Pereden négy múltidéző emlékmű áll. Sajnos mind a négy alkotás sorsfordító tragédiára emlékeztet. Az egyik tragédiaidéző mű például a temetőkertben látható, s a második világháború idején elesett, vagy a vérzivataros években ”valahol Oroszországban” eltűnt egykori peredieknek állít méltó emléket.
Az emlékmű előtt idős, fehérhajú asszony fürdeti az arcát a napfényben. Kezét imára kulcsolta, de nem a jó Istenhez fohászkodik: gondolatai valahol a Donnál járnak. Amikor észrevesz, baljával a szobor dereka felé mutat.
– Ott, a közepe táján a mostohatestvérem, Darázs Dezső nevét is megtalálja. A „magyar tragédiafolyamnál”, a Donnál tűnt el. Nem is tudjuk pontosan, hol és mikor halt meg. Mindig szerette a fegyvereket. S lám, fegyver lett a veszte.
A hangja elcsuklik. Nem sír, de a szeme elfátyolosodik. Hetvenkét éves, a könnyei már rég elapadtak. Tanka Viktóriának hívják, árulja el a nevét, aztán gyorsan elköszön. Nem érdemes a régi sebeket újra felszaggatni, mondja inkább magának, mint nekem, a holtakon meg már úgy sem lehet segíteni. Otthon viszont rengeteg a tennivaló…
A holtak után ismerkedjünk az élőkkel. Pered községnek jelenleg 3680 lakosa van. (1787-ben, az első hivatalos népszámlálás idején, a falunak, Királyrévvel egyetemben, 1360 lakója volt.) A lakosok 82 százaléka magyar. Az őshonos magyarok római katolikus vallásúak. A faluban 1949 előtt egy család kivételével csakis magyarok éltek. Az „egy szem kivétel” az Észak-Szlovákiából Peredre települt borbély volt. Persze a hivatásos szőrnyűvő is megtanult magyarul…
1998 óta
Borsányi Gyula a falu polgármestere. A település szinte napról napra csinosodik,
gyarapodik. A községben állandóan épül vagy átépül valami.
Az iskolaépületet például, az építésügyi minisztérium segédletével, uniós
támogatásból, több mint 6 millió korona ráfordítással tatarozzák.
Apropó, iskola. Ahol van iskola, a remény sem hal meg. Mert a jövőben, a
fennmaradásban lehet reménykedni. Nos, Pereden van iskola. Sőt, kettő is van.
Egy szlovák és egy magyar. A magyar alma mater igazgatója Jurás Lívia.
– Öt éve, amikor az iskola élére kerültem, 271 diákunk volt – tömörítette pár
mondatba az elmúlt évek iskolatörténetét –, most pedig kereken kétszáz tanulónk
van. Sajnos, egy ideje évről évre csökken a szám. De nem a másik iskola javára
fogyatkozunk, egyszerűen kevés gyerek születik.
Hm, talán ez a „jobbik” eset.
Az igazgatónő megnyugtatott: a peredi magyar szülők többsége jól tudja, hol a
gyermeke helye. Sőt a szlovák tannyelvű óvodából is kapnak minden esztendőben
négy-öt emberpalántát. És arra a legbüszkébb, hogy tanulóik a környék iskoláinak
diákjaival szemben messze a legeredményesebben szerepelnek a különféle
tanulmányi versenyeken…
– Ez azt jelenti – vágtam a szavába –, hogy remek a pedagógusgárda?
– Ez elsősorban azt jelenti – igazított gyorsan helyre –, hogy diákjaink
tehetségesek, ügyesek. A perediekre egyébként is jellemző, hogy nem csak
rendkívül dolgosak, szívósak és kitartók, hanem okosak, s mindemellett
használják is az eszüket.
Igaz lehet, hisz a falu az elmúlt évtizedek során jó néhány nagy műveltségre
szert tett, sokat elért embert adott a nagy magyar hazának. A peredi hírességek
csarnokába kerülhetne többek között ifjabb Péter János és a testvére, József,
valamint Mészáros Henrik is. Péter János a Budapesti Közgazdasági Középiskola
tanára volt, majd a Kereskedelmi Főiskola igazgatója lett. S a tollal is jól
bánt. Közgazdasági földrajz címmel érdekes könyvet írt, de társszerzője a
Budapesten napvilágot látott Statisztikai Egyetemes Zseb-Atlasznak is. A
testvére, József viszont tankönyvet írt, amely több kiadást ért meg, s nagyban
hozzájárult az oktatás színvonalának az emeléséhez. A népes családból származó
Mészáros Henrik meg népi gyógyász volt: a diagnózist a hozzá fordulók körme
alapján határozta meg. Huszonöt évig Békés megyében tevékenykedett.
Csodadoktorként emlegették. Receptjeit az ország minden egyes patikusa
fenntartás nélkül orvosságra váltotta.
Az igazgatónő dicsérő szavait teljes mértékben megerősítette a polgármester is.
Márpedig Borsányi Gyula szava mérvadó, a község első embere ugyanis nem szokott
a levegőbe beszélni. Nem ígért elérhetetlen légvárakat polgármesterré választása
előtt sem.
– A perediek rendkívül szorgalmasak – jelentette ki kategorikusan –, nem
véletlenül mondják ránk, hogy még a jég hátán is megélünk. Persze, mondanak mást
is. Biztos hallotta már, hogy a peredieket „szecskőknek” csúfolják. A gúnynév a
sáskajárás idején ragadt rá a falura. Jobb, ha tőlem hallja, elmondom a
„magyarázatát”. Egyszer a szárnyas terméspusztító had szinte teljesen ellepte a
határt. Másutt, mások csak siránkoztak, jajveszékeltek, a perediek azonban nem
estek kétségbe, ajtó nagyságú „talpakat” szereltek a lábaikra, s ezekkel a
tiprólábakkal gázolták le a kártékony rovarokat.
Pered, derül ki a falu múltját s jelenét részletesen taglaló Honismereti
Kiskönyvtár-sorozat 117. kiadványából, a Mátyusföld része. A termőföldek nagy
része bőtermő feketeföld. A község belterületén pedig két több mint százéves
„kincset érő” védett hársfa is található.
– Polgármester úr, Pered miért Pered?
– Pontosan senki sem tudja. Elismerem, illetlenség kérdésre kérdéssel felelni,
de mégis hadd kérdezzek vissza: miért víz a víz?
– Megfogott, beszéljünk másról.
– Jó, mondjuk a tömegszervezetekről.
A tömegszervezetek közül a Csemadok és a sportszervezet a legeredményesebb. A
Csemadok elnöke az iskola igazgatónője, a sportszervezet élén pedig a
polgármester áll. A Csemadok félezer tagot számlál. S több kulturális csoportja,
például tánccsoportja és énekkara is működik. Messze földön ismert női kara
legutóbb, a galántai 13. Kodály-napokon, a szlovákiai magyar kórusok országos
értékelő versenyén Aranykoszorús minősítést kapott a zsűri dicséretével.
Jurás Lívia nagy szívfájdalma, hogy egyre nehezebb a fiatalokat rábírni a
kulturális munkára.
A sportszervezet „húzóága” a futballcsapat. A „peredi aranylábúak” az elmúlt két
esztendőben két osztállyal léptek feljebb a ranglétrán, s az új idényben már az
ötödik ligában rúgják majd a bőrt.
Sok mindenről esett már szó, a régmúlt azonban ez idáig nem került terítékre. Pótoljuk hát a mulasztást. A faluról az első fellelt írásos említés a Pannonhalmi Apátság 1237-1240 között írott Albeus-féle birtokösszeíró oklevelében található. Később a Purud néven szereplő települést IV. Béla 1251-ben a túróci premontrei kolostornak ajándékozta. A mohácsi csata után sokáig a török sanyargatta, pusztította a falut. Később a Rákóczi-szabadságharc idején ismét harctérré vált. Majd pedig a pestis- és a kolerajárvány szedett áldozatokat.
Pereden újabban minden évben megemlékeznek az 1848-49-es szabadságharc egyik ütközetéről, a Peredi csatáról. A falu büszke az eseményre, még akkor is, ha az 1849. június 20-án és 21-én zajlott döntő csata a magyar csapatok vereségével ért véget, hisz a község az esemény révén bekerült Magyarország és Közép-Európa történelmébe. A csatározások során több mint ezer katona lelte halálát vagy sebesült meg. A kegyetlen harcok emlékét a Pozsonyi Honvédegylet jóvoltából 1869-ben állított emlékmű, továbbá a templom falába beépített ágyúgolyók őrzik.
A falu 1931-ben, a főtéren, emlékművet állított az első világégés peredi
kárvallottjainak is. A háborúnak 131 helyi áldozata volt. A világdúlást lezáró
trianoni békediktátumnak viszont az egész település áldozata lett. A községet
ugyanis koncként Csehszlovákia kapta.
Az 1938-as bécsi döntés alapján Peredet is visszacsatolták Magyarországhoz, a
falut azonban a II. világháború után, 1945-ben, a legtöbb felvidéki településsel
együtt, Csehszlovákia ismét bekebelezte.
A feketelevest azonban csak ezt követően kellett az anyaországtól ismét elrabolt peredieknek meginniuk. A Kassai Kormányprogram és a Beneš-dekrétumok alapján a faluból 1947-ben 153 családot marhavagonokban szállítva Csehországba deportáltak, 1947-ben és 1948-ban pedig 585 famíliát erőszakkal Magyarországra telepítettek.
Borzalmas idők voltak. Csukjuk is be gyorsan a történelemkönyvet. S
beszéljünk ismét a máról.
Pered jelenleg a Nyitrai kerülethez tartozik, s a Vágsellyei járás egyik
legfejlettebb települése. A faluban nem csupán óvoda és alapiskola, hanem orvosi
rendelő, gyógyszertár, postahivatal és több üzletközpont is van. Elkészült az
első 12 lakásos községi tömbház is. Sőt már a második is épül, s jövőre, a 10.
falunap idejére el kell készülnie.
Egyedül bankfiók nincs. A községi utak viszont a Sapard-program támogatásával új burkolatot kaptak, s a három gyermekjátszótér is megújult. Az ivóvízhálózat kiépítése és a gázművesítés szintén befejeződött, s a záró szakasznál tart a 90 millió koronát felemésztő szennyvízelvezető rendszer megépítése is. A község a sokmilliós beruházásokat az állami támogatásokon kívül európai uniós pályázatok elnyerésével valósította meg.
Sok (több mint száz) peredi lakos vállalkozó. Közülük mintegy tízen évente milliónál jóval több bevételt könyvelnek el. És a legtöbbjük az esetleges közös célok érdekében a pénztárcájába is belenyúl.
A faluban jóval kevesebb a munkanélküli, mint országszerte általában.
A perediek a lelkük pallérozását sem hanyagolják el. S az isten házának rendbetételére anyagi áldozatoktól sem riadtak vissza. A parókia is elkészült, a katolikus templom átépítése pedig épp folyamatban van.
Szóljunk még a falucímerről is. A község címerében piros pajzsra helyezett aranyszínű ekevas és csoroszlya látható, amelyet a pajzs két felső sarkában két aranyszínű és négy zöld rózsa egészít ki.
ZOLCZER LÁSZLÓ
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap címlapja: 2005. június 29 – július 26-i (26-27.) szám