Egy májusi hajnalon egy autóbusznyi pedagógus indult útnak Szlovákia különböző régióiból, hogy két magyar képviselőnk meghívására látogatást tegyenek az Európai Parlament strasbourgi székhelyén. A pedagógusszövetség szervezésében sorra kerülő tanulmányút részvevői azok közül kerültek ki, akik napi kötelező feladataikon túl különböző formában hosszabb ideje tevékenykednek a hazai magyar közoktatás színvonalának jobbá tétele érdekében.
Az Európai Parlamentben tett hivatalos látogatói program mellett fogadták a csoportot a strasbourgi városházán, ahol a város rövid bemutatása után a francia közigazgatásról, majd az Európai Parlamenti Asszociáció nevű non-profit szervezet székházában a francia oktatási rendszerről hallgathattak meg előadást a csoport tagjai, és tehették fel kérdéseiket is az előadóknak.
A szlovák–osztrák határt átlépve észrevétlenül jutottunk át egyik országból a másikba. Európa fejlettebb felében járva törvényszerűen kerestük a különbségeket. Ausztriában rögtön szembetűnt a szélenergia hasznosítására emelt „szélmalomerdő”, ami csak erősítette azt a látszatot, hogy itt mindennek van törődő gazdája, még a szélnek is. A kötelező pihenők során a benzinkutak a hazulról is ismert egyenáru-kínálatukkal nem sok újat mutattak, így egy idő után nem meglepő, hogy amikor a kifogástalan német autópályán – vagy kétórás döcögéssel alig negyven kilométert jutottunk előbbre –, valaki megkérdezte: melyik országban is vagyunk?
De végül is megérkeztünk, még éppen időben ahhoz, hogy ki is aludhassuk magunkat a hosszú út után. Képviselőink asszisztensei rugalmasan elszállásoltak bennünket Strasbourg külvárosában, megtanultuk az azonosító kártyával nyitható ajtók titkát, s másnap kezdetét vehette a hivatalos program. A városházán elhangzott tájékoztatásból megtudhattuk, hogy a francia állam bizony erős és eléggé centralizált, nem is akarja túlzottan szabadjára engedni a helyi döntéseket. Főleg a tanügyben nem. Érthetően kíváncsiak voltunk, milyen az ottani német anyanyelvűek helyzete, meg egyáltalán hogyan állnak a kisebbségekhez. Vannak-e német iskolák Strasbourgban? A bennünket tájékoztató városi vezető szerint a francia egység szellemében Franciaországban francia iskolák működnek, ahol első idegen nyelv az angol. Strasbourgban, avagy Strassburgban, csak néhány nagyon idős ember beszél németül, akik a „negyvenéves német megszállás” maradványaként élnek még ott. Egyébként mindenki francia. A kisebbségi kérdés a bevándorlók kérdése. No, jó, Bretagne-ban akadnak még bennszülött bretonok. A szöveg kezdett kísértetiesen ismerős lenni. (Nemhiába jó minta a kisantantbeliek számára a francia.) De a kérdezők csak nem hagyták magukat, mondván, a negyvenéves német megszállás előtt volt azért Elzász-Lotaringia is, szóval, hogyan is állunk a nyelvhasználattal és az iskolákkal? Az egyébként rokonszenves francia tisztviselő ügyesen kikerülte a kérdést. „Ha a franciák gyenge idegennyelv-ismeretére célzunk, igazunk van” – mondta önkritikusan, mosolyogva.
Ami így igaz. A francia nyelv eléggé távol áll tőlünk, több-kevesebb angol nyelvtudásunkkal meg nem sokra vittük az utcán. A némettel jobban boldogultak az azt beszélők. Az angollal keverve jó félóra alatt azért többedmagunknak sikerült megrendelni a második napi kései ebédet. Nyelvtudás tekintetében jó volt látni a bennünket segítő, programunkat szervező asszisztensek magabiztosságát. Beosztásukra büszke ifjak. Volt tanítványaink, mi is büszkék vagyunk rájuk. Ennél büszkébbek talán csak akkor lettünk volna, ha az impozáns nyelvtudás mellett a közvetített témában is kicsit nagyobb jártasságot mutatnak. De arra az alapigazságra fiatal barátaink bizonyára maguk is hamarosan rájönnek, hogy bár a puszta nyelvismeret ma még jó ugródeszka, egy idő után az fog igazán érvényesülni, aki szaktudással is rendelkezik a maga területén.
A parlament étterme igazi nagyüzem, mégis kellemes hangulatot áraszt. Vendéglátóink finom ebéddel vártak. A néppárti frakciót bemutató filmvetítés kissé (vagy nagyon?) akadozva indult, lám, a technika ördöge ott is garázdálkodik, hacsak nem az „emberi tényező” szólt közbe, megrövidítve ezzel a két vendéglátónkkal való közvetlen találkozásra szánt időt. De ez is eljött. Bauer Edit és Duka Zólyomi Árpád vázolta az európai parlament munkáját, beszéltek a különböző bizottságokban való tevékenységükről, hétköznapjaikról, s kérdéseinkre is válaszoltak. Ezt követően a karzatról figyelhettük a parlament napi ülésének menetét. Aki figyelemmel kíséri a hazai parlamentek munkáját, megállapíthatta, hogy – legalábbis a részvételt illetően – már európai szinten vagyunk: a közel 800 képviselőből alig félszázan voltak jelen.
Másnap a város vizein körutat tevő hajóról megcsodálhattuk a lenyűgöző
látványt nyújtó történelmi belvárost. Kár, hogy az aznapi egyetlen szervezett
program időzítése miatt lekéstünk a világhírű gótikus katedrálisban lévő
csillagászati óra napi egy alkalommal megtekinthető bemutatójáról. A délutáni
szabad program keretében azért sejtelmes félhomályban elálldogáltunk a nevezetes
óra előtt, majd a bátrabbak felmásztak a végtelennek tűnő csigalépcsők során
vörös mészkőből készült katedrális tornyába, melynek épülettömegét óriásivá
növeli, hogy megőrizték eredeti környezetét, az őt körülvevő, zömmel alacsony
házakat. A műemlék és környezetének harmonikus báját csodálva búcsúztunk
Strasbourgtól, melyet a naplemente és az esti kivilágítás csak hatványozott.
Köszönjük a lehetőséget, szép és tanulságos két nap volt.
-thg-
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag