A piacok kínáló pultjai mostanság már szinte roskadoznak a temérdek
árutól. A standokon rengeteg a szebbnél szebb zöldség, gyümölcs. A termelők
mégis panaszkodnak.
– Külföldről, elsősorban és legfőképp az Európai Unió országaiból, jó egy éve
már, valósággal árad az országba az olcsó zöldség – kesergett a minap Misi,
pozsonyi piacon árusító mihályfai zöldséges ismerősöm is –, „kollégáink” szinte
fillérekért kínálják a spanyolországi paradicsomot, a görögországi dinnyét, a
hollandiai gyökérzöldséget, mi meg a termékeinkkel hoppon maradunk.
– Mért baj, ha valami olcsó?
– Az alacsony árak láttán azt hihetné az ember, hogy egyesek ingyen kapják a
termékeket, csak hogy legyen mit árusítaniuk. Vagy azt gondolhatná, hogy a
spanyol, görög, holland termelő ingyen adja a viszonteladóinknak kínálatát, csak
hogy megszabadulhasson fölös raktárkészleteitől.
– Azt akarja mondani, hogy a külföldről érkezett, olcsón kínált
terményekre kimondottan érvényes az „olcsó húsnak híg a leve” mondás?
– Igen. Évek óta gazdálkodunk, tudom jól, mi mennyibe kerül. S tudom, mit
mennyiért lehet kitermelni. Éppen ezért bátran kijelenthetem, hogy az olcsó
termények zöme vagy mesterségesen, serkentőszerekkel felfújt, agyon
vegyszerezett portéka, vagy kormánytámogatás jóvoltából jut be potom áron az
országba.
– A maga terményei miért kerülnek többe, mint a külföldről behozott
zöldségek?
– Azért, mert én nem kapok a zöldségtermesztésre sehonnan, senkitől,
semmiféle támogatást. Én is szívesen adnám a terményeimet olcsóbban, de nem
tehetem, mert ha még lejjebb megyek az árakkal, ráfizetek. Ha viszont nem nyerek
az árun semmit, miből tartom el a családom? És miből fizetünk a munkásainknak
napszámot?
– Talán túl magas hasznot akar(nak) bezsebelni?!
– Ez nem igaz. Aki irigyli a keresetünket, kezdjen el kertészkedni. Manapság
minden méregdrága. A vetőmag, a tápanyag háromszázszorosa annak, amibe tíz évvel
ezelőtt került. A termények ára viszont évek óta szinte alig változott.
– Azt mondta, a termesztéshez biopermeteket használnak?
– Valóban. Természetbarát és szervezetkímélő permeteket használunk, mert
lépten-nyomon azt hallja az ember, hogy a biotermesztésé a jövő. Igen ám, de a
biopermet jóval többe kerül, mint a hagyományos műtrágya. A vevőnek viszont
hiába mondom, hogy tőlem vásároljon, mert én szervezetóvó készítményekkel
gazdálkodok, egy szavamat sem hiszi el és továbbáll.
– Pedig önmagának tenne jót...
– Én nem érek rá nap mint nap a biotermékek előnyeiről szónokolni. Nekem el
kell az árut adnom. Mindenkihez igyekszem kedvesen szólni, a „felvilágosító
munkára” azonban már nincs erőm, energiám. Gondolja végig: tizenkét éve naponta
hajnalban kelek, felpakolom a kocsira az árut, aztán útnak indulok. Mire
hazaérek, estébe hajlik a nap. De még akkor sem pihenhetek, mert másnapra új,
friss áruval kell előállni. Mire végzek, legtöbbször rám esteledik. Pedig
mostanság már elég későn sötétedik. A vacsora után zuhanok is az ágyba. Mert
másnap reggel megint a nappal együtt kelek…
Egyedül vasárnap pihenek. De vasárnap is csak délig „lustálkodhatok”. Délután
ugyanis már megint az áru összekészítéséhez kell látni. Pedig a vasárnapot a jó
isten is pihenésre teremtette.
– Mit termesztenek?
– Tíz hektáron gazdálkodunk. Elsősorban krumplit, hagymát, paprikát,
paradicsomot, káposztát, gyökérzöldséget meg dinnyét termesztünk. Valójában
csupa olyasmit kínálunk, amire egy átlagos család vevő lehet.
– Pihenjünk egy kicsit. S térjünk vissza az árakhoz.
– Jó, ugyanis a legtöbb vásárló még ma is csak az árakat nézi. Az emberek
megveszik az olcsó, mosolygós paradicsomot, de azt nem tudatosítják, hogy
egyúttal egy adag mérget is vásároltak. Ha szólok, azzal fizetnek ki, hogy
„hazabeszélek”, s csupán azért ágálok, hogy minél több portékám elkeljen.
– Lám, már megint „dolgozunk”. Maga soha nem lazít?
– De, télen, ha havazik. Nekünk ugyanis most, néhány hónap alatt kell
kitermelni azt is, amiből majd később télvíz idején élünk. Meg amiből a jövő évi
termést megalapozzuk.
– Ha nehéz boldogulni, miért erőltetik?
– Mondtuk már többször, hogy abbahagyjuk. Igen ám, de mihez kezdjünk? Hosszú
évek óta kertészkedéssel foglalkozunk, ez a szakmánk, ehhez értünk. Most fogjunk
másba, valami teljesen újba? Most, amikor a zöldségtermesztés lett az életünk?
Nyissunk varrodát, vagy kezdjünk méhészkedni, amikor elég jól kiismertük a
zöldségtermesztés fortélyait? No meg aztán, a kertészkedésbe temérdek pénzt is
öltünk. Különféle kisgépeket, szerszámokat vásároltunk. Most adjuk el
valamennyit? De kinek? Ki veszi meg? Kótyavetyéljük el valami másért?
– Magától is elpártoltak tavaly óta vásárlók?
– Sajnos, igen. Mintegy húsz, huszonöt százalékkal kevesebb vevő keres meg,
mint tavaly ősszel. Köznapokon másfél, szombatonként pedig két, két és fél tonna
áruval érkezem. S hét közben nem mindenre akad vevő.
– Lehet, hogy az árujával van baj.
– Nézzen körül. Az én standomon nincs másodosztályú termény. Nekünk nem éri
meg a silány árut Pozsonyba utaztatni. Ráadásul én nem verem át a vásárlókat. Én
az édes paprikát édes paprikaként árusítom. S nem mondom rá, ha valaki
megkérdezi, hogy „csípős?”, csak azért, hogy elkeljen, hogy „az bizony!”. Mégis
egyre kevesebb a vásárló.
– Jó hírt nem is tud mondani?
– De, szerencsére tudok. Egy-két, korábbi, „olcsó áruházhoz” elpártolt
vásárlóm ugyanis már viszszajött. Sőt egyikük-másikuk becsülettel be is
vallotta, megbánta, hogy kis időre hűtlen lett, de azt gondolta, ha másutt
kevesebb pénzért tud vásárolni, jobban jár. Aztán gyorsan rájött, hogy tévedett,
mert a nagyáruházban vett paprika ízetlen volt, a paradicsom másnapra levet
eresztett, a dinnye húsa pedig megtöppedt.
– Tehát már látni az alagút végét?
– Valamit látni. A távolban pislákol némi fény. Csak nehogy szentjánosbogár
lámpása legyen!
ZOLCZER LÁSZLÓ
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap címlapja: 2005. július 13 – július 20-i (28-29.) szám