Válságban a kormány – mondhatjuk már sokadszor ebben a választási időszakban, ez viszont már nem újság. Az is egyértelmű, hogy az egyes viszályok nem a különböző pártideológiák miatt alakulnak ki, hanem sokkal inkább a személyes ellentétek keltik a feszültségeket. A jelenlegi kormányban nincs domináns erő, mindannyiukra szükség van, és ezt kifejezésre is jutatják a jobboldalinak tartott kormánykoalíció pártjai.
A kormányt felállító pártok elnökei közül csupán Mikulás Dzurinda kormányfő az, aki tulajdonképpen sosem beszélt válsághelyzetről. Annak ellenére, hogy a feszültségek gerjesztésében neki is nagy szerep jutott, és tulajdonképpen azzal, hogy menesztette Ivan Šimko védelmi minisztert, az SDKÚ szakadásával ő idézte elő a kormány kisebbségbe való kerülését. Emlékezetesek az általa hangoztatott, ún. államellenes csoportocskák működése létezése miatt kialakult botrányok is. Egy dolog viszont nem vonható kétségbe, nagyot változott Szlovákia azóta, hogy Dzurinda hét évvel ezelőtt kormányt alakított. A lobbizásban járatos miniszterelnöknek már most bizonyára kész elképzelései vannak egy jövőre felállandó kormányról, amelyet természetesen ő vezetne, napjainkban sokakban egyre gyakrabban felvetődik, hogy a HZDS-ben keresi jövőbeli partnerét. Kaník SDKÚ-s munka-, szociális és családügyi miniszternek sikerült megreformálnia a társadalom szociális helyzetét.
A magyar párt 20 parlamenti képviselőt felsorakoztatva lépett be három évvel ezelőtt a második Dzurinda-kormányba, és ugyanennyivel rendelkezik ma is. A nevéhez fűződő, a kormányban kialakult viták közül talán csak az maradt emlékezetes, amikor a magyarországi státustörvény miatt megromlott a viszonya az SDKÚ-val. Ahhoz viszont, hogy az MKP legyen a legkevésbé „ludas” a kormányviták kialakulásában, az is kellett, hogy a legtoleránsabb és legkompromisszumképesebb jelzőt is felvegye. Második legerősebb pártként minimum a parlamenti házelnök tisztségét követelhette volna, ám Bugár lemondott erről Hrušovský javára. Ugyancsak nem követelte magának a hat legfontosabbnak tartott miniszteri (belügy, külügy, hadügy, gazdaság, oktatásügy és pénzügy) tárca egyikét sem, viszont az általa gyakran prioritásként kezelt mezőgazdaságból már nem engedett. A Simon Zsolt által vezetett agrártárca jelentős pozitív változásokat ért el a mezőgazdaságban. Az MKP teljesíteni tudta egyik legfontosabbnak tartott célkitűzését, a magyar egyetem létrehozását is.
A magát liberálisnak tartó ANO szinte minden kormányvitában benne van. Rögtön a választási időszak kezdetén vitába keveredett a KDH-val, mert annak képviselői közül többen nem támogatták az egészségügyi reform szempontjából fontos közalkalmazotti törvényt. Most ők sem támogatták a KDH oktatásügyi törvényét, holott egy liberális párttól ez elvárható lett volna. Nagy zűrök után váltotta fel Robert Nemcsicset a pártelnök Rusko a gazdasági minisztérium élén. Tavaly az abortusztörvény miatt is összetűzésbe kerültek a KDH-val. Egészségügyi miniszterüknek, Zajacnak sikerült megreformálnia a szlovákiai egészségügyet, és Rusko irányítása alatt is számos külföldi beruházás történt az országban.
Tagsága és támogatottsága alapján szintén stabilnak mondható, viszont
kérdéses, hogy valójában is a keresztény ideológia alapján politizál-e? A
belügyminisztérium élén Palko kemény kézzel irányítja az ország belügyeit.
Szinte minden lehetséges ponton összetűznek az ANO-val, ám meghiusították az
SDKÚ-s Kukan államfői álmait is, amikor Mikloškót indították a köztársasági
elnökválasztáson. Elvhűségére hivatkozva ellenzik az abortusz és nem ismernek
kompromisszumot a kereszténységgel összefüggő kérdésekben, azonban az Európai
Unió Alkotmányának ratifikálása során egy sorba kerültek a kommunistákkal,
ugyanis csak ők nem támogatták az alapdokumentum elfogadását. A KDH az ANO-val
való kapcsoltában pedig már a kézfogást is mellőzi, nyilatkozataikat gyakran a
bosszú és megtorlás kifejezések kísérik, amelyek nem éppen keresztény értékek.
Mindezek ellenére nem valószínű, hogy megbukna a kormány, hiszen jövőre
választások lesznek, és a kormánypártoknak pedig van legalább egy közös
jellemzőjük, részesei akarnak lenni a kormányzati hatalomnak. (on)