– A parlament nem szavazta meg a felsőoktatási törvényt, ami a köztudatban
úgy jelent meg, hogy nem lesz tandíj. Mit jelent ez pontosan?
– Én kicsit sajnálom, hogy nem ment át a törvény, mert ha nem is oldott volna
meg mindent, sok dolgot helyre rakott volna. Itt nem csak a tandíjról volt szó.
Voltak belső dolgok: az egyetemi tanács összetételétől kezdve a különböző
hatáskörök másfajta elosztásáig, egyfajta decentralizációról is szó volt.
Bizonyos döntések átkerülnének az egyetem hatásköréből a karok hatáskörébe. De
nem biztos, hogy egészen jó lett volna, ha beindul egy nagyfokú decentralizáció,
mert kell, hogy az egyetem kifelé egységesen is felléphessen. Az EU-ban az
egyetemek költségvetése nagyjából mindenütt két részből áll össze. Körülbelül
75%-át adja az állami költségvetés, 25%-a valamilyen más forrásból kerül oda,
általában cégekkel s különböző kutatóintézetekkel való nagyon szoros
együttműködés révén. Nálunk ez az arány 95:5. Ez így hosszú távon nem működhet,
a költségvetés ezt a 95%-ot nem bírja el, keresni kellett olyan megoldást, amely
ezt csökkenti.
– Ezt oldotta volna meg a tandíj?
– A tandíj ennek egyik, nem biztos, hogy a legjobb formája lenne. Más
formája pedig az oktatás gyakorlatorientálttá tétele: szorosan együttműködni
cégekkel úgy, hogy már a diákok a cégekben dolgoznak a közös haszon reményében.
A törvény elutasításával most elodáztuk kicsit a dolgokat, de ez nem oldja meg a
problémát. Az úgy nem működik, hogy keresem a szponzort, egyszeri adománnyal
megoldok egy hirtelen adódó problémát, de utána megint nincs mihez nyúlni.
Szoros együttműködés kell, és akkor jöhet folyamatosan a pénz.
– Az ellenzők szerint a tandíj bevezetése sokakat érzékenyen érintett
volna.
– Én úgy érzem, a szociális háló most már jól ki van dolgozva, és senkinek
nem kellett volna elhagynia az egyetemet azért, mert tandíjat kellett volna
fizetnie. Egyrészt van egy szociális ösztöndíjrendszer, másrészt a befizetett
tandíj 30%-a a törvényjavaslat szerint visszamenne azoknak a diákoknak a
zsebébe, akik erre rászorulnak. A rászorulók száma általában nem több 30%-nál.
Ez az öszszeg végül is jóval nagyobb lett volna, mint a most kapott szociális
támogatás. Volt olyan elképzelés is, hogy szüntessük meg a kollégiumok, sőt az
étkeztetés támogatását is, ezáltal ezek költsége megemelkedne, a tehetősebbek ki
tudnák fizetni, a visszafogott támogatást pedig megint csak a szociálisan
rászorulók kapnák. Kölcsönt is lehetne felvenni a tandíj magasságának
összegében.
– Ellene vetették, hogy ha a végzős nem kap munkát, nem tudja
visszafizetni.
– Nem jutott eléggé a köztudatba, hogy egy csomó biztosíték volt beépítve:
amíg nem keresi meg a minimálbért, addig nem kellett volna fizetnie, ha tíz évig
munkanélküli, akkor tíz évig nem kell fizetnie. Sőt volt egy olyan ajánlat is
benne, hogy az állami intézmények, például iskolák, de cégek is átvállalhatják
ezt a kölcsönt. Ez elég gyakori dolog kint is. Én úgy érzem, nagyjából meg volt
oldva. Érdekes módon a diákszervezetek többsége támogatta, a rektori konferencia
és a felsőoktatási intézmények tanácsa is. Voltak ellenzői, de azok mindig is
lesznek.
– Min múlott mégis, hogy megbukott?
