Idén tizedik alkalommal, június 14-30 között Régizenei napok címmel mintegy fél hónapon át tartó hangversenysorozatot rendez a Régizenei Központ Pozsonyban.
A hangversenyek különlegessége, hogy több száz évvel ezelőttről fennmaradt,
eredeti hangszereken, illetve azok másolatain játszanak a zenészek, felidézve a
zeneművek keletkezésének körülményeit, a 16-19. század interpretációs
szokásait, esztétikai nézeteit. Az előadóművészek a zene keletkezésének
történelmi forrásait kutatják.
,,Ma már sokat tudunk erről, bár az eredeti előadás módját valójában csak
megközelíteni tudjuk“ – mondta dr. Rajter Erzsébet, a fesztivál szervezője.
Fontos tisztában lenni a mű keletkezésének körülményeivel, hiszen a zene a kort tükrözi, s a játéktechnikák is mások. A régi zene effajta előadásmódja az utóbbi években honosodott meg. Ma már rengeteg fesztivál, együttes érzi magáénak, mi több, a modern hangszereken játszó zenekarok is próbálják alkalmazni ezeket a régi technikákat. A hallgatóság körében ennek egyre nagyobb sikere van, ilyen CD-lemezekből is egyre többet adnak el.
A koncertsorozat fénypontja G. F. Händel Theodora oratóriuma lesz június
23-án, este hét órakor a pozsonyi nagy evangélikus templomban. Ezen az esten lép
fel a szlovákiai Musica aeterna együttes, amelynek tagjai nagyon sokáig modern
hangszereken játszottak, majd áttértek a régiekre. Az alapvetően vonós együttes
mellett megszólal a fuvola, a csembalo és a lant.
A szervezőknek sikerült az est fellépői közé megnyerni Vashegyi Györgyöt, a
világviszonylatban elismert régizenei szakembert, a magyarországi Purcell kórus
karmesterét.
A cseh Commedia mascherata együttes műsorában (17. század) táncosnők is föllépnek június 14-én este hat órakor a pozsonyi Pálffy-palotában.
Június 19-én és 30-án is lesz két koncert, eredeti zenei átiratok a 18. és a
19. századból három basszet kürtön (ez a 18. század végének egy elfeledett
hangszere). Június 19-én, este hét órakor, ugyancsak a Pálffy-palotában lép fel
a Lotz Trio. A névadó Anton Lotz muzsikus és hangszerépítész volt, aki sokáig
Pozsonyban működött. Hallhatóak lesznek majd Mozart operarészleteinek átiratai
is.
Gitárszólóest lesz 26-án este hat órakor a Pálffy-palotában, ahol fellép a cseh
Pavel Steidl, a gitárvilág egyik legnagyobb művésze, aki a pozsonyi zeneszerző
és gitárművész, Caspar Joseph Mertz (1803-1856) műveit játssza.
A Régizenei napok történetében idén először rendeznek koncertet Pozsonyon kívüli
helyszínen, a Somorja melletti Bacsfán június 21-én, este hat órakor. Ott egy
lengyel orgonaművész, Marek Toporowski játszik a templom kiváló orgonáján.
A záróhangversenyre (június 30-án a Pálffy-palotában este 19 órakor) a pozsonyi
Hummel Múzeumból eredeti hangszert kölcsönöznek a szervezők.
Kísérő rendezvényként Pavel Steidl gitárszemináriumot tart a Pálffy-palotában,
valamint Eva Szórádová, a szlovákiai régi hangszerek szakembere a Hummel-féle
zongoráról beszél.
Az idei rendezvénysorozat a közép-európai régióra összpontosul. Akit érdekel a
régi zene, vagy esetleg az elmúlt tíz évben már megszokta, hogy minden
esztendőben újra ellátogat ezekre a rangos zenei eseményekre, megint a zenének
szentelheti egy-egy nyár eleji estéjét. A koncertjegyeket elővételben az Eventim
irodáiban, vagy közvetlen az előadás előtt, a helyszínen lehet megvásárolni. B.
E.