|
Címlap
Koncsol László kapta A Helytállásért díjat
Tanít bennünket túlélni és hinni
A
Pro Probitate - A helytállásért díjat idén Koncsol László vehette
át. Komlóssy Zsolt parlamenti képviselő laudációjában úgy
fogalmazott, Koncsol László tanár, helytörténész, népművelő,
író-kritikus-költő-műfordító közösségünk olyan tagja, aki nélkül
„szegényebbek lennénk egy intézménnyel. Egy egyszemélyes
intézménnyel, aki ő maga, a mi Koncsol Lászlónk, aki életével és
tevékenységével sokszor bizonyította: nincs elveszett poszt, bárhová
gördüljön is velünk a történelem örökké forgó kereke.Nem veszünk,
nem veszhetünk el, ha mi nem veszítjük el magunkat.”
Búcson Esterházy-emlékművet avattak. Az idén
Búcs
községben folytatódott a Pro Probitate díjátadási ünnepség. A
Komáromi járásban lévő községben felavatták az Esterházy
emlékparkot, benne a hányatott sorsú felvidéki politikus
emlékművével, melyet Gáspár Péter pozsonyi szobrászművész alkotott.
Az ünnepélyes avatáson, melyet Búcs önormányzata és a helyi
székhelyű Bulchu Polgári Társulás szervezett az ünnepi beszédet A
Helytállásért-díj idei kitüntetettje, Koncsol László mondott. Az
emlékművet Bugár Béla és Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának
vezető politikusai leplezték le. Erről Szigeti János, Búcs község
polgármestere tájékoztatta lapunkat.
––> teljes cikk
Belföld
Beszélgetés JAKAB ELEMÉRREL, az MKP Kassai
Kerületi Tanácsának elnökével
Ha már vetettünk, aratnunk is kellene
Komoly
tárgyalások folynak az SDKÚ-val, a Smerrel és az ANO-val. A KDH-val
kevésbé, mert az együttműködés velük a legnehezebb. Egy részük
meglehetősen nacionalista beállítottságú, és eléggé sajátos
nézeteket vall. Ráadásul hiányzik belőlük a kompromisszumkészség.
Ami legutóbb kihozott a sodromból, az Bauer úr, a KDH-s megyei elnök
akciója volt. Nem titok, Bauer a magyarok hathatós támogatásával
került az elnöki székbe, s nemrég mégis olyan megbeszélést
kezdeményezett, amelyre a kerület minden pártját meghívta, csak az
MKP-t nem. Érthető, éppen a mi rovásunkra próbálták a
választókörzeteket átszabni. Szerencsére néhány szlovák jóakarónk
felhívta rá a figyelmünket. Természetesen ezután mi sem maradtunk
tétlenek.
––> teljes cikk
Felső-csallóközi Ifjúsági Üzleti Program Somorján
Tanulj, vállalkozz és boldogulj a
szülőföldeden!
Nyáron egy hétre a felső-csallóközi kisváros, Somorja,
az üzleti-kommunikáció képzés központjává válik. A program
kezdeményezője a magyarországi Calasantius Ösztöndíj Alapítvány (www.
ctpinfo.hu), sponsora Lauer Edith, az Amerikai-Magyar Koalíció
képviselője (USA). Az Alapítvány egyik legjelentősebb programja a
Calasanctius Training Program (CTP), amelyet Dr. Forgách Péter,
Amerikában élő magyar szemsebész hozott létre 1994-ben. A
magánerőből fenntartott, diplomához vezető ösztöndíjat adó civil
kezdeményezés célja a magyarság szolgálata iránt elkötelezett,
szakemberek támogatása, képzése az USA-ban. A fiatalok visszatérve,
odahaza szolgálják saját és az országuk gyarapodását.
––> teljes cikk
Belpolitikai hírek - heti összefoglaló
– Már utalják a támogatásokat
– Az Amnesty International bírálatai
– Brüsszelben járt az KMP-delegációja
– Kukan csalódott a franciák miatt
– A községek felosztásának lehetőségei
– Slota háborog Attila miatt
– Apolló híd Pozsonyban
––>
teljes cikkek
Külföld
Kisebbségek Európában – az alandi modell példaértékű lehet, de
nem általánosítható
A regionális állampolgárság intézménye
Aland,
a Finnországhoz tartozó, de svédek által lakott szigetcsoport Európa
egyik legnagyobb önállósággal rendelkező autonóm térsége. Az alig 25
ezer lakosú tartomány székhelyén, Mariehamnban 1992 óta békeintézet
(Fredsinstitut) működik, mely különböző konfliktusban álló
népcsoportok – elsősorban autonómiát követelő kisebbségek – számára
nyújt segítséget. Az intézet igazgatójával, Robert Janssonnal
beszélgettünk.
