Az
idén már 11. alkalommal rendezték meg Komáromban a Borostyán Fesztivált, amely
tartalmas, színvonalas koncertjeivel zenei életünk egyik színfoltja. A fesztivál
nyitónapján Huzella Péter budapesti előadóművész gyereknapi műsorával
ajándékozta meg a legkisebbeket. Az óvodásokkal és kisiskolásokkal megtelt
művelődési házban remek hangulat uralkodott. A gyerekek nagyon élvezték a mesés
történetté formált előadást, amelybe az előadó aktív énekléssel vonta be őket
kiváló pedagógiai érzékkel.
A fesztivál egyik célja már évek óta, hogy a költészet ápolását és
népszerűsítését az élő hangszeres muzsika által a gimnazisták számára is vonzóvá
tegye. Így került sor két verskoncertre a Selye János Gimnázium diákjai számára,
ahol a komáromi Borostyán együttes mutatta be legújabb Balassi, Csokonai és
József Attila versmegzenésítéseit.
A kamarakoncertnek ezúttal a dél-komáromi Egressy Béni terem adott otthont, ahol a két Komárom tehetséges fiataljai mutatkoztak be. Az egyik este a RÉV-Magyar Kultúra Háza adott otthont a táncháznak, amelyen a Pengő zenekar húzta a talpalávalót. Ugyanitt rendezték a kiállítással egybekötött dzsesszkoncertet, amelyen a pozsonyi Deja Vu együttes játszott népszerű dzsesszmelódiákat. A „Zene görbe tükörben“ című ismert zenészekről készült karikatúrakiállítás a visegrádi négyek művészeinek munkáiból válogatott 134 humoros grafikából állt.
A Borostyán Fesztivál főrendezvényét, a folkfesztivált több zenei műfaj színesítette, így hallhattunk afrozenét, énekelt verseket, népdalokat, dzsesszt, világzenét és színvonalas rockzenét. A folkfesztivált a dél-komáromi UDU People ütőegyüttes temperamentumos muzsikájával nyitotta meg. Zenéjük érdekessége, hogy latin-amerikai ritmusok felhasználásával keltik életre saját kompozíciójukat különféle dobokon, kongán és ritmushangszereken.
A fesztivál vendége minden évben a Tompa Mihály Vers-és Prózamondó Verseny verséneklő kategória győztese, így idén az Ardea trió mutatkozhatott be.
A házigazda Borostyán együttes ízelítőt adott legújabb versmegzenésítéseiből. Műsoruk kedves színfoltja volt a hétéves Nagy Zsuzsika éneke, aki József Attila legelső versét adta elő. A régebbi Borostyán-dalok pedig új zenei köntösben szólaltak meg Emmer Péter gitárvirtuóz és az UDU People tagjainak közreműködésével.
Palya Bea budapesti népdalénekes szinte már hazajár a Borostyán Fesztiválra. Az énekesnő 2003-ban a délszláv népzenét játszó Söndörgő együttes zenészeivel, tavaly a világzenei Folkestra zenekarral, idén pedig Szokolai Dongó Balázs dzsessz-zenész kíséretével mutatkozott be. Kiforrott előadásuk, melyben magyar, bolgár és perzsa népdalok hangzottak el az énekesnő és a virtuóz szaxofonista kifinomult játékának kíséretében – nagy hatást tett a hallgatókra.
A budapesti világzenét játszó Makám együttes műsora a közelmúltban megjelent
Almanach című lemezük anyagára épült. Dús zenéjükben egzotikus ritmusok és lírai
vallomások váltották egymást. Az együttes hangzásvilágának érdekessége, hogy
egyszerre szólalnak meg a vonós-(hegedű), a fúvós-(szaxofon, kaval, furulya), a
pengetős-(gitár, nagybőgő) és az ütőhangszerek (dobok). A sok hangszer művészi
megszólaltatása, az énekesnő Bognár Szilvia kristálytiszta énekhangja különleges
zenei élményt nyújtott. A koncert csúcspontja volt a Makám, valamint Palya Bea
és Szokolai Dongó Balázs közös produkciója.
Ha valaki ezek után azt hitte, hogy ezt a zenei élményt már nem lehet fokozni,
kellemes meglepetésben részesült, amikor színpadra lépett az Emmer Band. Az
Emmer Péter gitárvirtuóz által vezetett trió instrumentális rockzenét adott elő,
melyben saját szerzemények mellett ismert számok is elhangzottak.
A 11. Borostyán Folkfesztiválon új arcokkal találkozhatott a zeneszerető
közönség, ahol Palya Bea énekesnőn és a házigazda Borostyán együttesen kívül
mindannyian első alkalommal szerepeltek. A rendezvény méltó hangulatos színhelye
volt a komáromi Tiszti Pavilon szabadtéri színpada. A folkfesztivál sokszínű
zenei világával maradandó élménnyel ajándékozta meg a hallgatókat.
Nagy László és Hollósy Zsuzsanna
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag
A forráslap címlapja: 2005. június 29 – július 26-i (26-27.) szám