Örökség: Nagyszüleimet 1948-ban kitelepítették Magyarországra. Nagyapám 1953-an meghalt, hazai ingatlanait megörökölte az édesanyám, aki 1953 novemberében visszatelepült, de ingatlanait Magyarországon hagyta. 1955-ben elhunyt mint csehszlovák állampolgár, magyarországi földjeit nem vették be a hagyatékba, de az ittenieket sem, mert azokat konfiskálták a 104/1945 számú rendelet szerint. A Budapesti Pénzintézeti Központ kérdésemre közölte velem, hogy nagyszüleim magyarországi földjei állami tulajdonba kerültek. Azt is írták, volt a két állam között megegyezés arról, hogy Csehszlovákia kárpótolja azokat, akiknek a földjei Magyarországon maradtak. A pozsonyi Szlovák Vagyon- és Devizaigazgatóságon közölték, hogy ők ilyen ügyekkel nem foglalkoznak, és ha nem akarok kellemetlenséget, hagyjam annyiban az ügyet. Hol találhatom meg ezt a bizonyos államközi megállapodást, a törvény számát és mi módon juthatok elődeim ingatlanaihoz?
Az ügyét illetően egy cikk keretében lehetetlen kielégítően válaszolni. Ezért a lényeget: ön mint külföldi állampolgár, nem jogosult semmiféle kárpótlás címén visszakapni azokat a földeket, amelyek magyar törvények szerint a magyar állam tulajdonába kerültek 1953-ban, 1954-ben és 1958-ban. Ez fordítva is érvényes: külföldi állampolgárra nem vonatkoznak a szlovák, illetve csehszlovák kárpótlási törvények. Tehát a volt magyarországi földekhez nem juthat hozzá. Az 503/2003 tt, számú, illetve a 229/1991 tt. számú ún. kárpótlási törvények szerint ön mint jogosult személy visszakérhette volna közigazgatási eljárás keretén belül azokat a szlovákiai földeket, amelyek az édesanyja nevén szerepeltek, de elkobozták a 104/1945-ös rendelet alapján. Feltételezem, hogy ezt nem tette meg, mivel nem említi. Az 503/2003-as törvény szerint a kárpótlási igényét az illetékes körzeti földhivatalhoz kellett benyújtania a tavalyi év utolsó napjáig. Amennyiben ezt nem tette meg, már nincs rá módja, mivel a törvényes határidő lekésése egyúttal jogvesztést is jelent késedelem esetén. Sajnos nem tudok semmiféle olyan államközi megegyezésről, amit ön említ. Utána lehet járni könyvtárban, ahol megvan a Törvénytár 1945-től. Egyébként több községi hivatalnál is megtalálható. Legegyszerűbb azonban, ha a körzeti földhivatalnál érdeklődik, illetve fordulhat kérésével a Szlovák Köztársaság Igazságügyi Minisztériumához. Ezt megteheti írásban is. Tudomásom szerint a körzeti (régen járási) hivataloknál is megtalálható az egész Törvénytár. Ha volt ilyen hivatalos egyezség, annak szerepelnie kell legalább utalással a Törvénytárban.
Dr. Balla Éva
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap címlapja: 2005. június 29 – július 26-i (26-27.) szám