––> teljes cikk
Oktatásügy
Az állandó megújulás és kételkedés visz előre a pedagóguspályán
is
Anyám nyelve német, anyanyelvem magyar
RNDr.
Horváth Géza zselízi matematika–földrajz szakos tanár egyike
azoknak, akik 2005-ben a pedagógusoknak adható legmagasabb állami
kitüntetést, a Nagy Szent Gorazd-emlékérmet kapták. Ebből az
alaklomból kérdeztük őt életéről, pályájáról, s egy kicsit arról is,
mit gondol mai világunkról.
––> teljes cikk
Jogi tanácsadó
Kaphatok-e Csehországból nyugdíjat?
K.G.: A
Szlovák TV híradójában láttam, hogy azoknak a személyeknek, akik az
ország szétválása előtt csehországi üzemben dolgoztak, kárpótlás jár
a cseh államtól. Én 1950 és 1980 között dolgoztam Csehországban, de
a nyugdíjamat a szlovák törvények szerint szabták meg. Csehországban
magasabbak a nyugdíjak és persze magasabb a cseh korona árfolyama
is. Hogyan kell eljárnom?
––> teljes cikk
Gazdaság
A mezőgazdaság kitörési pontjai 2.
Háztól házig, biotermények, gyógynövények
Egy évvel Szlovákia uniós csatlakozása után a felére esett vissza a
hazai zöldségtermesztés. Tavaly ugyanis a külföldi üzletláncok
térhódítása, piacfoglalása következtében több mint 250 millió
koronás veszteséggel zárták a gazdasági évet zöldségtermesztőink. Az
idén aztán sokan hátat fordítottak eddigi megélhetési forrásuknak,
falujuk határán túl kerestek munkát, vagy egyelőre kivárnak: kerti
földjükbe kukoricát, fűszerpaprikát ültettek.
––> teljes cikk
Esélyesebb munkavállalás
Jóllehet kísérleti jelleggel már két hónapja működik, hivatalosan a
napokban nyitották meg Komáromban a Munka-, Szociális és Családügyi
Hivatal új információs és tanácsadó központját.
––> teljes cikk
Régió
Nádtetőkészítés Novák Iván kisújfalusi mesterrel
Kibír egy emberöltőt, vagy akár többet is
Heteken át késő estig dolgozott a szőgyéni tájház tetőjén a mester.
Egyedül – legalábbis én úgy láttam, ha időnként arra jártam. ,,A jó
nádtető titka a precíz munka“ – szólt le a magasból, mikor
észrevette, hogy kíváncsian figyelem. Itt az ideje, hogy
megmozgassuk elgémberedett ízületeinket – jött le a tetőről
hívásomra. Józsi, a társa is előkerült a padlástérből, aki
,,láthatatlanul“ segítette a mester munkáját.
––> teljes cikk
A figyelem középpontjában a közép-európai régió zenéje
Régi zene Pozsonyban és Bacsfán
Idén tizedik alkalommal, június 14-30 között Régizenei napok címmel
mintegy fél hónapon át tartó hangversenysorozatot rendez a Régizenei
Központ Pozsonyban. A hangversenyek különlegessége, hogy több száz
évvel ezelőttről fennmaradt, eredeti hangszereken, illetve azok
másolatain játszanak a zenészek, felidézve a zeneművek
keletkezésének körülményeit, a 16-19. század interpretációs
szokásait, esztétikai nézeteit. Az előadóművészek a zene
keletkezésének történelmi forrásait kutatják.
––> teljes cikk
|
|

2005. június 4. –
Királyfiakarcsa:
Trianonra emlékezünk
Június negyedikén nemzeti emléknapot
rendeznek Királyfiakarcsán, Dunaszerdahely tőszomszédságában. A
trianoni „békeszerződés” 85. évfordulója alkalmából rendezendő
emléknap délután négy órakor ökumenikus istentisztelettel kezdődik,
egyházzenei műsorral és Duray Miklós, felvidéki politikus, az
esemény fővédnöke ünnepi megemlékezésével folytatódik. Este hattól a
Velünk élő Trianon c. filmsorozat két epizódját nézhetik meg
az érdeklődők a film alkotójának, Koltay Gábornak a
társaságában.
