Kisebbségek Európában – az alandi modell példaértékű lehet, de nem általánosítható

A regionális állampolgárság intézménye

Aland, a Finnországhoz tartozó, de svédek által lakott szigetcsoport Európa egyik legnagyobb önállósággal rendelkező autonóm térsége. Az alig 25 ezer lakosú tartomány székhelyén, Mariehamnban 1992 óta békeintézet (Fredsinstitut) működik, mely különböző konfliktusban álló népcsoportok – elsősorban autonómiát követelő kisebbségek – számára nyújt segítséget. Az intézet igazgatójával, Robert Janssonnal beszélgettünk.

Milyen milyen céllal jött létre intézményük?

– Számos etnikai és területi kisebbség mutatott érdeklődést az alandi modell iránt, akik szerettek volna ellátogatni hozzánk, hogy autonómiánk felépítését részleteiben is tanulmányozzák. Eközben az alandiak körében is fokozatosan nőtt a téma iránti érdeklődés. A helybeliek aktívabban akartak részt venni az önkormányzatiság fejlődésében, illetve a demilitarizáció ellenőrzésében, az autonómia és a demilitarizáció pedig mind fontosabb részeivé váltak az alandi identitásnak. Így aztán 1992-ben – részben a nemzetközi, részben a helyi igények kielégítése céljából – megalakult a békeintézet, s tavaly óta konzultatív státussal rendelkezik az ENSZ gazdasági és szociális bizottságában.

Miből áll a tevékenységük?

–Elsősorban találkozókat és szemináriumokat tartunk olyan csoportok számára, akik konfliktusban állnak, vagy fennáll annak a kockázata. Központi témánk a kisebbségek autonómiája, a hatalom megosztásának elve és a törvényesség biztosítása. Ezeken a találkozókon bemutatjuk az autonómia különböző megoldásait a világ minden részéről, és összehasonlítjuk őket. Az alandi modellt ilyenkor a gyakorlatban is lehet tanulmányozni. A mi autonómiánk felépítésével kapcsolatban a legnagyobb érdeklődés általában az állandó lakóhely jogával kapcsolatban van. Ez tulajdonképpen egy regionális állampolgárság, mely magában foglalja a földbirtoklásához való jogot, a demokratikus részvételt a társadalom különböző szintjein, illetve a központi állami kormányzás és a helyi hatóságok közti viszonyt.

A találkozók célja ugyanakkor nem az, hogy javasoljunk egy kész modellt, amit aztán egy bizonyos régió alkalmazhat. Ez nem megy. A történelmi tapasztalatok és a társadalmi kontextus lehetetlenné teszik, hogy egy modellt átvigyünk egyik régióból a másikba. Szemináriumaink célja elsősorban az, hogy a feleknek széles elméleti áttekintést nyújtsunk az autonómiákról és bemutassuk annak egy gyakorlati formáját. Ez aztán új utakat nyithat meg a dialógusban. Célunk, hogy a konfliktusban résztvevők számára egy platformot hozzunk létre a párbeszédre.

Kik keresik meg önöket?

– A hozzánk ellátogató csoportok általában politikusokból, vagy nem hivatalos szervezetek képviselőiből – kutatókból, újságírókból, diákokból, üzletemberekből – állnak. A békeintézet már számos szemináriumot tartott, többek között Franciaország és Korzika, Ukrajna és a Krími-félsziget, Azerbajdzsán és Karabah, Indonézia és Kelet-Timor közt. Autonómia modellünk tanulmányozása céljából pedig jártak nálunk Nyugat-Pápuából, Acehből és Jakartából, a Vajdaságból, Sri Lankáról, Burmából, Kasmírból, Zanzibárból, stb.

Ami pedig a szociális biztonság kérdését és az emberi jogokat illeti, vannak jogvédelmi programjaink, például Litvániában a veszélyeztetett helyzetben lévő nők érdekében. Intézetünk emellett az említett témakörökben kutatásokat is folytat, és különböző publikációkat ad ki.

Milyen kiadványaik jelentek meg?

– Csak néhány címet említek, azok magukért beszélnek: A Kalinyingrád Puzzle – egy orosz régió az Európai Unión belül; Demokratikus multikulturalizmus – egy új modell a nemzeti integrációra Észtországban; Aland, Finnország és az európai biztonság; Demilitarizált és semleges régiók Európában. Emellett vannak kiadványaink például a nők jogairól is.

Romániában egy civil mozgalom két, mintegy 80–90%-ban magyarok által lakott megye számára a területi autonómiát tűzte zászlajára...

– Mint mondtam, kész modellel nem tudunk szolgálni, ugyanakkor szívesen létrehozunk egy platformot a párbeszéd számára, és szervezünk találkozókat az autonómia megoldások különböző fajtáiról.

Kaszás Péter

Az Aland szigetcsoport 1921 óta, a Népszövetség döntése alapján tartozik Finnországhoz. A napjainkban mintegy 96%-ban svédek által lakott tartomány széleskörű autonómiával rendelkezik, melynek területén hivatalosan csak a svéd nyelv használható. Földet, ingatlant, részvényt csak alandi „állampolgárok” – pontosabban alandi állandó lakhellyel rendelkező finn állampolgárok – vásárolhatnak, s üzleti tevékenység folytatására is csak helyi lakosok jogosultak. Alandi állandó lakhelyhez születésénél fogva az a személy juthat, akinek legalább egyik szülője szintén születés által rendelkezett ugyanezzel a státussal; bevándorlóként pedig az a finn állampolgár, aki legalább öt éve Alandon él és megfelelő szinten beszéli a svéd nyelvet. A tartományi kormány és a harminctagú tartományi gyűlés a mezőgazdaság, a környezetvédelem, az energiapolitika, a halászat, a regionális politika, a közlekedés, a kereskedelem, az egészségügy, a kultúra és az oktatás terén törvényalkotó kompetenciával rendelkezik. Demilitarizált övezet, amiből adódóan a helyi fiataloknak nem kell katonának lenniük, a finn hadsereg pedig nem gyakorlatozhat a térségben. 1954 óta saját zászlajuk van, 1984 óta pedig saját bélyegeket ad ki. A szigetcsoport az EU-csatlakozásról önálló népszavazást tartott.