– A politikán. A választási időszak második felében ilyet már nem lehet
keresztülvinni. Az ellenzék abban a pillanatban belekötött, ilyen dologból jól
lehet profitálni. Szövetségest találtak az ANO-ban, ezzel az ő népszerűségük is
rögtön megugrott a korábbi 3%-ról 11-re. Ezt észérvekkel nem lehet magyarázni.
De mindenképpen foglalkozni kell a kérdéssel. Magyarországon nincs tandíj, de
ingyen csak az érettségizők egy része tanulhat, az összes többi csak önköltséges
alapon. Ott másfajta válogatást érvényesítenek. Azt mondják, hogy mondjuk az
első negyvenezer legjobb eredményt elért diák ingyen tanulhat, a többi fizet.
Nálunk a kritérium inkább a szociális rászorultság lett volna.
– A híradások szerint a törvény kudarca ellenére bizonyos tanulmányi
ösztöndíjat azért felajánlott a minisztérium.
– Van az idei költségvetésben egy 300 millió koronás tétel, amely a tandíj
bevezetéséhez volt tartalékolva, szükség esetén, szociális segély címén. Ezt a
pénzcsomagot ajánlotta fel az oktatási- és a pénzügyminiszter is „motivációs
ösztöndíjra”. A jó tanulmányi eredményért, kiváló sporteredményekért, a
kultúrában elért kimagasló eredményekért…
– Ennek elosztása a minisztérium hatáskörében van?
– Ott volt. Eredetileg a minisztérium úgy gondolta, hogy meghatározza,
mekkora rész fordítható ebből tanulmányi ösztöndíjra, mekkora szociális
támogatásra. Ezt a parlamenti bizottságunk nem hagyta jóvá, így most az
egyetemek döntenek róla.
– Az egyetemek között mi szerint osztják el? A diáklétszámot veszik
figyelembe?
– Főleg a diáklétszámot, de van erre egy kulcs. Tudniillik az egyetemek
összehasonlításának sorrendjére nincs objektív kritérium. Van a 4-5 nagy
egyetem, ahol úgy érzik, hogy most kevesebb pénz jut nekik. A pénzcsomag ugyan
évente egymilliárddal több, de ezt elviszi az infláció meg a különböző leírások.
Tehát a büdzsé marad, de most már nem 20, hanem 27 felé kell osztani, mert
jelenleg ennyi felsőoktatási intézmény van Szlovákiában. Az egyetemek azzal
próbálkoznak, hogy alakítsunk ki olyan kritériumrendszert, hogy lesznek „kutató
egyetemek”, lesznek „sima” egyetemek, és lesznek a többiek, amelyek csak az
alapképzéssel foglalkoznak. A nagy egyetemek részéről van egy erős nyomás,
számszerű javaslatokkal, miszerint az első csoport kapjon 25%-kal többet, a
harmadik 25%-kal kevesebbet a középsőnél. A fejkvóta rendszer a diáklétszámból
kiindulva meghatározza a diáklétszámhoz tartozó professzorok számát, tehát
gyakorlatilag az a jó egyetem, ahol több a diák, és ez a nagy egyetemeknek
kedvez. Volt egy javaslat, amely harmadik kritériumként a doktorandusok számát
jelölné meg. De az új egyetemeken még nincsenek doktorandusok. Ez a három
kritérium például a mi esetünkben nagyon előnytelen, egyelőre doktorandus nincs,
kicsi a diáklétszám, kevés a professzorok száma, hiszen csak most indultunk.
Ilyen értelemben három nagy egyetem volna, amely az első kategóriába tartozna (a
Comenius, a közgazdasági- és a műszaki egyetem), az ő számukra ez az elosztás
nagyon megfelelne, ezért szorgalmazzák.
– Hogyan áll most a Selye János Egyetem költségvetése? Kapott elég
támogatást ahhoz, hogy a következő évfolyam indítását biztosíthassa?
– Az induló egyetemeknél be lehet állítani egy másfajta rezsimet. Tudniillik
itt nem lehet az óraszámokat és a tanítási kötelezettséget úgy tekinteni, mint
egy már kiépült intézménynél. Ha megnyitunk egy új szakot, például most
megnyitjuk a történelmet, akkor oda kell egy professzor, kell egy docens, és
kell minimum egy PHD-s, e három embernek ott kell lennie az akkreditálás miatt,
mindháromnak főállásban. Ennek a három embernek nem tudjuk megtölteni az
órakötelezettségét egy induló csoporttal. Ezt egy külön rendszer szerint kell
megítélni. Az első időszakban, úgy decemberig úgy nézett ki, hogy e szerint
megyünk. Kaptunk egy összeget, és ha gond volt, akkor azt kiegészítették. Most
viszont megkaptunk egy költségvetést, s azt mondták, hogy ebbe kell beleférni
egész évben, tehát úgy néz ki, mintha ezt most nem vették volna figyelembe.
Sajnos, nálunk egy rendszer sem működik tisztán, úgy, ahogy megalkotják. A
közoktatásban sem, meg itt sem. A fejkvóta-rendszerben a pénzcsomagnak csak egy
részét, talán 60%-át osztják el. A többi meg ott marad a minisztérium kezében,
és úgy osztja el, ahogy akarja. Mi mindennel így vagyunk. Nem megyünk át
teljesen egy tiszta rendszerbe, a középiskolákban is ezért van gond. Nem
fordulhatna elő, hogy egy 290 fős iskolát jobb működtetni, mint egy 349 főst,
mert úgy határozták meg az ugrásokat, hogy ugyanannyi pénz van rá.
– Akkor most minden a minisztérium jóindulatán múlik?
– Mi azért ragaszkodtunk az állami egyetemhez, mert így a működtetéshez
biztosítva van a pénz, olyan gondjaink nincsenek, mint például a kárpátaljai
főiskolának. A gondot a beruházás jelenti. Az induláskor kapott összeget
beruháztuk ebbe a két épületbe. Jön a következő évfolyam, fel tudunk venni
400-450 diákot. Kollégium kell, tantermek, előadótermek, ebbe kellene beruházni.
A további beruházás viszont bizonytalan, mert ebben az évben beruházásra nem
kaptunk pénzt a költségvetésből, ezért meg kell próbálnunk más forrásokból
szerezni. Arra pedig már végképp nincs fedezet, hogy pénzigényesebb szakokat,
például fizikát, kémiát nyissunk, ahol laboratóriumokra is szükség van.
– Magyarország nem segít ebben valamit?
– Ígéret van egy 84 millió forintos támogatásra, de ezzel akkor lehet igazán
számolni, amikor itt van.
– Szó volt arról a bizonyos 25%-ról, ami Szlovákiában csak 5%. Gondolom,
ennek az egyetemnek erre még nincs nagyon lehetősége.
– De elindultunk ezen az úton, és aránylag jól. A gazdaságtudományi kar már
több ilyen programon dolgozik, például városfejlesztési programon a két Komárom
között, van egy cégtől megrendelése kutatásra, aminek már anyagi vetülete is
van. Próbáljuk úgy szervezni, hogy a kutatóintézetünk, a pedagógiai intézetünk
eltartsa saját magát. A pedagógiai intézetben a továbbképzésekre készítjük az
akkreditációs anyagokat, mi fogjuk csinálni a vezetőképzést a szlovákiai magyar
iskolavezetőknek, azután itt vannak a kvalifikációs vizsgák, ezek mind hozhatnak
valamit a konyhára. A műszaki egyetemek különböző rajzokat, terveket készítenek,
mi ezen a vonalon próbálunk valamit kezdeni.
– Hogyan áll az egyetem a diáklétszámmal? A működési költségek ez alapján
jönnek.
– Annak ellenére, hogy általában a diáklétszámok csökkennek, nálunk van kb.
800 jelentkező a nappali tagozatra, s folyamatosan jönnek a jelentkezések a
levelező tagozatra is. Még mindig van annak vonzása, hogy itt magyarul lehet
tanulni. Tavaly végeztünk egy felmérést és nagyon sokan ezt az indítékot
nevezték meg első helyen. De a jövőben számolni kell a demográfiai
hullámvölggyel, ez mára elérte a középiskolákat. Most az alapiskola első
évfolyamába beíratott tanulók száma összesen annyi, mint az egyetemi hallgatók
száma, tehát 12 év múlva mindenkit fel kellene venni ahhoz, hogy megmaradhasson
a jelenlegi létszám. De azért is nehéz ezekkel a számokkal dolgozni még, mert a
fiatalok több helyre is jelentkeznek. Bár kérünk visszajelzést arról, hogy aki
2-3 helyre is jelentkezett, nyilatkozzon, melyiket választja, de a végső számok
csak a beíratkozáskor derülnek ki.
– Itt is van jelentkezési díj?
– Igen, mi is kértünk. Valamivel talán kevesebbet, mint máshol, de magából a
költségvetésből egyszerűen most már semmit nem lehet megoldani. Itt van 800
gyerek, ennek egyrészt a leadminisztrálását is meg kell fizetni, akár
külsősöknek is, másrészt csak maga a postázás is rengetegbe kerül. Egyébként ezt
a beszedett öszszeget csak a felvételivel kapcsolatos kiadásokra lehet költeni,
tehát ezen igazából nem lehet nyerészkedni.
– Most zajlanak a felvételik. Akinek valamilyen ok miatt ez az időpont nem
felelt meg, lesz még lehetősége később bepótolni?
– Igen. Augusztusban, amikor a levelező tagozat felvételijére kerül sor, még
jöhetnek. Vannak olyanok, akik most például már külföldön tartózkodnak, mondjuk
nyelvtanulás végett. De egyébként is nyitott ez a lehetőség. Érdekes módon most
már a külföldi egyetemek egy része nem szűkíti le két-három napra a felvételi
vizsga lehetőségét, hanem kiírnak akár 25-30 időpontot is két hónapon keresztül,
és lehet választani.
– Ennyire rugalmasan kezelik ezt a kérdést?
– Igen. S nemcsak az időpontokat, hanem a formáját tekintve is. Itt,
közöttünk is volt vita arról, hogy legyen-e a szakokból hagyományos felvételi.
Éppen most néztem egy főiskolának az anyagát Brünnben, amerikaiak nyitották, és
a felvételizés pontosan az, amit mi is csinálunk. Tehát van egy esszéírás és van
egy motivációs beszélgetés. Elég nehéz összehasonlítani az elit középiskoláinkat
a többivel, s abból indulunk ki, nem biztos, hogy a gyerek hibája az, ha
gyengébb tudással rendelkezik. Én azt mondom, adjunk lehetőséget a
felzárkózásra, fél évet, egy évet, s ha bizonyít, ha letesz valamit az asztalra,
akkor maradhat. Nem küldjük el eleve azért, mert rosszabb bizonyítvánnyal jön,
vagy gyengébbek az alapjai.
– Miből áll az úgynevezett motivációs beszélgetés és ki vezeti?
– Többnyire saját oktatóink végzik, pszichológusokból vannak bekapcsolva
külső szakemberek is. Maga a beszélgetés tájékozódó jellegű, arra vagyunk
kíváncsiak, milyen elképzelései vannak a jelöltnek a választott szakról vagy
szakmáról, miért éppen ezt választja, és milyen ambíciói vannak. Mit tart a
nyelvismeretről, mit gondol, hogyan tudja majd hasznosítani a megszerzett tudást
és oklevelet? Ezekre és hasonló kérdésekre adott válaszok és a megírt esszé
minősége alapján kell jól választanunk a jelentkezők közül.
– Rektor úr, köszönöm a beszélgetést. Jó választást és sikeres folytatást kívánok!
L. G.
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap címlapja: 2005. július 13 – július 20-i (28-29.) szám