Esélyesebb munkavállalás

Jóllehet kísérleti jelleggel már két hónapja működik, hivatalosan a napokban nyitották meg Komáromban a Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal új információs és tanácsadó központját.

Amint a munkahivatal igazgatónője, Eleonóra Šlepecká elmondta, az ötlet Magyarországról való, mintegy két évvel ezelőtt Tatabányán látott hasonló intézményt, és rendkívül örül, hogy most Komáromban is sikerült megvalósítani, talán még szélesebb körű szolgáltatásokkal. Szlovákiában a komáromi az első olyan intézmény, ahová bárki betérhet és tájékozódhat, akár állást keres, akár a másik oldalon van, tehát munkát kínál.

A központ afféle önkiszolgáló rendszer szerint működik. Hat számítógép áll az ügyfelek rendelkezésére, és bárki szabadon kikeresheti az elképzelésének leginkább megfelelő szabad munkahelyeket itthon vagy Európa más országaiban, és akár próbatesztek kitöltésére is lehetősége nyílik. Az intézmény részeként működő EURES adatbázisának köszönhetően az érdeklődő pontos tájékoztatást kap az esetleges külföldi munkavállalással kapcsolatos kötelességekről, a szükséges ügyintézésről is. A központban széles körű, napra-kész információkkal várják az ügyfeleket.

– Mivel az utóbbi időben számos magyarországi vállalat kínál munkalehetőségeket a mi polgáraink számára is, biztosítani tudjuk a magyarországi munkaadók bemutatkozását, és érdeklődés esetén a megfelelő munkaerő-válogatást – sorolja a lehetőségeket az igazgatónő.

– És ami a legfontosabb, a szolgáltatásaink ingyenesek, tehát mindenki számára elérhetők. Az első időszak eredménye nagyon kedvező, márciusban 1500-an keresték fel a központot, és jelenleg is folyamatos az érdeklődés.
Az ünnepélyes megnyitón megjelent Ľudovít Kaník miniszter elismerően szólt a korszerű információs központról. Elmondta, hogy világbanki támogatással szeretnének országszerte több hasonló intézményt beindítani. S hogy a rendszer eredményesen működik, mi sem bizonyítja jobban, hogy a miniszter úr – bár egyelőre elégedett a munkahelyével – kipróbálva az internetes álláskeresés lehetőségét, a saját maga számára is talált a végzettségének megfelelő szabad munkahelyet.
Hernádi Anna