Szlovákia és Magyarország között, a trianoni békeszerződés örökségeként, hosszú éveken át „Tokaji borvita” zajlott. A szerződés értelmében 1920-ban Toronya és Szőlőske, valamint részben Sátoraljaújhely határa, azaz a történelmi borvidék egy szakasza is Csehszlovákiához került.
Szőlőske a történelmi Tokaj-Hegyalja borvidék meghatározó része.
– Kicsinyke településünk – magyarázta a minap Nagy Géza szőlőskei bortermelő
szőlősgazda –, ahol mi élünk, dolgozunk, termelünk, s többek között borokat
készítünk, mindig is Tokaj egy szelete volt.
A pedagógus 1960-tól a szőlőskei borászati szaktanintézetben tanított. A
szőlőművelés és a borkészítés tudományát szinte egyszerre tanulta diákjaival. A
tanulók mintegy 80 százaléka ugyanis már gyakorló szőlőtermesztő volt.
Nagy Géza 1992-ben családi vállalkozást alapított. S már az induláskor is csak a
három „történelmi tokaji szőlőfajta”, a furmint, a hárslevelű és a
sárgamuskotály termesztésére szorítkozott. A család eleinte csupán 20 áron
gazdálkodott, azaz mintegy 850-900 szőlőtőkét mondhattak a magukénak.
– Aránylag kis terület volt, pár perc alatt az elejéről a végére lehetett
gyalogolni – nevette el magát a jó humorérzékkel is megáldott idén 66 esztendős
őstermelő –, ám amikor művelni: kapálni vagy permetezni kellett, sokszor úgy
éreztem, egyre gyarapodik a parcella, s szöknek, menekülnek előre előlem a
tőkék. A húsz áron túl sok szőlő nem teremhetett, túl nagy üzleteket hát nem is
kötöttünk, azonban a szőlőtermesztés és a tokaji bor készítésének szinte minden
csínját-bínját elsajátítottuk. Magyarán: a majd 900 ár a mi kis
„tanulógazdaságunk” lett.
Később a család telepített is és vett is további ültetvényeket. Jelenleg már 4
hektáron gazdálkodnak. A négy hektár megművelése azonban rengeteg időt
felemészt, ugyanis nagyon „odafigyelnek” a minőségre, a szőlőművelés pedig nem
csupán emberpróbáló, hanem rendkívül időigényes tevékenység is.
A saját termést dolgozzák fel, tehát bizton tudják, hogy a tőkéket miféle
növényvédő szerekkel ápolták, milyen a szőlőjük szakmai és egészségi állapota,
éppen ezért bárhol bármikor bátran és biztosan állíthatták, hogy a flakonjaikból
valóban „királyi vér” csorog.
Vagyis hamisítatlan Tokaji bor!
Egy idő után a szőlősgazda a feleségére bízta a családi vállalkozást. Anna
asszony azonban kizárólag a szőlőtermesztést felügyeli, a borkészítés a fiuk,
Attila gondja, feladata. A cégalapító pedig menedzser lett. Géza gazda felesége
könyvelő, nős fia meg tanár.
– Attila hat éve tagja a családi vállalkozásnak – árulta el a cégalapító –, s ma
már nyugodt szívvel rábízhatok bármilyen borápolással kapcsolatos munkát. Pedig
a bort nagyon óvatosan kell kezelni. Mert a bornak lelke van! S a bor olyan mint
az eladósorba került „mama szeme fénye” gyönyörű leány: nem lehet otromba módon
nekiesni. A finom törődést meghálálja, a durva bánásmódot viszont soha nem
heveri ki. No, de lánynézőből térjünk vissza bornézőbe. A
fiam eleinte ódzkodott a szakmaváltástól. S nem volt könynyű rábírnom, hogy
diáknevelés helyett „borneveléssel” keresse a kenyerét. Azt, hogy végül is
milyen taktikával sikerült „elcsábítanom”, nem mondom meg, mert talán a mai
napig sem tudja igazán, hogy miképp került a krédóba.
S most már Attila felesége is a vállalkozást erősíti.
A gyengébb évjáratú must kannás bor marad, a legkiválóbb minőségű, természetes
cukorban gazdag, remek ízvilágú szőlőlé pedig hordókba kerül, s az italból
bizonyos ideig tartó tárolás: érlelés és rendszeres, gondos kezelés után
„valahány puttonyos” palackozott Tokaji lesz. A palackozott nedűt vagy azon mód
értékesítik, vagy pedig „archiválják”.
