hozott. Történt ugyanis, hogy a hétszeres világbajnok, ám az idén „gyengélkedő” Michael Schumacher valósággal leiskolázta a mezőnyt.
A rajt utáni parázs – és nem veszélytelen – pillanatoknak lehettek tanúi a verseny nézői. Az elején Michael Schumacher (Ferrari), Montoya (McLaren-Mercedes), Trulli (Toyota) és Räikkönen (McLaren-Mercedes) még gond nélkül vették a rajtot, ám az utánuk következők igazi roncsderbi résztvevőivé váltak. Az igazi látványosságot Christian Klientől láthattuk, akit Jacques Villeneuve úgy tett odébb, hogy az osztrák pilóta Red Bull-Cosworthja a hossztengelyén átbucskázva repült ki a pályáról.
Alonso első légterelője a 11-es kanyarig bírta a rázkódást, ekkor levált a Renault karosszériájáról, és a roncsok a mögötte haladók „nyakába zúdultak”. A világbajnokságot vezető Alonso kénytelen volt betérni a bokszutcába, majd visszatérte után statisztaszerepre kárhoztatott. A 17. helyre jött fel, és több autó lerobbanását követően is csak a pont nélküli 11. helyen ért célba. Az egy ideig győztesnek látszó Montoya autóhiba miatt feladni volt kényszerült a versenyt, ezt követően Räikkönen győzelme már csak azon múlott, hogy annak McLarenje vajon kibírja-e a Magyar Nagydíj 70 körét. Bírta, és így a finn pilóta 10 értékes ponttal gazdagodva utazhatott el Budapestről. Mögötte testvérháború dúlt, a Schumacherek viadalából a tapasztaltabb Michael ért másodikként célba, Ralf harmadikként léphetett a dobogóra.
Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a Magyar Nagydíjon történteket, mondhatjuk szimplán azt, hogy a sors visszaadta Kimi Räikkönennek, amit Hockenheimben elvett tőle. Alonso most már „csak” 26 ponttal vezeti az összesített táblázatot. Az autókonstruktőrök versenye még ennél is nyíltabbá vált. Tehát a jövőbeli izgalmak tekintetében a Magyar Nagydíj mindenképpen jót tett a Forma 1-nek.
A
díjosztásnál „jeleskedtek” a magyar kormány tagjai. Hárman is ott voltak a
dobogó előtt, hogy köszöntsék a győzteseket. Räikkönennek Lampert Mónika
belügyminiszter adta át a díjat.
Kimi Räikkönen: „Az időmérőn kevés benzinnel indultam, mert csak így kerülhettem jó pozícióba a koszos pályán, szerencsére bejött ez a taktika. Tíz pontot hoztam Fernandón, most már biztatóbb a helyzet, néha eldobunk tíz pontot, amit a sors később visszaad. Hat verseny van még hátra, remélem, sikerül ledolgoznom a hátrányomat.”
Michael Schumacher: „A második kiálláson múlt minden, Kiminek tovább sikerült kint maradnia, s ezzel megelőzött. Ha előtte maradok, talán nyerek, hiszen a Hungaroringen szinte lehetetlen előzni, de így is elégedett vagyok, hiszen kiváló eredményt értünk el. Kifizetődött az a sok munka, amit az utóbbi hetekben végeztünk.”
Ralf Schumacher: „Csodás munkát végzett ma a csapat, bebizonyítottuk, hogy a más dimenzióban mozgó McLarentől eltekintve bárkivel felvesszük a versenyt.”
Impozáns környzetben, a Magyar Állami Operaházban rendezték a versenyt megelőző este a Renault gálavacsoráját, amelyen díszvendégként a Forma-1-es istálló két sztárpilótája, Fernando Alonso és Giancarlo Fisichella is megjelent. A vb-pontversenyt vezető spanyol a szép számú nézőseregnek elárulta, hogy imádja a Hungaroringet, hiszen itt szerezte élete első győzelmét. „Az alsóbb kategóriákban is szép eredményeket értem el Mogyoródon, ezért mindig szívesen jövök ide” – mondta Alonso.
A műsor
keretében Serge Yoccoz, a Renault Hungária vezérigazgatója Eszterházy-tortával
lepte meg a 24. születésnapját ünnepelt Alonsót, aki bizakodó az idei szezont
illetően. „Hétszer nyertünk eddig, az első futamtól kezdve dominálunk. Már csak
hét verseny van hátra, az előnyünk megnyugtató, bízom benne, hogy sikerül révbe
érnünk.“
Megdönthető Schumacher rekordja, aki jelenleg hét világbajnoki címnél
tart?
– Szerintem nem. Elméletileg persze lehetséges, hogy valaki egyszer jobb lesz
nála, csakhogy Michael már tizedik évét tölti a világ legjobb csapatánál, s
előtte, a kilencvenes évek közepén is szerencséje volt, hiszen a Benetton
fénykorát „csípte el“. Olyan tehetséges pilóta előkerülhet még, mint ő, de nehéz
lesz még egy olyan szerencsés karriert összehozni, mint amilyen neki sikerült.
„Csodálatos emlékeim vannak Budapestről, hiszen a Hungaroringen ünnepeltem
életem első F1-es futamgyőzelmét. Imádom a magyarországi versenyt! A pálya ugyan
lassú, de mégis jó tempóban haladhatunk rajta. Az is jó, hogy komoly fizikai
felkészültséget igényel a pálya, a futamok általában meleg időben zajlanak” –
mondta Alonso.
