Az Omega együttes lesz a sztárvendége a Gombaszögi Fesztiválnak

A kultúra ünnepe

A hétvégén rendezik (2005. július 9-10.) meg a szlovákiai magyarok országos kulturális ünnepét. A Gombaszögi Fesztiválra immár 47. alkalommal kerül sor. Miben különbözik ez az előzőektől és milyen programok várják a festői szépségű gombaszögi völgybe látogatókat? Erről tájékoztatott bennünket a fesztivál műsorrendezője, Papp Sándor.

– Végre ismét kétnapos a Gombaszögi Kulturális Fesztivál. Az idén két színpadon zajlanak az előadások, ám ezen kívül több kiegészítő műsorra is sor kerül. Régi tervünket sikerült megvalósítanunk azzal, hogy a szlovákiai és magyarországi fellépőkön kívül a Kárpátaljáról, Erdélyből és Szlovéniából is érkeznek hozzánk vendégszereplők. Egy ünnepi kárpát-medencei gálaműsor keretében szeretnénk képet adni a kárpát-medencei magyarok kulturális életéről.

Miben különbözik egymástól a szombati, illetve a vasárnapi műsor?
– Az első napon inkább a népművészeti programok dominálnak, míg vasárnap különböző műfajok váltják egymást. Gyakran párhuzamosan is zajlanak majd a műsorok a két színpadon. Ügyelünk a változatosságra, például amikor a nagyszínpadon a Jó ebédhez szól a nóta műsor lesz, akkor a kisszínpadon éppen egy könnyűzenei műsor van programon. De ez csak egy példa a sok közül, a kisszínpad műsorát még mindig alakítjuk, szem előtt tartva azt, hogy a más-más érdeklődési körű vendégek is megtalálják a számukra vonzó programot. Ugyanez vonatkozik a különböző generációkra is, például ha a legkisebb vendégeink nem akarnak szüleikkel egy népművészeti előadást megtekinteni, akkor még nagyon jól érezhetik magukat az Abrakadobra együttes gólyalábas szórakoztató bemutatóján.

Milyen kiegészítő előadások lesznek a színpadi produkciók mellett?
– Nagyon változatosak. Ott lesz a Szlovák Köztársaság Fegyveres Erői Díszőrségének és Fúvószenekarának a bemutatója, katonai toborzó Jöjjenek a hadseregbe! címmel, esténként tűzzsonglőrök kápráztatják a vendégeket, interaktív játékok kicsiknek és nagyoknak egyaránt, népművészeti vásár és népi mesterségek bemutatása. És ezzel még nem teljes a sor.

Gombaszögön népművészeti kiállítás is szokott lenni. Az idén is lesz?
– Most népművészeti vásár lesz és egy egész másfajta kiállítás. Ezúttal a magyar rádiózás történetét mutatjuk be, a Magyar Rádió rendkívül gazdag és tartalmas repertoárt biztosít ehhez.

Ön „civilben” a Pátria Rádió főszerkesztője. Feltételezhető tehát, hogy műsorszervezőként a szlovákiai magyar adást is „becserkészte” a programba…
– A fesztiválnak több médiapartnere van, köztük a Szabad Újság és a Pátria Rádió is. Való igaz, hogy a Pátria emellett szereplője is lesz a rendezvénynek, a vasárnapi Randevú műsor élő helyszíni egyórás közvetítéssel jelentkezik Gombaszögről.

Kik lesznek a fesztivál vendégei?
– Elsősorban azok, akik fellépnek és akik kitüntetik őket a figyelmükkel. Számos itthoni és magyarországi közéleti személyiséget is várunk. A teljesség igénye nélkül: Csáky Pál miniszterelnök-helyettest, a fesztivál fővédnökét, Biró Ágnes államtitkárt védnöki minőségében is várjuk, meghívtuk a Magyar Rádió képviselőit is Kondor Katalin elnök vezetésével, vagy említhetem a vetélkedő-műsorok rendkívül népszerű magyarországi vezetőjét, Vágó Istvánt is.

Gombaszög elég távol esik a lakott településektől. Mi lesz azokkal, akik a kulturális szórakozást csak a jó ételek és italok társaságában tudják élvezni?
– Ezzel nem lehet gond, e célból számos sátor, büfé áll majd a vendégek rendelkezésére. Itt is lesznek különlegességek. Nem akármilyen élményt biztosít a Dömsödi Pencz Kft. ökörsütése, valamint a folk-kocsma sem. Ez utóbbi este és éjjel üzemel, közben Cseh Tamás és zenekara játszik.

A rendezvény plakátján a szereplők között az Omega-együttest kiemelten tüntették fel. Ő tehát a 47. Gombaszögi Kulturális Fesztivál legnagyobb sztárja?
– Ezt nem is titkoljuk. Az Omega hosszú évtizedek óta nem lépett fel Kelet-Szlovákiában, a több mint negyven éve alakult zenekar fellépése pedig bárhol szenzációszámba megy manapság. Nemrég megtekintette a helyszínt Kóbor János is, az Omega énekese, a rozsnyói sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy már előre örül a remek bulinak.

Nagy különbség van a két nap jegyárai között. Míg a szombati belépő csak 100 koronába, addig a vasárnapi már 500 koronába kerül. Ez minden bizonnyal azért van így, mert az Omega a második napon lép fel…
– Igen, de a helyzet ennél sokkal jobb. Ám érdemes azt is tudni, hogy az Omega-koncertek jegyárai általában az 1000 koronát is meghaladják, hiszen a legendás együttes koncertjei nem csupán zenei élményt jelentenek, hanem valódi színpadi show-műsorokat is. Ennek viszonylatában kell nézni a gombaszögi 500 koronás jegyárra, ami még lényegesen csökkenthető is. Akik ugyanis péntekig kétnapos belépőt vesznek, azok nem 100+500, azaz 600 koronát fizetnek, hanem csupán 350 koronáért tekinthetik meg a két nap valamennyi műsorát. További kedvezmény, hogy 14 éves korig a belépés teljesen ingyenes, a gyerekek az egészségügyi kártyájukkal igazolhatják korukat.

Mivel a rendezvény kétnapos, a szálláslehetőségek sem elhanyagolhatóak…
– A gombaszögi völgyben lehet sátorozni, ez a legkézenfekvőbb megoldás. Akiknek ez nem megfelelő, azok a környező települések szálláshelyein tehetik ezt meg, ám ezt ajánlatos előre leegyezni, ugyanis a legközelebbi szállodák már most foglaltak. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen nem kevesebb, mint 650 szereplője lesz a fesztiválnak, amely teljes joggal nevezhető egy valódi népünnepélynek.

Oriskó Norbert

A fesztivál műsora

Július 9. (szombat).
11.00 Hívogató Rozsnyó főterén
14.00 Kapunyitás Gombaszögön. Badin Ádám és más mesemondók, harkácsi Pimpó bábcsoport, gólyalábas fogadtatás, Toteam moderntánc-csoport (Bős), gyermekszólisták és együttesek bemutatója.
15.00 Népművészeti műsor. Éneklőcsoportok (Nyitregeszte, Péder, Királyhelmec, Kisgéres, Tornagörgő, Hárskút), Berkő csoport, Tiszta Forrás (Dunaszerdahely), Csoltói cigányok – Rozmaring hagyományőrző csoport, Búzavirág Néptánccsoport (Rozsnyó), Hajnal Ifjúsági Néptánccsoport (Nagymegyer), Garam-menti Népi Együttes (Léva), Dióhéj citerazenekar (Diószeg), Haviar néptáncegyüttes (Rozsnyó), Nagyidai Ilosvai Néptáncegyüttes, külföldi vendégcsoportok (lásd a vasárnapi gálaműsor szereplőit)
22.00 Táncház

Július 10. (vasárnap)
9.30 Vendégfogadás. Fúvószene, katonai díszfelvonulás, gólyalábas bemutató, Toteam-tánccsoport, Házi Csilla táncszólista, Pimpó bábcsoport.
10.30 – 11.30 a Pátria Rádió Randevú című műsorának élő helyszíni közvetítése. Fellép a Butterfly együttes, a dunaszerdahelyi Ki Mit Tud? különdíjasai, a Tompa Mihály Vers és Prózamondó Verseny legjobbjai, mesemondók.
11.30 Abrakadobra – kicsiknek
12.00 Jó ebédhez szól a nóta. Szentendrei Klára és Bokor János (Magyarország), Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László (Bős), Magyar Nándor (Szalka), Miškovič László (Pozsony), Banyák István és cigányzenekara ifj. Banyák István és Sárközi Pál vezetésével (az I. Budapesti Nemzetközi Vonóspárbaj különdíjasai)
13.30 Könnyűzenei műsor. Butterfly együttes (Bátka), a dunaszerdahelyi Ki Mit Tud? nyertesei: Vavrik Petra, Dovičovič Alexandra, Kosár Szabolcs, Házi Csilla, Toteam
14.30 Komár László
15.00 – 18.00 Ünnepi kárpát-medencei gálaműsor. Vajdaszentiványi Táncosok (Erdély), Muravidéki Nótázók (Szlovénia), Ritmus Táncegyüttes (Kárpátalja), Agócs Gergely, Kaláris Néptáncegyüttes, Tükrös zenekar (Magyarország) és a szombati néptáncművészeti műsor résztvevői.
20.00 OMEGA-koncert. Előzenekar: Keresztes Ildikó Band
(Műsorvezetők: Szabó Anett és Tóth Gábor. Főszervező: Füzék Erzsébet.)


Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag

A forráslap címlapja: 2005. június 29 – július 26-i (26-27.) szám