Március 15: Súlyosan egészségkárosodott, 59 éves, válófélben lévő asszony vagyok. Szeretnék csendes válást. Ott kell nekem is lennem a válás kimondásakor, ha közös megegyezéssel adtuk be a válókeresetet? A nyugdíjam nem éri el az 5 ezer koronát sem. Kérhetem-e a valós nyugdíjat a rokkantsági helyett, mert azt hallottam, hogy az több lenne? Mire van még jogom? Visszavehetem a lánykori nevemet? Jár nekem „asszonytartás”? Ha igen, mennyit lehet kérni, mert a férjem keresete 17-19 ezer korona.
Mivel a kedves olvasó csupa olyan kérdést tett fel, amelyek mindegyikének megválaszolása kitenne egy-egy cikket, a leglényegesebb tudnivalókat közlöm.
A válóperi tárgyaláson elengedhetetlen mindkét fél jelenléte. A tárgyaláson
meghallgatják önöket, de tekintettel a korukra, arra, hogy nincs kiskorú
gyermekük és mindketten el akarnak válni, nem kell bonyodalmaktól tartania. A
bírónak azonban meg kell állapítania a házasság végérvényes megromlásának okát
és azt a tényt, hogy az már nem tudja teljesíteni küldetését. Biztos lehet
benne, hogy nem lesz szörnyű és nem fog sokáig tartani. A bíró az ítélet
kihirdetésekor fel fogja hívni az ön figyelmét arra, hogy a bírósági végzés
jogerősségétől számított 30 napon belül az anyakönyvi hivatalban minden
bonyodalom és illeték nélkül visszaveheti lánykori nevét.
A nyugdíjhoz csak annyit, hogy nem ismerem az ön körülményeit, amelyek
lényegesek a bizonyos fajta nyugdíjak összegének megállapításához. Forduljon
bizalommal a szociális biztosítóhoz, ahol a szakképzett alkalmazottak kötelesek
ebben a kérdésben pontos tájékoztatást adni.
A válás kimondása után nagyon sok tekintetben megváltozik az ön helyzete. Már egyedülálló személy lesz alacsony jövedelemmel, ezért talán módjában lesz segélyt kérni az 599/2003 tt. számú, az anyagi szükséghelyzetben segítségről szóló törvény szerint, esetleg lakhatáshoz való hozzájárulást is.
Mint súlyosan egészségkárosodott személy próbálkozhat a szociális segítségről szóló 195/1998 tt. számú törvény szerint különféle hozzájárulásokat kérni. Minden azonban az ön anyagi, egészségi és egyéb körülményeitől függ. Forduljon majd bátran a járási munka-, szociális és családjogi hivatal dolgozóihoz.
A családjogi törvény 72-es paragrafusa alapján külön bírósági eljárás keretén
belül kérhet tartásdíjat a volt férjétől (a válási ítélet jogerőssége után lehet
azt elindítani). Ezt a bíróság maximum 5 évre ítéli meg – mindkét fél
helyzetétől függően. Nagyon súlyos szükséghelyzeti esetekben ezt az öt évet még
hosszabbítani lehet. Hogy mennyi tartásdíjat szab meg a bíróság, az nagyon sok
körülménytől függ, pl. a felek jövedelmétől, anyagi és vagyoni helyzetétől,
egészségi állapotától, egyéb eltartási kötelezettségétől stb.
Amennyiben volt közös tulajdonuk, amit a házasság tartama alatt szereztek (ház,
lakás, autó, berendezés, pénz stb.) szintén elosztásra kerül majd (gondolom),
tehát az is lehet, hogy más lesz mindkettejük vagyoni helyzete, mint most.
Dr. Balla Éva