Rossz szomszédság

Egy elkeseredett lakó: Nemrég költöztünk egy panel-lakásba, két kisgyermekünk van. Új otthonunkban azonban pokol az életünk, mert a felettünk lévő lakásban minden nap bömböl a rádió, de úgy, hogy egymás szavát sem értjük. Ez sokszor még éjszaka két órakor is így van. A zenéhez kiabálások, sikoltozások is hozzájárulnak. Gyermekeim napközben sem tudnak pihenni, éjszaka pedig sokszor felriadnak a zenére. A mellettünk lévő szomszédból pedig az állandó kutyaugatást kell hallgatni. Már szóvá lett téve mindez a zajongóknak, de sajnos semmi foganata sincs. Mit tehetnénk, hová fordulhatnánk panaszunkkal? Félek azonban, hogy a panasztétel után még rosszabb lesz a helyzet, ugyanis a felettünk lakó hölgyhöz eléggé kétes külsejű alakok járnak. Nem szeretném, ha a panaszomat bosszú követné.

Nagyon nehéz leírnom ügyvédként azt, ami következik, de sajnos más a reális élet és más az elméleti jog, illetve maga a törvény.
Magam is naponta tapasztalom, hogy embertársaink valahogy nem úgy „működnek”, mint ahogy azt a normális ember elvárná és természetes lenne. Nagy a gyanúm, hogy az önök előtti lakástulajdonos éppen a leírt okok miatt szabadult meg a lakásától. Nagyon fontos a mai időkben lakás-, illetve házvásárlás esetén felmérni a környezetet, ugyanis rengeteg ember a demokráciát összetéveszti az önkényeskedéssel.
Önöknek két módjuk van arra, hogy megpróbáljanak az adott helyzeten javítani, félek azonban, hogy ez esetben egyik sem fogja elérni a kívánt eredményt. Mivel a fent említett zavaró tényezők nem jelentenek sem bűncselekményt, sem tulajdonjogba való beavatkozást, csupán panaszt lehet tenni a városi hivatalnál, ahol beidézik az illető hölgyet és a kutyás szomszédot, akik kihágás miatt maximum 2000 korona büntetést kaphatnak.
Ezután elméletileg önök bírósághoz is fordulhatnak, de ezt végképp nem ajánlanám, mert a bizonyítási eljárás bonyolult, tanúk kellenének (a többi lakó) és szerintem nem igazán lenne esélyük megnyerni a pert. A másik dolog, hogy hiába is lenne akár jogerős bírósági végzésük, ez még nem jelenti azt, hogy a zavarástól az alperesek tartózkodni fognak. Érvényben van az is, hogy az ún. éjszakai csend este 10-től reggel 6-ig tart. Napközben nincs érvényben semmiféle korlátozás, csupán az az általános megfogalmazás, hogy mértéken felül nem szabad a szomszédot zajjal zaklatni.
A 182/1993 Tt. sz., a lakástulajdonról szóló törvény 367/2004 számú módosítása 11-es paragrafusa 5-ös bek.-e értelmében annak a lakástulajdonosnak, aki rendszeresen zavarja a többi lakástulajdonos nyugodt lakásélvezetét, vagy életvitelével megszegi a jó erkölcsöket a lakóházban, a lakástulajdonosok közössége vagy valamelyik lakástulajdonos indítványa alapján a bíróság elrendelheti az illető lakástulajdonos lakásának eladását. A jelen esetben erre sem látok nagy esélyt.
A helyzetük nehéz, de nem teljesen reménytelen. Érvényes azonban a közmondás: egy fecske nem csinál nyarat. Ha sikerülne összefogni más lakótársakkal, eredményesek lehetnek a rendzavaró hölgygyel szemben. Mindenképpen más lakók társaságában (legalább tehát ketten) este 10 után kopogjanak be hozzá és szólítsák fel, hogy csendesedjen el. El kell persze viselni az esetleges verbális goromba választ. Többszöri ilyen próbálkozás után a lakástulajdonosok közösségének gyűlése elé kell terjeszteni a problémát (a gyűlésről készült jegyzőkönyv és határozat is bizonyíték a bíróságon). Ajánlatos, hogy a városi hivatalnál mások is tegyenek panaszt, ne csak önök.
A lényeg tehát az, hogy össze kell fognia a többi lakónak ahhoz, hogy az adott esetben eredményt érjenek el. Meg lehetne próbálni napközben nyugodtan, szelíden (az okosabb enged elvén) megkérni a hölgyet arra, hogy legyen tekintettel a gyerekekre.
Dr. Balla Éva


Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag

A forráslap címlapja: 2005. június 22-i (25.) szám