A Katicabogár elnevezésű nagykaposi gyermekotthon egy 8 emeletes épületben kapott helyet. Az épület 3 bejáratából egy a gyermekotthonba, kettő pedig egy bentlakásos kisegítő iskolába vezet. A gyermekotthon lakóinak életkora 3 és 18 év közötti, a fiatalok egyik fele hagyományos iskolába jár, a másik felük óvodás, vagy a kisegítő iskola diákja. S mert manapság egyre inkább tért hódít a családias típusú gyermeknevelés, az otthonnak sikerült 2-2 családi házat vásárolnia helyben, illetve Királyhelmecen. Nagykaposon még csak az egyikben indult be 13 lakóval az élet, a királyhelmeci két, egymással szomszédos épületben viszont már 2004 decemberében.
Ez utóbbiak beköltözése kissé megbolygatta az ugyanabban az utcában lakó családok kedélyeit, mára viszont a kedélyek megnyugodhattak, hiszen a 11-11 gyermek, akik immár fél éve birtokba vették új otthonukat, beilleszkedtek az utca életébe. A Bél Mátyás utca végében álló két családi ház egyikébe azzal a céllal kopogtam be a minap, hogy képet kaphassak a gyerekek mindennapjairól. S mert arra nem volt engedélyem, hogy a kis lakókat név szerint is bemutassam, megszólaltassam, ezért egyik nevelőjüket, Szanyo Anikót kértem mikrofonvégre, akivel tiszta, kellemes, vadonatúj bútorokkal berendezett környezetben beszélgettünk, miközben a gyerekek jöttek-mentek mellettünk.
– Ez a ház, amely immár 11 gyermek új otthona, 20 évvel ezelőtt épült, de beköltözés előtt teljesen felújították, és minden kényelemmel felszerelték. Itt a 4 szobában 2-3 gyermek lakik együtt. A lakók közel fele rendszeresen, szünidőben és ünnepekkor hazalátogat szüleihez. Ők is látogathatóak ugyan, de erre az elmúlt fél év során nem volt példa. A legfiatalabb 4, a legidősebb 17 éves.
– Hogyan néz ki a ház egy átlagos napja?
– Öt nevelő felváltva felügyeli a 11 gyermek mindennapjait. A két nappalos
kétnaponta váltja egymást, és szolgálatuk 10 órától 20.30-ig tart. Az éjszakások
hárman vannak, és minden 3. éjszaka vigyázzák a gyermekek álmát, közben azonban
egyik délután 3 és 5 óra között ugyancsak besegítenek. Elmennek a kicsikért az
óvodába, elkészítik a vacsorát, kikészítik másnapra a ruhát... Hétvégeken
viszont elsősorban főznek. Szombatonként tartjuk a nagytakarítást, a nappalos
irányítása mellett mosnak, vasalnak a gyerekek. A szobákban a kicsik és a nagyok
vegyesen kaptak elhelyezést, hogy az idősebb szárnyai alá vehesse, felügyelhesse
fiatalabb sorstársát. A testvérek természetesen együtt laknak. A kikapcsolódás
perceit legszívesebben a közös nappaliban töltik, ahol különféle játékok és a
televízió található, de zenét hallgatni és nagyokat beszélgetni is ott
szeretnek, sőt igénylik is a közös nagy beszélgetéseket.
Szlovák és magyar anyanyelvű gyermekeink egyaránt vannak, miközben mindenki
megtanulja a másik nyelvét is. A 11 gyermek közül 4 kicsi magyar óvodába, 2
kamaszodó pedig magyar tannyelvű alapiskolába jár.
– Milyen rendezvényeken vehetnek részt ezek a gyerekek?
– A gyermekotthonok szabadidős tevékenységét legjelentősebben az Úsmev ako
dar nevű szervezet támogatja. Koncertekkel, fellépési lehetőségek
biztosításával, sportrendezvények szervezésével. E héten szombaton egyesek pl.
mezei futóversenyre utaznak majd. A versenyek győztesei egészen komoly díjakban
is részesülhetnek. Még külföldre, a tengerpartra is eljuthatnak –
Olaszországban, Horvátországban is jártak már.
A gyerekek lehetőségei egy mai átlagcsalád lehetőségeit nálunk mindenképp
túlszárnyalják. Nyilvánvalóan ezzel nem azt akarom mondani, hogy a gyermekotthon
pótolja a családot.
Zsebik Ildikó