Kárpát-medence
Duray Miklós írása:
Szabadkőműves volt, fasiszta
lett belőle!
Neve: Edvard Beneš
A csehszlovák politikában csak egy
kérdésben alakult ki teljes egyetértés a kommunista baloldal és a
polgári illetve keresztény jobboldal között: a német és a
magyarellenességben.
Hogyan válhatott hát hatvan évvel
ezelőtt egy csecsemő, az akkori háború vonatkozásában bűnössé?
Miért válhatott egy losonci magyar család csecsemőstől, sok százezer
magyar emberrel, felnőttel, gyermekkel és csecsemővel együtt
bűnössé, anélkül, hogy akár a „háborús jog”, akár a „békeidő joga”
szerint elkövettek volna bármi bűnt? A válasz egyszerű: mert
magyarok voltak.
1 - a lap nyomtatott számában megjelent
rövidített változat - KLIKK!
2 - a teljes változat
- KLIKK!
(Duray Miklós:
Ne félj, csak higgy!
Lapunkban – terjedelmi okok miatt – csak rövidítve tudtuk
közölni Duray Miklós írását, internetes honlapunkon viszont teljes
terjedelmében olvasható. Ugyanúgy megtalálható az író–politikus
legújabb, június elején – az ünnepi könyvhéten – megjelenő könyvében
is, melyet a Koltay Gábor (A Trianon-film készítője) nevével
fémjelzett Szabad Tér kiadó jelentetett meg Ne félj, csaj higgy!
címmel.)
Nádszeg:
II. Felvidélki Magyar
Sziget
A magyarországi Hatvannégy Vármegyei
Ifjúsági Mozgalom (HVIM) évek óta megrendezi „odahaza” a Magyar
Sziget Fesztivált. A rendezvény elsősorban zenei fesztivál, viszont
annál jóval több. Erősíteni kívánja a magyar nemzettudatot,
történelmi előadások, lovasíjász bemutatók is gazdagítják.

Tavály megróbálkoztak ennek felvidéki
változatával is, és „noha az időjárás nem vette kegyeibe a
résztvevőket, a visszajelzések és a fogadtatás annyira kedvező volt,
hogy a rendezők elhatározták, hogy az idén dupláznak” – mondta
lapunknak Szemeredi István rendező. Nem véletlen a fesztivál
időpontjának az időzítése sem, hiszen azt mindig a gyászos trianoni
évforduló táján rendezik meg. Most nem lehetett panasz az
időjárásra, hétágra sütött a nap, rengetegen jöttek el Nádszegre, a
koncertek telt ház előtt zajlottak. Idén a legtöbben az itthoni
Rómeó Vérzik és a magyarországi Kárpátia, Beatrice és P. Mobil
zenekarok fellépésére voltak kíváncsik. A résztvevőket Toroczkai
László, a HVIM elnöke is köszöntötte. Kiszely István és
Raffay Ernő történészek előadásai és Fridrich Klára
rovásírás-bemutatója (vele készített
interjúnkat lapunk későbbi számában közöljük) során a
magyar őstörténet megismeréséhez is közelebb kerülhettek a fesztivál
résztvevői. (ori)
Napjaink
Almaborral ünnepeltek és lebuktak a kilencedikes fiúk
A kettes magaviselet története
Egy középkorú édesanya ül velem szemben, hangjából még mindig
érződik a csalódottság és az elkeseredés. Pedig a történet csaknem
fél évvel ezelőtt kezdődött és mára szerencsésen befejeződött. Azt
mondja, az iskolában óriási sokkhatás érte, pedig ha valamivel, hát
azzal igazán tisztában volt, van, hogy fia nem a „kenyérre kenhetők“
csoportjába tartozik. Virgonc, eleven, kreatív, akinek a neve
mellett az osztálykönyvben olyan bejegyzések olvashatók, mint
például: zavarja az órát, mocorog a padban, nem figyel és hasonlók.
––> teljes cikk
Kézen fogva
Örömünnep ez a nap, legalábbis annak kéne, hogy legyen. Már érik az
eper meg a cseresznye, közel a vakáció. Melyik gyerek ne szeretné a
nyarat, a nagy iskolamentesség idejét. Június 1-je még mindig
gyermeknap. Szándékos ez a még, mert sokan már hajlamosak
elfeledkezni róla. Nem volna ezzel semmi baj, ha egész évben
rendületlenül oda tudnánk figyelni a gyermekekre, akik mindennél
jobban igénylik a szeretetet. Ha ennek hiányában nőnek fel, sivár,
érzelemmentes felnőttkor szakad rájuk, és nem igazán tudnak majd mit
kezdeni magukkal és másokkal.
––> teljes cikk
270 napos biztosítási idő esetén jár a gyes l Rövidített munkaidő
is kérhető
Jó tudni gyermekszületés előtt
Amikor az orvos közli egy fiatal nővel – a legtöbbször örvendetes
hírt –, hogy új életet hord a szíve alatt, az örömmel együtt egy
csomó kötelesség is a kismama nyakába szakad. Nemcsak a baba
érkezésére kell felkészülnie, hanem a munkahelyén is be kell
jelentenie, nemsokára, egy időre, meg kell válnia tőlük. Sok nő fél
megmondani a felettesének a hírt, mert nem tudja, hogy reagál rá.
Pedig a várandós nőt néhány privilégium, különjog is megilleti.
––> teljes cikk
Kultúra
Ghymes-lemez gyermeknapra
A
Ghymes-zenekar hosszú évek óta foglalkozik gyermekeknek szánt
népdalfeldolgozásokkal, és rendszeresen adnak gyermekkoncerteket a
felvidéki és magyarországi falvakban, városokban. Műsorukban
népzenét adnak elő, népi hangszereket mutatnak be, megismertetik a
magyar népzene alapjait és közösen énekelnek a gyerekekkel. A
„Bennünk van a kutyavér” című gyermekalbumukat a Magyar Oktatási
Minisztérium iskolai segédeszközzé nyilvánította. Most egy újabb
Ghymes-gyermekalbum jelent meg „Csak a világ végire...”
címmel, melyet a zenekar a budapesti Margitszigeten tartott
gyermeknapi koncertjén be is mutatott a nagyérdeműnek.
Galánta: Kodály Napok – tizenharmadszor
A nagy zenész hagyatéka Kodály Zoltán gyermekéveit Galántán
töltötte, Galántai táncok című művével örök emléket is állított a
felvidéki kisvárosnak. Galánta városa három évente nagyszabású
kórustalálkozóval emlékezik a nagy zenészre. Idén immár
tizenharmadszor került sor a helyi Csemadok szervezésével
megvalósult rendezvényen.
––>
teljes cikk
Beszélgetés Tőzsér Árpáddal, a Madách-Posonium könyvkiadó
főszerkesztőjével
Könyvek a forgatagban
A Magyarországon minden esztendőben megrendezésre kerülő Ünnepi
Könyvhét (az idei a 76.) az eltelt évek során méltán vált a
könyvkiadók és az olvasók talán legnagyobb könyves eseményévé,
amelyen a szlovákiai magyar kiadók is rendszeresen jelen vannak,
hiszen itt válik igazán „mérhetővé”, vajon milyen jellegű
kiadványok, milyen irodalom vonzza leginkább a ma olvasóját, s talán
az is kiderülhet, vagy legalább halványan körvonalazódhat, vajon a
„hazai” közönség mellett mit igényel(het) a magyarországi, a
budapesti közönség, mit vásárol(na) a legszívesebben.
––> teljes cikk
A Dankó Pista a kassai Thália Színházban
A cigány Petőfi és a haknibanda
Elhatározta a kassai Thália Színház, hogy meglepi a közönségét egy
könnyed nyári haknival. A választás túl jól sikerült, a nézők
elragadtatva tapsolnak, csak néhány kritikus sírdogál az emelvényen,
és Dankó Pista szelleme menekül minél távolabb Kassától. Dankó
Pista, vagy ahogy Gárdonyi Géza nevezi, a „cigány Petőfi” sok
mindent kibírt már. Amolyan kirakatcigányként kezelték, ahogy
tették-teszik ezt Petőfivel is, legendákat gyártottak róla, csak
magát a költőt és szellemét nem tudták soha megérinteni.
––> teljes cikk
RomArt kiállítás Bazinban
A bájos ügyetlenség művészete
A magyarországi RomArt, a Roma Művészetekért és Kézművességért
Alapítvány gondozásában rendezték meg Oláh Jolán önálló kiállítását,
amely 2005. április 16-án nyílt meg a Pozsony melletti Bazinban, a
Szlovák Nemzeti Galéria naiv művészetet bemutató kiállítótermében
(ismertebb nevén a Schaubmar-malomban). A kiállítást a Pozsonyi
Magyar Kulturális Intézet szervezte és Kállai Katalin, a Nemzeti
Kulturális Örökség Minisztériumának romaügyi miniszteri biztosa
nyitotta meg.
––> teljes cikk
|