Komlósy Zsolt emlékére

Elsodortatott házunk egyik támfala

Nem hittem, hogy valaha kelhet olyan hír, ami ily hirtelenséggel és fájdalommal hasíthat belénk. (...) Ötven éves volt, – éppen annak jött el az ideje, hogy összegezze eddigi életét, de ezt is ránk hagyta, mint lelkének számon kérő súlyát.

Életének két nagy szakasza volt, mint mindazokénak, akiknek a kommunizmus bukása után bontakozhatott ki a közéleti tevékenysége.

Az első szakaszára a jelleme szerinti csöndes visszahúzódás, a jövőre való felkészülés, a család építése a csöndes szavú törékeny és állhatatos feleséggel, a szülőktől örökölt értékek mentése és továbbadása, a kívülről jövő értékrombolás elleni védekezés, a kálvinizmus puritán, de annál szilárdabb várának építése, a magyar nemzetet egybetartó kötelékeknek kitartó szövése volt a jellemző.

Harmincöt éves korában, amikor beléphetett a nyilvános közéletbe, ezekkel az értékekkel járult hozzá mindannyiunk lelki, szellemi és erkölcsi gazdagodásához. Nem volt véletlen, hogy ezeknek az értékeknek a mentén köttettek meg új emberi kapcsolatai a közjó javára.

A nagy nyilvánosság politikusként ismerte meg Komlósy Zsoltot, de azon kevesek közé tartozott, akire a politikusi jelzőt nem megbélyegzésként használták, hanem megbecsülésként. Idegen volt tőle az a felületesség, ami sok új pályatársára jellemző. Inkább befelé fordult: rágódott és őrlődött. Mindig kitért a záporozó kérdések elől, de ha a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsa elnökeként ezt már nem tehette, akkor utólag tépelődött kimondott szavain.

A rendszerváltozás idején az Együttélés alapítójaként lépett be a közéletbe és rövidesen parlamenti képviselővé választotta őt a felvidéki magyarság, szűkebb pátriája, a palócföldiek hathatós támogatásával. Nem is lett hűtlen hozzájuk soha. Egyike volt azoknak, aki természettudományos műveltsége és közgazdasági tájékozottsága ellenére nem vetette magát alá sem az anyag, sem a pénz, sem az üzlet uralmának. Számára ettől fontosabb volt a célok, a stratégia és a taktika elméleti tisztázása. Meg volt győződve, hogy a szellemnek és az erkölcsnek kell alárendelni az anyagi értékeket és érdekeket. Ha vitába, összetűzésbe került bárkivel, ez mindig ennek az értékrendnek a felborulása miatt történt.

Nem csupán mindennapi életére és környezetének alakítására volt jellemző ez a magatartása. Ez vezérelte őt parlamenti képviselőként vagy más tisztségeiben is, amelyeket a tizenöt év folyamán betöltött. Volt két emlékezetes, és a szlovákiai magyar nemzetrész történelmében fontos lépésként jegyzett, döntő jelentőségű parlamenti szavazása 1994-ben, – az egyik a Mečiar-kormány leváltásával függött össze, a másik a magyar névhasználattal. Mindkettőt önfejűen, a saját értékrendjéhez hűen, képviselőtársainak véleménye ellenére tette. De helyesen tette, mert mindannyiunk számára jobb helyzetet teremtett vele. A Nemzeti Vagyonalap Igazgató Tanácsának tagjaként is egy alkalommal a saját – és sokunk – értékrendje szerint szavazott olymódon, hogy az egyeseknek nem felelt meg, ezért a sajátjainak javaslatára visszahívták őt. Az idő ebben is őt igazolta. Szűkebb, kishonti térségének – ezáltal az összmagyarságnak – kívánt előnyöket teremteni egy olyan ügy ellentételeként, amelyet leváltása után minden közösségi haszon nélkül elkótyavetyéltek.

Ezekért, az értékrended miatt elszenvedett megaláztatásokért, életedben senki sem kért bocsánatot tőled. Fontos, hogy ez is megtörténjen.

Legelkötelezettebb képviselője volt a második világháború utáni csehszlovákiai magyarüldözés egyik kárvallottjának, a Református Egyház kárpótlásának. Az ő közreműködésének is köszönhető, hogy ehhez az egyházhoz, a magyarsága miatt elkobzott ingatlan vagyon egy része visszakerülhetett.

Komlósy Zsolt politikai pályafutásának egyik fontos, de utolsó állomása volt, a Krisztus utáni 2003. év tavaszától betöltött tisztsége az MKP Országos Tanácsának élén. Ez egy bizalmi jellegű szavazással megszerzett politikai tisztség volt, de rá jellemzően ezt is az emberi és közösségi szolgálat szempontjából értelmezte – ezért kapta meg a megbízatást. Úgy érezte viszont, hogy egyesek idegennek tekintik őt ebben a székben, és a vesztét kívánják. Keveseknek nyilvánult meg ebben az érzésében. Csak azoknak nyílt ki, akikben bizodalma volt. Ellenséges érintésre bezárult. (...)

Születésének idején, 1955-ben, az akkori Csehszlovákiában harcot kellett folytatnia szüleinek azért, hogy fiukat Zsoltnak keresztelhessék. Ez a harc akkor felért egy végvári küzdelemmel. Erre a küzdelemre predestinálódott a gyermek, felnőttként ezt a harcot küzdötte végig becsülettel, belülről őrlődve, telve félelemmel és gátlással.

Zsolt! Csak néhányan tudjuk, hogy mi gyötört. De sokkal többen valljuk együtt veled az értékeidet. És még többen őrizzük emlékedet szívünkben, lelkünkben és szellemünkben.

Duray Miklós

*****

Döbbenetes a hír, de sajnos igaz! Egy nappal korábban telefonon még azt ígérted, hogy a héten találkozunk, és válaszolsz a kérdéseimre. Találkozni fogunk, de már semmit nem kérdezhetek, csak állok majd némán a koporsód előtt... Biztosan sokan leszünk, mert Te még „így is“ tömegeket mozgatsz meg.
Valamivel több, mint egy évtizede találkoztunk először egy rimaszombati füstös irodában, az egykori munkahelyeden. Azt mondtad, számodra az akkorinál vonzóbb a politikai pálya, szívesen képviselnéd régiódat, nemzetiségünket bármilyen szinten, ezért indulsz a választásokon. Fiatalon és szinte ismeretlenül lettél parlamenti képviselő. Akkor a gratulációkat szerénykedve azzal hárítottad el, hogy a sikerért Te eddig még nem tettél semmit, de gyorsan hozzáfűzted, a megelőlegezett bizalomra azonban szeretnél rászolgálni. Hogy akkor „befutó“ lettél, azt mondtad, a Komlósy névnek, azaz édesapádnak köszönhető, akit becsületes munkás emberként ismert meg három járás lakossága, és ezért rád szavazott. Szerénységeddel, közvetlenségeddel, munkáddal gyorsan népszerű lettél, sok igaz barátot és még több támogatót szereztél. Azok közül való voltál, akik belső meggyőződésből képviselték régiónk és nemzetiségünk ügyeit. Minden ember pótolható – tartja a mondás, azt hiszem, ez ebben az esetben nem igaz. Vannak gondolatok, tervek, elképzelések, tettek amelyek csak benned sarjadtak, Gömör és Nógrád lakossága számtalan problémára tőled remélt megoldást. Pótolhatatlan marad közvetlenséged, segítőkészséged – ha ismerős vagy ismeretlen bekopogott irodádba, így fogadtad: „miben segíthetek?“
Kedves Zsolti, az értelem azt mondja, nagyon messze mentél tőlünk, de tetteid, emléked révén mégis nagyon közel vagy és leszel hozzánk.
Emléked megőrizzük!

Farkas Ottó

Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag

A forráslap címlapja: 2005. július 13 – július 20-i (28-29.) szám