Usztics Mátyás nevéhez filmjei és színházi alakításai mellett politikai és gazdasági jellegű kezdeményezések is kötődnek újabban, de a színészetet sem hagyta abba: az általa alapított társulattal óvja a magyarság kulturális értékeit. A Magyar Kamara Színház kizárólag magyar szerzők műveit játssza, céljuk, hogy megóvják a Kárpát-medencében élő magyarság kulturális értékeit. Alapítója a Magor mozgalomnak, mely magyar termékek vásárlását ösztönzi.
A Nemzeti Kamara Színház a Kárpát-medence szinte minden részén fellépő társulat. Van állandó helye a színháznak?
– A Nemzeti Kamara Színház Budapesten a Guttenberg Művelődési Otthonban lép fel többször is a közeljövőben. Közszolgálatot lát el annak ellenére, hogy nem részesül az állami költségvetésből. Az egyetlen hivatásos színház, amelyik életmódszerűen járja az elszakított országrészeket, valamint a vidék Magyarországát. Mára azonban olyan súlyos a helyzet, hogy a színház június 17-én bezár. Ennek az oka nem művészi kudarcokban rejlik, sőt, semmilyen művészi, szakmai bírálat nem érte a társulatot. Oka prózaibb, olyan nagy lett a köztartozásokból keletkezett adósság, hogy azt már kifizethetetlennek tartom. Hogy ne termeljünk újabb adósságot, nem hirdetem meg a következő évadot.
Ha valaki segíteni szeretne a színháznak, hogyan teheti azt meg?
– Ha valaki segíteni akarna, már megtehette volna a három év alatt, de ilyen nem sok akadt. Ez morális kérdés: koldulással csak ideig-óráig tartható fenn, ezt azonban nem szabad így összetartani, csak vergődne. Jól működő színházaknál az igazgató két-három évadban gondolkodik, ennek mentén szervezi társulatát, mely egy ízlésvilágot, világnézetet tükröz. Vannak az én elképzeléseimben is ilyen színművek, de pénz nincs a megvalósításukhoz.
Az egyik leghíresebb darab, amit a Nemzeti Kamara Színház előadott, az A húsdaráló. Honnan ered ez a mű?
– Polgár András írta egykori rabok elbeszélései alapján. A bemutató előtt megfenyegették egyiküket, aki meg is kért, hogy vegyem le a nevét a plakátokról. Ezt megtehettem, de azt már nem ígérhettem meg, hogy nem mutatjuk be a darabot. Ugyanis múlhatatlanul fontos a témája: a II. világháborúbeli Németország vezetőit felelősségre vonták, a kommunista tömeggyilkosokat a mai napig sehol senki. Ide tartoznak az ávósok is (ÁVO – Államvédelmi Osztály). Az ő felelősségre vonásuk is elmaradt.
Miért hozták létre a Nemzeti Kamara Színházat?
– Magyarnak lenni nem lehet az elszakított országrészek vállalása nélkül. Az ő magyarságuk megkérdőjelezhetetlen, sohasem lehet politikai alku témája, tárgya, eszköze. Ezen nem változtathat semmiféle brüsszeli parancs sem. Alávaló ember az, aki kétségbe vonja azok nemzeti hovatartozását, aki önhibájukon kívül rekedtek a határokon túl. A trianoni békeparancs aljassága az elmúlt 85 év alatt semmi sem kopott. A Nemzeti Kamara Színház tagjai ott voltak ez év március 15-én Székelyudvarhelyen, amikor a Petőfi nem alkuszik című műsorunkkal léptünk fel. Megkérdeztem az ott jelenlévő több ezres tömegtől, hogy vajon megtudhatjuk-e azt, hogy kik és mikor döntötték el, hogy a szavazásra kerülő anyagból (a kettős állampolgárságról szóló népszavazás – szerk. megj.) kihagyják a külhoni magyarok választójogát. Megtörténik-e a történelmi felelősségre vonása azoknak, akik újra meg akarják szervezni a népszavazás kiírását? Elgondolhatja az olvasó, mit éreztünk december 5-én, a szülőfalumban, Penészleken, mikor fellépésünk alatt megtudtuk a népszavazás végeredményét.
A Nemzeti Kamara Színház művészeinek zöme az elszakított országrészekről származik. Mihez kezdenek ők a következő évadban?
– Művészeink vannak Erdélyből, Partiumból, Kárpátaljáról és a Felvidékről is. A négytagú műszaki személyzetből hárman egy faluból származó székelyek. A fennálló körülmények azonban megnehezítik a helyzetet, számlával kell a béreket ellentételezni. Nem tudok magas bért fizetni, éppen csak elfogadhatót. Ha egy előadásért 8 000 forintot fizetek, és abban a hónapban csak két előadás van, hogyan fizeti ki az illető az 50–60 ezer forintos albérletet? Miből él? Mi a jövője? Köteles voltam bejelenteni, hogy nem hirdethetem meg a következő évadot, azért, hogy elszerződhessenek. Ugyanis, ha várok ezzel, az évad végén már azt sem tudják megtenni.
Nagy felhajtást kapott a televízióban A Nagy Könyv szavazása. Ön mit szól ehhez, illetve mely könyvek és szerzők a kedvencei?
– Van száz kedvenc könyvem nekem is. Mindegyik magyar szerző tollából, köztük olyanok is vannak, akikről senki sem beszél. Két alapművet mindenképpen olvasnia kéne mindenkinek. Mindkettőt nagy felkészültségű tudós írta, ám egyik sem hagyományos szépirodalom. Az első Varga Csaba: A kőkor élő nyelve, a másik pedig Dr. Padányi Viktor: Dentumagyaria. A két műben a magyar történelemről, a magyar nyelv és írásbeliség történetéről és eredetéről tárulkoznak fel adatok. Varga Csaba tételesen és a formális logika szabályait figyelembe véve tökéletesen bizonyítja be a mindennap használt anyanyelvünkön, hogy az honnan ered (egészen bizonyos, hogy nem finnugor), és milyen tudást őriz. A szépirodalmi művek között is vannak kedvenceim, korom és hangulatom változása által módosul a sorrendjük. Hangulatfüggő az is, hogy a szerzők közül most Móriczot mondom elsőként, majd Márait, Wass Albertet, Adyt, Petőfit és Vörösmartyt. Természetesen világirodalmi olvasmányaim is vannak, de nem említhetek egyetlen olyan szerzőt sem közülük, aki bennem megelőzné az előbb felsoroltakat. Véleményem szerint A Nagy Könyv televíziós műsor inkább hangos, mint értelmes. Olyan műveket menedzseltek, ami kétségbeejtő. Olyan kultúrszemeteket, mint a Harry Potter vagy a Sorstalanság bele erőltetik az emberbe! Ez utóbbi „mű” a témájáért kapta a Nobel-díjat. Milyen díjat kellene akkor kapnia Móricz Erdély-trilógiájának, a Móra-novelláknak, Mikszáth, Jókai műveinek? Márai az Egy polgár vallomásaiban és a Naplójában olyan tudás nyilatkozott meg, melynek a közelébe sem férkőzhetnek a tévés kedvencek. Nyilván nem irodalmi, hanem politikai ok az is, hogy kötelező irodalmi anyaggá vált a Sorstalanság, ám Wass Albert egyetlen műve sem az, mint ahogy Márai Sándoré sem.
(Dúró József, Magyarok Lapja, 2005. május)