A szőlőt a családi portán tavaly felépített csarnokban dolgozzák fel. A
palackozó patyolat tiszta, a helyiségbe még egy szúnyog sem juthat be. Nagy Géza
azonban még tovább akar lépni, s újabb helyiség építésébe kezd. Az épületben a
palackozón kívül többek között raktár és mintaelemzésre alkalmas
„boszorkánykonyha”, laboratórium is lesz.
Jó évjárat esetén több mint ezer hektoliter bort készítenek, máskor viszont,
amikor gyengébb minőségű a termés, 750-800 hektónál maradnak. Rossz bort ugyanis
Nagy Géza egyszerűen nem palackoz le. „Házimiatyánkja” a sok szőlőt sose látott
májusiborkészítő borpancsoló számára megszívlelendő lehet.
– Az élet olyan rövid, hogy nem érdemes rossz bort inni – árulta el –, tehát
inkább fogyasszunk keveset, ám az a kevés kiváló minőségű legyen.
A bort teljes egészében helyben értékesítik. A Tokaji Aranyfürt családi
vállalkozás borai tehát „kapós borok”. Vagyis kiváló minőségű (tokaji) italok.
– Történelmi borvidékünkön, függetlenül attól, hogy a tőkék a hegy
Magyarországhoz vagy Szlovákiához tartozó felén sorakoztak, mindig jó tokaji
bort termett. Éppen ezért nem tudom, nem értem, miért kellett évtizedeken át
vitázni, vitatkozni olyasmiről, ami vita tárgya nem lehet… Vagyis hát, sejtem.
Azt hallottam, hogy a „hadakozás” a pilzeni sör miatt kezdődött. Csehszlovákia
eltiltotta Magyarországot a pilzeni sör készítésétől, Magyarország pedig
válaszlépésként meg akarta Csehszlovákiának a tokaji bor forgalmazását tiltani.
Hála Istennek, mezőgazdasági minisztériumunk illetékeseinek sikerült az ügyben a
magyar féllel egyezségre jutniuk, s úgy látszik, végleg pont került a sok
évtizedes „kötözködéssorozat” végére. A tiltakozók javára írom azonban, hogy
azzal, hogy mi gyengébb minőségű bort állítunk elő, mint akármelyik szaktársunk
„odaát”, senki sem érvelt.
Nagy Géza száz fórumon elmondta már, de nekem is szívesen elismételte a tokaji
bor mellett szóló érveit: a nap a Tokaj hegy mindkét oldalán egyforma erővel
érleli a fürtöket, mindkét „térfélen” ugyanazokat a fajtákat termesztik, sőt a
szaporító anyag „odaátról“ kerül Szlovákiába. A talaj összetétele egyforma, a mi
pincéinket is és az övéket is a törökök ásták. Ősszel a Bodrog és a Tisza
mihozzánk is olyan szőlőszemlágyító párát lehel ki, mint a határ túloldalára.
Mindkét oldalon egyformán aszúsodnak a szemek, s itt is, ott is egyformán ügyes
asszonyok válogatják ki a fürtökről az aszúszemeket…
Nagyék jó termés esetén egy idényben 1500-2000 mázsa szőlőt fel is
vásárolnak. S természetesen a helybéliektől veszik meg a kiváló termést.
Nagy Géza különben éveken át harcolt a „szlovák tokajiért”. Harcával azonban
sajnos olyanokért is síkraszállt, akik szerinte nem érdemelték meg, hogy bárhol
is felemelje a szavát értük.
– A rendszerváltás után rengeteg idegen tolakodott be a vidékre – panaszolta –,
s a szőlőket is potom pénzért felvásárolták, és most a mi ősi földünkön,
jussunkon termesztik „szent italunkat”, a tokajit.
S elmondta még, hogy: a szíve összeszorul, amikor látja, hogy azok nyernek
versenyeken tokaji borral díjakat, aranyérmeket, akik tőle vásárolt furminttal,
hárslevelűvel neveznek be a vetélkedésbe.
– Ha a borversenyek ítészei valóban komolyan vennék a feladatukat, „titokban”
vett italokból végeznék el az elemzéseket – sóhajtott a gazda –, s nem azokat a
mintákat vizsgáztatnák, amelyeket „kiglancolva” kézhez kapnak…
A szőlőskei Nagy család borai már a világ számos országában sikert arattak.
Németországba, Izraelbe, Kanadába, Amerikába s Ausztráliába is hírét vitték,
hogy a magyar ember nem csak a csillagokat, hanem a napot is képes lehozni az
égről.
S a bort pedig képes „illatos arannyá” változtatni!
ZOLCZER LÁSZLÓ