A felnőtté vált Operafesztivál

„Legközelebb a Metropolitan-ben Donizetti: Lammermoori Lucia címszerepét éneklem”-fejezte be a vele készült interjút Rost Andrea. A beszélgetést 1999 márciusában New Yorkban, a híres opera előtt B. Walkó Györggyel, a Magyar Televízió főszerkesztőjével közösen vettük fel, akkor még egy más televízió színeiben. A művésznő aznap este Gilda szerepében lépett fel a Metben, s a személye iránti páratlan érdeklődést mutatja, hogy táblás ház volt, és még protekcióval sem sikerült az előadást megtekinteni.
Akkor a bejutásnál elpártolt tőlünk a szerencse, de a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál nyitókoncertje remek kárpótlást nyújtott, az est főszereplője: Rost Andrea két Donizetti-áriával is megörvendeztette a közönséget. Az énekesnő koloratúr technikája tökéletes, hangja mint egy csodálatos hangszer, és különösen szépen csengett a Szerelmi bájital főhősnőjének – Adinának – „Vedd hát, és légy szabad…” kezdetű áriájában. Az ária első része szinte folytatása az elsőként énekelt Lucia-áriának, a drámai hangvétel fokozatosan oldódik, majd egy bravúros befejezés következik. A siker nem maradt el, a közönség tombolt, s a vastapsot a művésznő egy Puccini- ráadással honorálta.

A második rész is New Yorkot idézte számomra, Bartók Csodálatos mandarinját hallhatta és láthatta a közönség. Láthatta, mert egy vetített, számítógépes animációs „performance” kísérte végig a zenét. A Nemzeti Filharmonikusok zenekara kitett magáért, s a két művészet összekapcsolása is érdekes kezdeményezés volt. Az animáció tized másodpercre együtt élt a zenével – ami egy élő előadásnál nem kis teljesítmény –, viszont a grafika tíz perc után már ismételte önmagát, s a figyelmes szemlélőnek zúgott a feje a villódzó látványtól.

Nagy várakozás előzte meg José Curának mint karmesternek a bemutatkozását. A kiváló énekes Rossini: Stabat Materét és Kodály: Budavári Te Deumját dirigálta. Kicsit bizalmatlan vagyok az önmegvalósító zenészekkel, és jobban szeretem, ha abban a műfajban alkotnak, amiben világhírűek lettek. Ez a kétkedés különösen jogosnak látszik a jelzett művek ismeretében, mindkettőnél remek magyar karmesterek adták fel a leckét az utókornak, Kertész István Rossini-felvétele, és Ferencsik János Kodály-lemeze etalonnak számítanak. „Cura nemcsak énekes, nemcsak karmester, hanem zenész” – kommentálta a választást, és nyugtatta meg a tamáskodókat Bátor Tamás a Fesztivál igazgatója.

Noha mindkét darab egyházi mű, Rossini zenéje sokszor borzolta már a zeneértők kedélyét. Tény, hogy a zene és a liturgikus szöveg több helyen kettéválik, például a Cujus animam… (Gyász a lelkét meggyötörte) tétel zenéje inkább egy triumfáló hadvezér lelkivilágát idézi. A Te Deum sem mindenütt követi a klaszszikus megszokott formát: „ez nem egy ima, ez egy kétségbeesett követelés – segíts Uram, segíts!!” – kommentálta a sajtótájékoztatón Cura Kodály egyik legnépszerűbb művét.
A Maestro partnere a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara volt, és az előadást csak dicsérni tudom. A széles gesztusokkal dirigáló karmester átvitte lelkesedését mind a zenekarra, mind az énekkarra. Nem tudom, hogy az egységes zenekari hangzás Curának, vagy a rutinnak

volt-e köszönhető, viszont az énekkar produkciójában mindenképpen meglátszott a profi énekes keze nyoma. A 9. tételt „S hogyha testem porba tér meg”, és a 10., befejező tétel sokáig emlékezetes marad. A szólisták közül Felipe Rojas (tenor) és Giuseppina Trotta (szoprán) teljesítményét emelném ki.
Ötéves a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál. Ilyen gyors karrier sajnos ritka a magyar zenei életben. Igazi társadalmi eseménnyé vált, a nyitókoncertet megtisztelte jelenlétével Mádl Ferenc köztársasági elnök, és a politikai és diplomáciai élet számos kiválósága is leutazott Miskolcra. A város együtt él a Fesztivállal, a fent leírtak csupán ízelítőül szolgálnak, a több mint negyven zenei program mellett felvonulások, gasztronómiai és egyéb rendezvények teszik változatossá a zenei ünnepet. Egy kicsit furcsa még az ipari díszlet, de ne feledjük, hogy a város szülötte volt Déryné Széppataki Róza, s az 1819-23 között épült Miskolci Nemzeti Színház az ország legrégebbi kőszínháza, így a város kulturális hagyományai is a régmúltba nyúlnak vissza.

Csermák Zoltán

(az MTV szerkesztője)

Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag

A forráslap címlapja: 2005. június 29 – július 26-i (26-27.) szám