A francia Renault spanyol klasszisa hozzátette, hogy remek hangulatú a magyar főváros, kiválóan érzi magát.
Alonso csapattársa, az olasz Giancarlo Fisichella győzelemmel kezdte az idei világbajnokságot, de azóta nem volt esélye az elsőségre. Most úgy érzi a rutinos pilóta, hogy ismét a legjobbak között lehet. „Én is kedvelem a magyarországi versenyt. Nehéz a pálya, rengeteg a lassú kanyar, s ezek nehéz feladatot kínálnak a versenyzőknek és a mérnököknek egyaránt. A múltban jól szerepelt a Renault a Magyar Nagydíjakon, s remélem, hogy idén is ez lesz a helyzet. Úgy érzem, hogy esélyem lesz a dobogóra, a győzelmemet sem tartom elképzelhetetlennek.”
Ma már tudjuk, a Renault pilótáinak reményeiből a Hungaroringen 2005-ben semmi sem valósult meg. Remélhetőleg, ettől nem csökken Magyarországgal szemben érzett szimpátiájuk.
A Magyar Nagydíj előtti szerdán egy óriási érdeklődésnek örvendő futballgála zajlott a budapesti Puskás Stadionban. A Forma 1-es versenyzők a magyar sztárválogatottal játszottak. Az előbbiek között ott volt az eddigi egyetlen magyar Forma 1-es versenyző, Baumgartner Zsolt is, sőt, ő kezdte meg a gólgyártást. Ez utóbbit szó szerint lehet érteni, hiszen nem kevesebbszer, mint 12 alkalommal zördültek meg a hálók, a találatok szépen eloszlódtak, 6:6-os végeredménnyel fejeződött be a találkozó.
Az eredmény persze másodlagos volt, fontosabb volt annál, hogy a bevételt jótékony célra fordították, s hogy a szurkolók egy remek estét tölthettek el a Puskás Ferencről elnevezett arénában.
Sztárokban nem volt hiány A kezdőrúgást a világhírű tenorista, Placido Domingo végezte el.
A
magyar sztárok között az Omega együttes 62 éves énekese Kóbor János is a pályára
lépett. Társa volt többek között Eperjes Károly színész, Lékó Péter nemzetközi
sakknagymester. A magyar csapat legnagyobb ásza azonban kétségkívül az MTK
klasszisa, Illés Béla volt.
A másik oldalon viszont ha a labda Schumihoz került, akkor legalább akkora „zajt” csapott a nagyérdemű, mint Illés játékánal és góljánál.
A gálameccs teljes bevételét jótékonysági célokra fordítják: 30 százalékot utalnak az UNESCO számlájára, míg 70 százalék jut a határon túli, rászoruló magyar gyerekeket segítő Dévai Szent Ferenc Alapítványnak, valamint a hazai fiatalokat támogató SOS Gyerekfalunak.
A sportrendezvény jegybevétele alapján 11 116 200 forinttal segíti a három
kedvezményezett alapítványt, s az összeghez hozzáadódik még a meccset közvetítő
Duna Televízió által gyűjtött pénz is. Összesen 17 113 jegyet adtak el.
A vendégek csapatkapitánya, Michael Schumacher nem zárkózott el egy esetleges
visszavágótól: „Remekül éreztem magam, és mindanynyian nagyon elégedettek
voltunk a szervezéssel. Köszönöm a magyar szurkolóknak, hogy együtt tölthettük
ezt az estét, és segítettek. Jó meccs volt, mindannyian jól éreztük magunkat.
Amennyiben jövőre is szívesen látnak bennünket, akkor természetesen örömmel
térünk vissza, hogy lejátsszunk egy visszavágót.”
Baumgartner Zsolt szerint ez volt az F1-es csapat eddigi legjobb hangulatú mérkőzése: „Büszke vagyok mindenkire, aki szerdán eljött a Puskás-stadionba, jegyet váltott, és egy ilyen nemes ügyet segített. Jó volt érezni, hallani és látni, hogy ezen az estén jól érezte magát mindenki a pályán és a lelátón egyaránt. Fantasztikus rendezvény volt, remek közönséggel. A pilóta válogatott tagjaként több országban, sok stadionban játszottam már, de ilyen remek hangulatban még nem volt részünk. Örülök, hogy mi magyarok is csatlakozhattunk a Nazionale di Piloti több mint 25 éve tartó jótékonysági akciójához.”
Mina Krisztina, az SOS Gyermekfalu alapítvány képviselője nem győzte köszönni a szerda estét: „Nem nagyon tudjuk szavakba önteni az érzéseinket, rendkívül megható volt az egész este. A pálya mellett lévő gyermekek nevelőszülei sírtak a lelátón, az pedig minden képzeletünket felülmúlta, hogy Michael Schumacher a pályán kezet fogott a gyerekekkel, aláírásokat adott nekik, de a többi pilóta és a magyar csapat valamennyi tagjai is óriási élményhez juttatták a kicsiket. Köszönjük a résztvevőknek és a szervezőknek, hogy ilyen hatalmas összegű támogatást nyújtottak nekünk és a másik két szervezetnek.”
(-on-, mti, origo.hu)
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap: Szabad Újság - 2005. július 27 – augusztus 10-i (30-32.) szám