A közelmúltban jelent meg a Kalligram gondozásában Németh Zoltán A széttartás alakzatai – Bevezetés a „fiatal irodalom” olvasásába című könyve. A fülszövegben többek között a következő sorok olvashatók: „Nevetséges, ha azt várjuk a kritikától, hogy állapítsa meg az adott szöveg majdani helyét a kánonban, s nevetséges, ha erre vállalkozik. Nem válik nevetségessé azonban, ha mindezt a jelen horizontjából, önmaga végességének és korlátainak a tudatában és jelzésével állapítja meg.”
– A széttartás alakzatai vegyes műfajú könyv, hiszen vannak benne tanulmányok, kritikák, sőt interjúk is. Az írások „főszereplői” fiatal írók. Tudatos döntés volt-e, hogy Németh Zoltán elsősorban a „fiatal” magyar irodalmat hozza közel az olvasóhoz nem a kánonteremtés, hanem a megismertetés szándékával?
– Tudatosan készültem rá, hogy egy ilyen kötettel jelentkezzem. Ez a könyv, ha úgy tetszik bevezetés a „fiatal” irodalom olvasásába. Nagyon érdekes ennek az úgynevezett fiatal irodalomnak a meghatározása, körülírása. Természetesen nincsen fiatal irodalom, vagy nincs értelme fiatal irodalomról beszélni olyan vonatkozásban, hogy valamely közös jegyek kimutathatóak lennének a tárgyalt szerzők műveiben. Viszont olyan értelemben mégiscsak van „fiatal” irodalom, hogy újonnan jelentkező. Az életkor tekintetében fiatal szerzőkkel foglalkoztam, tehát óhatatlanul tisztában kellett lennem bizonyos életrajzi tényekkel. Számomra gondot is okozott, hogy miként határozzam meg a „fiatalságot”. Ugyanis sokan, akik használták a fiatal irodalom fogalmát, gyakran 40-45 éves költők esetében is alkalmazták ezt a meghatározást. Ez ugye az előző korszakban, az 1989 előtti irodalomban bizonyos tekintetben érvényes is volt, hiszen a szocializmus idején viszonylag későn „juthattak” a költők kötethez, tehát végig kellett járniuk bizonyos ranglétrát. Úgy érzékeltem, hogy a 90-es évektől kezdve nem okozott gondot a fiataloknak a megjelenés, hiszen voltak olyan szerzők, akik a harmincadik életévük betöltésekor már több, négy, öt kötettel rendelkeztek. Térey Jánosra gondolok például. Óhatatlanul szükséges volt tehát megjelölni valamilyen életkort és úgy gondoltam, hogy nagyjából a szerzők 35 vagy legfeljebb 37 éves koráig lehet őket a „fiatal” irodalomba besorolni. Bár ez az életkor már inkább a középnemzedék felé inklinál. Tehát én az 1967 után született szerzőkkel foglalkoztam. Szándékos a kötetben a hármas, vagy lehet, hogy négyes felosztás. Az első részben átfogóbb tanulmányokat közöltem a fiatal irodalomról, az iróniáról, a nőszerzők szövegeiről. A második részben konkrét művekről írtam, s arra törekedtem, hogy megfelelő mértékben és arányban foglalkozzam a nőszerzőkkel, hogy legyenek a könyvemben magyarországiak és határon túliak is, és hogy mindhárom műnem képviselve legyen, sőt még fordításkötetről is írtam. A beszélgetéseket is úgy válogattam össze, hogy beszélgetőtársaim között „irodalomelmélész”, kritikus, költő, prózaíró is legyen, és az utolsó részben a fiatal irodalom játékos attitűdjét mutatom be. Tehát sokat gondolkodtam én ezeken a kérdéseken és elmondhatom, hogy a kötet struktúrájának megteremtése teljes mértékben tudatos volt.
– Mennyire tekinthető ez mégis a fiatal irodalom egyfajta keresztmetszetének? Jelen van itt sok irányzat képviselője, mindenféle csoportosulásnak legalább valamely reprezentánsa helyet kapott ebben a kötetben. Maradtak-e hézagok, fehér foltok is?
– Természetesen maradtak hézagok. Példának okáért a fiatal irodalomban a népies irányzat nem olyan erős, mint a megelőző nemzedékek esetében és hozzám – bevallom őszintén – nem is áll nagyon közel ez az irányzat, ám van néhány olyan szerző, akivel foglalkoztam, tehát aki esetleg ide sorolható, hiszen hatott rá ez az irányzat. Voltak olyan szerzők, akikhez egyszerűen nem tudtam „kritikusi nyelvet” találni. Mindenképpen szerettem volna írni Mizser Attiláról. Vagy volt olyan helyzet, hogy tudtam, meg fog jelenni egy bizonyos könyv, de már időszűke miatt nem tudtam a kötetemben foglalkozni vele. Király Leventének van egy paródiagyűjteménye Karinthy művének mintájára. Így írtok én címmel jelentetett meg egy kötetet, amelyről aztán később írtam a Bárka folyóiratban, de már a kötetbe nem tudtam felvenni az írást, tehát valóban vannak hiányosságok.
– Ezek az írások főleg magyarországi folyóiratokban láttak napvilágot. Persze a Kalligram folyóiratban is, és nyilván egy kicsit a meglepetés erejével is hatnak azok számára, akik nem jutnak hozzá kívánt mértékben a magyarországi folyóiratokhoz. A rendszerváltás után az irodalom tere, az irodalmi közeg átjárhatóvá vált és lényegében nagyon sokan publikálnak Magyarországon innen Szlovákiából is. Feltételezem, hogy ezáltal tulajdonképpen a személyes kapcsolatok, meg a különböző olvasmányélmények is sokkal intenzívebbek. Véleményed szerint és ennek tükrében milyen ma a fiatal magyar irodalom? Mennyire van súlya az irodalmi köztudatban, és hát az olvasók táborában?
– Szerintem a fiatal irodalom nagyon gazdag, nagyon sokrétű, nemcsak én állítom ezt, hanem például Margócsy István is, aki a szigligeti JAK- táborban azt mondta az előadásában, hogy úgy érzi, olyan irodalmi pezsgés van az utóbbi öt, tíz évben a fiatal íróknak is köszönhetően, amely talán csak a Nyugat idején volt tapasztalható. Én úgy gondolom, hogy a fiatal irodalom súlyának megfelelően részt is vesz az irodalmi folyamatokban. Tehát a fiatal szerzők, akiket kötetemben tárgyaltam, igenis befutott írók, rengeteg díjjal rendelkeznek és egyáltalán nem panaszkodhatnak a megjelenés hiányára. Gondolhatunk akár Csehy Zoltánra, aki Magyarországon és itt is ismert, vagy a magyarországi írók közül Térey Jánosra, aki szintén tucatnyi díjjal, ösztöndíjjal rendelkezik, vagy akár Grecsó Krisztiánt is ki lehetne emelni. Egyébként nagyon nehéz bármi időtálló véleményt mondani kortárs irodalomról, de én úgy gondolom, hogy az általam „tárgyalt” huszonhét szerzőnek legalább az egyharmada hatással lesz a magyar irodalmi folyamatokra.
– Gyakran neveznek nemzedéked vezető kritikusának, miközben irodalomtudománnyal is foglalkozol. Logikusnak tűnik a kérdés, esetleg nem gondoltál-e arra, hogy egyfajta szintézist hozz létre, hogy megírd ennek a nemzedéknek a történetét, vagy pontosabban az irodalmi szerepét, s egy összefoglaló munkában prezentáld mindazt, amit ezekről a fiatalokról fontos tudni és elmondani?
– Ismétlem, a kortárs nézőpontja gyakran egészen más, mint mondjuk a néhány évtized elteltével „utólag” szemlélődőé. Úgy gondolom, hogy egy ilyen monografikus, öszszefoglaló munkát esetleg majd tíz vagy húsz év múlva lesz érdemes megírni. Ez a mostani kötet nem egy monografikus mű, hanem inkább a részletekre figyelő, és majd ezeknek a részleteknek az újrarendezésével lehet egyfajta szintézist létrehozni. Úgy hiszem, az általad felvetett kötet még korai lett volna.
Lacza Tihamér
Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag