A területalapú agrártámogatási kérvény rendes leadásának a határideje május 16-án járt le. Tehát az agrártermelőknek május 16-ig lehetett az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) illetékes regionális kirendeltségein a kitöltött agrártámogatási kérelmeket leadniuk. Az a termelő, aki a jelzett időpontig benyújtotta hibátlanul kitöltött kérvényét, s teljesítette a támogatási követelményeket, az év végén vagy legkésőbb 2005 elején a támogatás teljes összegét megkapja.
Néhány nappal a kérvényleadás határidejének a lejárta előtt megkérdeztük Patasi Ilonát, a Dunaszerdahelyi Regionális Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara igazgatónőjét, hogy mi a helyzet a régióban, s időben leadták-e a kamara „vonzáskörzetébe” tartozó agrártermelők a kitöltött formanyomtatványokat. A múlt héten, immár jóval a határidő lejárta után, ismét megkérdeztük az igazgatónőt, mennyiben változott az utolsó órákban a helyzet.
– Május 13-án nem volt túl rózsás a kedve…
– Való igaz, a beszélgetésünkkor nem volt túlságosan rózsás a hangulatom, mert
szinte órákkal a rendes határidő lejártáig csak a gazdák mintegy 60 százaléka
adta le igénylését. S főleg azért bántott a dolog, mert a lemaradók
késlekedésükkel nem az államnak vagy a kamarának okoztak volna kárt, hanem
elsősorban és mindenekfelett önmaguknak ártottak volna.
– Csak a dunaszerdahelyi régió agrártermelőinek az igényléseit vették át?
– Nem, a dunaszerdahelyi kirendeltséghez a szerdahelyi és a galántai régió
földművelői egyaránt fordulhattak támogatást igénylő kérvényeikkel.
– A kis kitérő után térjünk vissza az eredeti témához: a „célegyenesben”
megváltozott, esetleg jelentősen javult a helyzet?
– Szerencsére, igen. A múlt évben a gazdák 62 ezer hektárra adtak be igényt.
S összesen 242 igénylés érkezett. S az illetékesek több mint 1500 kérvényt
vettek át. Szlovákiában mi kaptuk a legtöbb kérelmet.
– S hány hektárra kértek a kérelmezők támogatást?
– Ezt egyelőre a kérvények száma alapján nem tudom megmondani. Sőt, még csak
jóslatokba sem merek bocsátkozni, ugyanis egy hektárra és háromszáz hektárra
egyaránt egy kérelmet kellett benyújtani.
– Tehát végül is, mint a mesében, a végére minden jóra fordult, s a
legráérősebbek is észbe kaptak?
– Igen, az utolsó órákban a „patópálok” is feleszméltek, s talán az újságcikkek
hatására is, nem kis örömömre, időben leadták az űrlapot.
– Igazgatónő, köszönöm a tájékoztatást.
Z.L:
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag