|
Címlap
Czimbalmosné Molnár Éva, a Magyar Köztársaság Kulturális
Intézetének igazgatója
A baráti kapcsolatokban rejlik a siker
kulcsa
Czimbalmosné
Molnár Éva, a Magyar Köztársaság Nagykövetségének tanácsosa és a
Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének igazgatója e hónap végén
befejezi szlovákiai külszolgálatát. Eredetileg négy évre szólt a
megbízatási ideje, ám tavaly azt egy évvel meghosszabbították, a
határidő újabb kitolására már nincs mód. A Pozsonyban töltött öt
évre tekintettünk vissza a vele készült interjúnkban.
"A szlovák– magyar kulturális kapcsolatok a fejlődés stádiumában
vannak, melyben éreztem azt a nyitottságot, melyre építhettünk.
Tudtam, nem lesz könynyű, mert bizonyos sztereotípiák még ma is
élnek a szlovákokban a magyarokkal szemben, ezért nem véletlenül
választottam azt a stratégiát, hogy a szinte csak szlovákok által
lakott területekre is minél több kulturális programot juttassunk el.
"
––> teljes cikk
Dobos László:
A kultúra útja
Változás lesz a pozsonyi Magyar Kulturális
Intézetének élén. Lejárt Czimbalmos Éva meghosszabbított ötéves
megbízatása. Elődei Kiss László, Sunyovszky Szilvia, majd Kelemen
Gertrúd – az alapozók. Az intézmény 1988-tól fokozatosan
terebélyesedett. 1988 januárjában foglalta el mostani székházát a
valamikori Védcölöp – Palisády – utcában. Czimbalmos Éva 2000
szeptemberében vette át az intézet kormányzását. Az elmúlt öt évben
rangos nemzeti fórummá nőtt a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet. A
Kárpát-medence térségében méltó küldetéséhez, méltó a térség, a
magyar kultúra értékeihez.
––> teljes cikk
Tükör
Kérdéseinkre BAUER EDIT, az Európai Parlament
képviselője válaszol
Az unió működőképes marad
Vesztett
csata után mindenki generális... Itt az Európai Parlamentben is
sokat beszélnek a kiváltó okokról. Sok kolléga részt vállalt a
franciaországi kampányban, ahol a fő probléma a szociális rendszer
fenntarthatósága volt, ami a tagországok belső kompetenciája. Tehát
gyakorlatilag a népszavazás valóban a belpolitikáról szólt. A
kampány kultikus figurája az a lengyel vízvezetékszerelő lett, aki
azzal, hogy alacsonyabb díjazással is megelégszik, elveszi a munkát
francia kollégája elől. Amikor pedig a félelem jut szóhoz, az
észérvek kevéssé hatnak. Mellesleg érdekes, hogy 2004 áprilisához
viszonyítva Franciaországban nem emelkedett a munkanélküliség
aránya. Hollandiában valószínűleg más okok domináltak.
––> teljes cikk
Belföld
Elhunyt Zs. Nagy Lajos
Szombaton
hosszan tartó, súlyos betegség következtében elhunyt Zs. Nagy Lajos
Madách-díjas költő, publicista. A prózaíróként is ismert alkotót
70-ik életévében érte a halál. Zs. Nagy Lajos publicistaként vált
ismertté, 1963-tól 1994-es megszűnéséig A Hét hetilap munkatársa
volt. Eredeti hangját az 1968-ban megjelent Tériszony című önálló
kötetében találta meg, amellyel a hazai líra élvonalába emelkedett.
1969-ben Madách-díjat kapott.
Posonium Irodalmi és Művészeti Díjak
Lauer Edith és férje, John Lauer, a Posonium Díj
alapítói, valamint Mátyásfalvi György, a Posonium Művészeti Díj
alapítója 2005. június 14-én Pozsonyban ünnepélyesen átadta a
2005-ös Posonium Irodalmi és Művészeti Díjakat.
Az Életműdíjat sok évtizedes költői, prózaírói
munkásságáért Gál Sándor, valamint Zs. Nagy Lajos
kapta.
––> teljes cikk
Belpolitikai hírek - heti összefoglaló
Mádl Ferenc Szent Adalbert-díjjal tüntette ki
Frantisek Mikloskot: Bocsánatkérés a magyarokat ért sérelmekért
A szlovákiai tévécsatornák fókuszában a
kormánykoalíciós viszályok álltak
Az ANO-kongresszusán ismét Pavol Ruskót választották
elnöknek
Megalakult az Magyar Koalíció Pártja Ifjúsági
Csoportjának elnöksége
Šimko legújabb missziója
Pozsonyban járt a cseh kormányfő
Slota megint feljelentette Durayt
Emelkedik a pedagógusok bére
A Smer ismét célba veszi Dzurindát
Nyitrán a szlovák koalíció aláírta az együttműködési
szerződést
––>
teljes cikkek
Oktatásügy
Továbbtanulási lehetőségek érettségizőknek
Az Udvardi Összevont Középiskola az idei (vagy a
korábbi években) érettségizettek számára 2 éves tandíjmentes
továbbtanulási lehetőséget kínál fel nappali tagozaton akkreditált
középfokú szakképzés keretében két szakon:
– Életkörnyezet (životné prostredie), magyar és szlovák nyelven
– Államügyekkel foglalkozó szakreferens (verejná správa), szlovák
nyelven. Kollégiumi férőhelyet minden diáknak lehet biztosítani.
Cím: Združená stredná škola, Összevont Középiskola Hlavné námestie
2. 941 31 Dvory nad Žitavou Tel.: 035/6484186
E-mail:
skola@soupdnz.zvspn.sk
Weboldal:
www.zss-dvory.sk
Régió
A hajdani fejlesztési terv csak részben valósult meg
Veszélyben a pati gyógyvíz
Dunaalmás község területén gyógyforrás tört fel a
föld gyomrából, akárcsak Pat község határában, ahol két helyen,
egymástól hatvan méterre került a felszínre az ugyancsak 28 fokos
gyógyvíz. A két község és a gyógyforrásaik közötti távolság 1700
méter. Dunaalmáson a kiépített strandfürdő medencéjét már 1942-ben
is megnagyobbították, míg Paton a gyógyforrások eredeti
környezetükben maradtak. Az egyiket iszapos és ingoványos felülete,
bő vízfolyása miatt Pokolnak nevezték el a helybéliek. A mendemondák
szerint több arra tévedt embert, vadat nyelt el az ingovány, kivált
éjnek idején. Olyat is hallottam, hogy még egy lovasfogat is a Pokol
fogságába esett.
––> teljes cikk
|
|

A magyar Országgyűlés köztársasági elnököt választott, az ország
új államfője Sólyom László lesz.
Kárpát-medence
Koltay Gábor adta ki Duray Miklós legújabb könyvét
Ne
félj, csak higgy!
Az
Ünnepi Könyvhétre megjelent Duray Miklós új könyve Ne félj, csak
higgy! címmel a Szabad Tér kiadó gondozásában Duray Miklós új
könyve. A kötet alcíme is beszédes: Ki bitorol bennünket, avagy
Szavazás a nemzetről? Az előszót Koltay Gábor jegyzi, aki Durayról
ezt írja: „Azon kevés hiteles magyar személyiségek egyike, aki a
földindulásszerű társadalmi változások közepette is megőrizte arca
tisztaságát, egykoron kimondott szavai, gondolatai hitelességét.
Több mint negyven éve élő nemzeti lelkiismeretként igyekszik
érvelni, magyarázni, kérni, ha kell veszekedni, de leginkább szívós
következetességgel feltárni a múltat, értelmezni a jelent, s
megtisztítani a jövőbe vezető utat.”
––> teljes cikk
Felhívás
A beneši éra személyes tapasztalatai
Az
utóbbi időben ismételten sok szó esik az 1945 és 1948 közötti
időszakról, amely a szlovákiai magyarok számára a beneši dekrétumok
formájában a jog- és vagyonfosztottság éveit hozta. Mivel a téma
időről időre előkerül, s a mi, illetve elődeink megaláztatásai
rendszeresen a napi politika politikai játékszerévé válnak, lapunk
úgy döntött, megpróbálja összegyűjteni (majd feldolgozni és
közzétenni) azokat az emlékeket, lassan feledésbe merülő történelmi
részleteket, amelyek a tankönyvekből, egyszersmind a felvidéki
magyarság nyilvános archívumából hiányoznak.
Tisztelt Olvasóink.
Kérjük, osszák meg velünk, önök (szüleik, nagyszüleink és rokonaik)
hogyan emlékeznek az 1945 és 1948 közti időszakra? Milyen emlékeik
vannak a jogfosztottság éveiből? Főleg a személyes élményeket
várjuk, és ha lehet, leveleikhez mellékeljenek dokumentumokat,
fényképeket is.
A szerkesztőség
Napjaink
Házassága révén – mozgássérülten – Németországba került
„Nem tudhatom, mit hoz a holnap, de állok
elébe”
Pozsony
fogyózik! címmel az utóbbi hetekben egy hagyományteremtő
kezdeményezés zajlik, melynek lényege, hogy az embereket rávezesse a
helyes életmódra és arra, hogyan lehet egészségesen fogyni. Akik
sikeresen leadnak 4-5 kilót, értékes díjakat nyerhetnek. Ennek
kapcsán beszélgettünk dr. Peter Minárik gasztroenteorológussal, aki
a kezdeményezés egyik fő támogatója és rendelőjében testre szabott
diétákkal, valamint életmód-változtatási tanácsokkal segít lefogyni
azoknak, akik szeretnének megszabadulni fölös kilóiktól. Jól tudja,
mit jelent ez, hiszen saját maga is több mint 20 kiló
súlyfeleslegtől szabadult meg. A kövérség ugyanis nemcsak,
––> teljes cikk
Házassága révén – mozgássérülten – Németországba került
„Nem tudhatom, mit hoz a holnap, de állok
elébe”
Birbachné
Bernáth Olga ügyes, határozott fiatalaszszony. Mozgássérültsége
ellenére olyan önállóan és biztos kézzel intézi ügyeit, hogy
bármelyik egészséges társa megirigyelhetné. Németországban, a Berlin
melletti Königs Wusterhausen városkában lakik és most kisfiával, a
hároméves Misivel látogatóba érkezett szüleihez Farnadra. „Te kis
karácsonyfadísz” – simogatja meg a nagyi belé kapaszkodó unokáját.
„Kihasználja, hogy itt ölbe veszik – mondja az édesanya. „Mellettem
nagyon is önálló. Reggel hozza a papucsomat, és ha sétálni támad
kedve, a botomat. Jól tudja, velem gyalog kell jönnie.
––> teljes cikk
Kultúra
Beszélgetés Németh Zoltán kritikussal, költővel
A kánon ladikján
A közelmúltban jelent meg a Kalligram gondozásában
Németh Zoltán A széttartás alakzatai – Bevezetés a „fiatal irodalom”
olvasásába című könyve. A fülszövegben többek között a következő
sorok olvashatók: „Nevetséges, ha azt várjuk a kritikától, hogy
állapítsa meg az adott szöveg majdani helyét a kánonban, s
nevetséges, ha erre vállalkozik. Nem válik nevetségessé azonban, ha
mindezt a jelen horizontjából, önmaga végességének és korlátainak a
tudatában és jelzésével állapítja meg.”
––> teljes cikk
Beszélgetés Czibák Mária képzőművésszel
Harmónia és alkotás
Nehéz lenne utólag pontosan rekonstruálni, hogy
gimnáziumi tanulmányai második felében mi keltette fel érdeklődését
a képzőművészet iránt, mindenesetre olyan erős volt benne az alkotás
iránti vágy, hogy elhatározta: tanulmányait a pozsonyi
Képzőművészeti Főiskolán folytatja. Éveken át a kassai
grafikusművész, Eckerdt Sándor magántanítványa volt, ő készítette
fel felvételi vizsgáira. Végül sikertelen próbálkozásai után
szlovák-képzőművészet szakon szerzett diplomát. Egy évtizednyi
általános iskolai gyakorlat után immár 15 éve a Királyhelmeci
Művészeti Alapiskola pedagógusa. Amióta a munkája a hobbija, a
képzőművészetről szól élete.
––>
teljes cikk
Jogi tanácsadó
Mikor
jár fizetett szabadnap?
Vannak olyan
élethelyzetek, események, melyek miatt szabadnapot kell kérni a
munkaadótól. A legtöbben azonban nem tudjuk, vajon a munkaadó
megfizeti-e a szabadnapot, vagy inkább szabadságot kell kivenni.
Hogy is van ez, ha gyermekünk születik, ha orvoshoz megyünk, esetleg
szerettünk temetését intézzük?
––> teljes cikk
|